2p
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 40 millió forint bírságot szabott ki az Invitel Távközlési Zrt.-re, mert a társaság egyoldalúan, a jogszabályban szereplő korlátokat figyelmen kívül hagyva emelt havi és forgalmi díjakat a telefon-, az internet- és a televízió-előfizetéseknél - közölte a hatóság.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság székháza. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Az Invitel tavaly október 1-jei hatállyal megfelelő jogalap nélkül vezetett be 50-200 forintos havi és 7-10 százalékos forgalmidíj-emelést a határozott és a határozatlan időtartamú egyéni előfizetői szerződéseknél is, mindhárom általa nyújtott alapszolgáltatásban, ami több százezer egyéni előfizetőt érintett volna.

Gyorsan kijavították a hibát

A jogsértés súlyát nagyban csökkentette, hogy a szolgáltató még az általános hatósági felügyeleti eljárás elején, az október 1-jei módosítások életbe léptetése előtt önkéntes vállalásokat tett: úgy alakította át a tervezett változásokat, hogy azok jóval kisebb előfizetői kört érintsenek, és lehetőséget adott a szerződések jogkövetkezmények nélküli felmondására két hónapon belül.

A szolgáltató az eljárásban konstruktívan együttműködött a hatósággal - jegyezték meg a közleményben.

Az elsőfokú döntés még nem jogerős, az Invitel fellebbezhet ellene a hatóság elnökénél - írja az NMHH.

Az egyoldalúan bevezetett díjemeléseket a szolgáltató egyebek mellett az üzemi, beruházások miatti és jogszabályváltozások nyomán keletkezett költségek növekedésével magyarázta. Az NMHH viszont megállapította, hogy a vizsgált esetben a módosítás feltételei egyik, a szolgáltató által megjelölt okból sem álltak fenn, így a szolgáltató jogsértést követett el.

A közlemény emlékeztet arra, hogy az NMHH legutóbb tavaly nyáron bírságolta meg az Invitelt - 80 millió forintra - a fogyasztói érdekeket sértő, mostanihoz hasonló egyoldalú szerződésmódosítás miatt.

Mit mond az Invitel?

Az Invitel sajtóosztálya az MTI megkeresésére közölte: részletesen elemzi a határozat tartalmát, és ennek fényében dönt az esetleges jogorvoslati lépésekről. A társaság, ahogyan ezidáig, úgy a jövőben is jóhiszeműen, a vonatkozó jogszabályoknak, és hatósági rendelkezéseknek megfelelően jár el - írták.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG