3p
Az ország egyik leggazdagabb embere kapcsán inkább a rekord mértékű eredményekről hallani, nem pedig veszteséges vállalkozásokról. Úgy látszik azonban, Mészáros Lőrinc és családja is képes botlani. Miközben más érdekeltségek sorra szárnyalják túl korábbi eredményeiket, a családi tulajdonban lévő vendéglátós vállalkozás nem kis meglepetésre veszteséget termelt 2018-ban.
Mészáros Lőrinc (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Váratlanul idő előtt tette közzé 2018-as beszámolóját a Mészáros Gasztro Kft., mely közvetlenül a Mészáros-család tulajdonában álló, vendéglátással és szállodai szolgáltatással foglalkozó cég. A cég üzemelteti a pizzázót, az óbaroki kamionparkoló melletti éttermet, a herceghalmi irodaház menzáját és a felcsúti stadion büféjét is - legalábbis erre utalnak a bejegyzett telephelyek és fióktelepek. Ugyan tavaly a bevételek szépen gyarapodtak, a költségek növekedését ez nem bírta el, ennek köszönhető a veszteség.

A beszámoló szerint a korábbi 412 millió forintos árbevétel után 502 milliót könyvelhettek el, amivel kapcsolatban a kiegészítő mellékletből csak annyi derül ki, hogy "elsősorban szállodai szolgáltatásból és vendéglátóipari tevékenységből származik". Szembeötlő, hogy megcsappantak az egyéb bevételek: 203 millió forint után csupán 7,2 milliót számolhattak el.

Ezzel szemben anyagjellegű ráfordításként 302 milliót számoltak el a korábbi 264 millió után, aminek hátterében az anyagköltségek megugrása áll. Hasonló változás figyelhető meg a személyi jellegű ráfordításoknál is: 180 milliót költöttek el ilyen célra a korábbi 129 millió után. A növekedés hátterében minden bizonnyal az átlagos dolgozói létszám emelkedése áll, mely 33 főről 48-ra emelkedett a beszámoló szerint. A bérköltségből levezetve úgy tűnik, a gasztrocégnél tavaly az országos folyamatokkal ellentétben csökkenhetett az átlagos bér.

A dolgozók a 2017-es 260 977 forint után átlagosan 255 991 forintért álltak a Mészáros-család alkalmazásában.

Üzemi szinten még nyereséges volt a cég

Mindezek nyomán üzemi szinten még sikerült 11,8 millió forint nyereséget kimutatni, ezt azonban a pénzügyi műveleteken elért 30 millió forintos veszteség mínuszba húzta. 983 ezer forint adó megfizetése után végül 19,3 milliós veszteséget kellett elkönyvelni a cégnél a 2017-es 195,6 millió forint nyereség után.

A társaságnak egyébként tovább hízik a tartozásállománya: 995 millió után 1,082 milliárd forintnyi kötelezettséget mutattak ki. Ennek zöme, 846,8 millió forint hosszú lejáratú kötelezettség, amiből

  • 67 millió forint alapítói kölcsön, vagyis Mészáros egyik zsebéből a másikba tenné törlesztéskor az összeget,
  • 385 millió forint egyéb hosszú lejáratú kötelezettség,
  • és 394,8 millió forint beruházási hitel.

A hitelbiztosítéki nyilvántartás szerint a Mészáros Gasztro befektetett eszközeire, a készletekre és a vevői követelésekre még 2016 év végén 550 millió forint értékű zálogjogot jegyzett be a Gránit Bank.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG