3p
Az állam vádjai szerint az olajipari óriás félrevezette a részvényeseit a tevékenysége környezetre gyakorolt hatásai kapcsán.

Beperelte az Exxon Mobile-t a New York-i főállamügyész szerdán, írja a New York Times. Barbara D. Underwood vádja szerint az olajipari óriás félrevezette a részvényeseit, amikor szándékosan kevésbé kockázatosnak mutatta be tevékenysége várható hatásait a klímaváltozásra. Az eljárás egy több mint három éves nyomozást követ, és az eddigi legnagyobb léptékű per, ami fosszilis tüzelőanyagokkal foglalkozó céget vonna felelősségre a klímaváltozással kapcsolatban.

A per dollárszázmilliókba kerülhet a cégnek, de ennél sokkal jobban fájhat, hogy megtorpedózhatja a hírnevét, amit igyekeztek tisztára mosni: az Exxon az utóbbi időben úgy pozicionálta maguát, mint a világ egyik vezető ereje a globális felmelegedés elleni harcban.

Az ügyészség szerint az Exxon alapjában véve két számítást vezetett tevékenyégének klímaváltozásra gyakorolt várható hatásairól. A nyilvánosság és a részvényesek felé azt kommunikálták, hogy készen állnak szigorúbb szabályozásoknak eleget tenni a globális felmelegedés mérséklése érdekében, de a vád szerint eközben a belső használatra készült becslések nem vették figyelembe a klíma-irányelvek potenciális, jövőbeli költségeit és a várható kormányzati reakciókat, és így nagyobb kockázatnak tették ki a részvényeseket, mint amekkorát kommunikáltak feléjük.

Az Exxon három államban is megpróbálta leállítani a perhez vezető nyomozást, azzal érvelve, hogy az eljárás és várható következményei megsértik a vállalat az első alkotmánymódosításhoz kapcsolódó jogait (az USA első alkotmánymódosítása négy alapjogot véd: a vallásszabadságot, a szólás- és sajtószabadságot, a békés gyülekezéshez való jogot és a jogot arra, hogy a polgárok kérelmeikkel az államhoz fordulhassanak), illetve azzal támadtak vissza, hogy a nyomozás egy széles körű, fosszilis tüzelőanyag-ellenes összeesküvés része, melyet mások mellett a Rockefeller család is támogat.

Az Exxon Mobile szóvivője szerdán azt mondta, hogy a per az állam "szennyes és érdemtelen" nyomozásának a következménye. Scott J. Silvestri szerint a vádak megalapozatlanok, speciális érdekkörök lobbizásának és a politikai opportunizmusnak az eredményei, valamint azzal vádolta a főállamügyészt, hogy képtelen beismerni, hogy a hároméves nyomozás nem tárt fel semmi törvényelleneset.

Az ügyészség szerint az Exxon csalását a legmagasabb szinten hagyták jóvá, benne volt a korábbi vezérigazgató, a Trump-kormány volt külügyminisztere, Rex W. Tillerson is, aki "évekig tudta," hogy a vállalat félrevezető értékekkel dolgozik.

Az Exxon Mobile ott van a 20 cég között, melyek a leginkább felelősek a klímaváltozásért.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG