3p
Szekszárd gazdasági életében tavaly is stabilan őrizte pozícióját az összesen mintegy 3000 főt foglalkoztató autóipari beszállítói kör.

Jó évet zártak az autóipari cégek megrendelés és árbevétel szempontjából is - mondta Jobbágy Gábor, az egyik legnagyobb autóipari beszállító, a BHG-ASZ Kft. ügyvezető igazgatója. Közlése szerint a BHG a 2014-es 7,6 milliárd forint után 2015-ben várhatóan 7,8 milliárd forint árbevételt ér el. Hozzátette: a beszállító cégek alvállalkozói is jelentős forgalmat bonyolítottak. Az utolsó negyedévben az olajárcsökkenés miatt mérséklődtek a vállalkozások költségei, a beszállítók alvállalkozói ugyanakkor emelték az áraikat.

Bővítés uniós pénzből

Elmondása szerint az ágazat szekszárdi vállalkozásainál javult a kapacitások kihasználása, és tavaly már éreztették hatásukat az európai uniós támogatással lezajlott technológiai és logisztikai fejlesztések. A város autóipari beszállítói több mint kétmilliárd forint értékű fejlesztést valósítottak meg részben a 2007-2014-es ciklus EU-s forrásaiból. A Volkswagen-csoportnak kipufogó rendszereket gyártó BHG-ASZ Kft. 554 millió forintos EU-s projekt keretében bővítette gyártóterületét; a cég autóalkatrészek mellett repülőtéri kiszolgáló egységeket és szerszámokat is gyárt, amelyek bevételének tíz százalékát adják.


Az Audinak és a BMW-nek motorházak víz- és légterelőit gyártó, svájci tulajdonú Adval Tech Kft. 2015-ben is megtartotta 2014-ben elért 25 millió eurós árbevételét - mondta Laczik István ügyvezető igazgató. A 268 fős cég elsősorban műanyaggyártó részlegét bővítette, míg fémgyártó ágazatában kisebb leépítés történt - tette hozzá.

Így zártak a cégek

A német tulajdonú Jürgenhake Kft. várható árbevétele - Korsós Szilvia cégvezető tájékoztatása szerint - a 2014-es egymilliárd 28 millió forint körül alakul. A kábelkötegek és gépkocsik villamos berendezéseinek gyártásával foglalkozó, 320 fős társaság ugyanakkor az idei második fél évre csökkenő megrendelésekkel számol - tette hozzá.

A szintén német tulajdonban lévő Jako Kft. arról számolt be, hogy a cég az elmúlt évben stabil autóipari megrendeléseket teljesített, emellett a Stihl és Bosch kisgépgyártó is fontos partnere. A 362 embert foglalkoztató kft. a 2014-es 3,97 milliárd forint után négymilliárd forintot meghaladó nettó árbevételre számít - közölte Villi János, a társaság pénzügyi vezetője.

A szekszárdi önkormányzat tavalyi iparűzési adóbevétele - a decemberi egyenleg-feltöltések alapján - meghaladta a kétmilliárd forintot, és 150 millió forinttal több a 2014-es bevételnél. A növekedés - a Samsonite Hungária Kft. fejlesztése mellett - az autóipari cégek teljesítményének is köszönhető - mondta Ács Rezső (Fidesz-KDNP), a tolnai megyeszékhely polgármestere.

Címkék: Vállalat

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Informatikai cég olvad be a 4iG-be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:16
A Poli Computer PC öt regionális központot működtet, szeptember 30-án olvadnak be a 4iG Informatikai Zrt.-be.
Vállalat Éghet a ház a Volkswagen-csoportnál: eladják a focicsapatukat és a Bayern-részesedésüket is
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:49
Miután bejelentette a szerkezeti átalakítást a Volkswagen-csoport, eladhatja a Wolfsburg focicsapatát és több más klubban lévő részesedését.
Vállalat Futballklubokig érhet el a Volkswagen válsága
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:15
A Volkswagen pénzügyi problémáit a német rekordbajnok Bayern München futballcsapata is megérezheti.
Vállalat Milliárdos magyar sikercégbe szállt be a Portfolion
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 18:49
Stratégiai befektetőként csatlakozik a Mobilfoxhoz az OTP Csoport kockázati- és magántőke-befektetőcége, a Portfolion; az egyedi prémium mobiltokokat gyártó és forgalmazó cég irányítása az alapító és többségi tulajdonos, Diller Kevin, valamint csapata kezében marad.
Vállalat Európai autógyárat venne a BYD
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:17
A magyarországi gyár után ez lenne a második összeszerelő bázis. 
Vállalat Nem akármilyen üzlet körvonalazódik a 4iG-nél
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:39
A befektetőket is tájékoztatták arról, hogy 100 százalékra emelnék tulajdonrészüket ebben a cégben.
Vállalat Cégegyesítésekről döntött az Alteo
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:08
Több leányát is összeboronálta a tőzsdei cég.
Vállalat Tényleg durva leépítésekre készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:28
Egyre biztosabb, hogy a korábban tervezett 50 ezerhez képest nagyobb lehet a ténylegesen elküldöttek száma.
Vállalat Még a vártnál is durvább elbocsátásokra készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:33
Az eredeti számot megduplázhatják.
Vállalat Most jön csak az igazi jó világ a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 12:22
Péntek este megjelent a rendelet a Magyar Közlönyben, szombattól pedig hivatalosan hatályba is lépett, így kivezették a védett árakat az üzemanyagok esetében – immár piaci árakon tankolhatnak a magyar autósok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG