2p
Nem sztrájkolhatnak a horvátok, hiába szerettek volna.

Betiltotta a Croatia Airlines horvát légitársaság pilótái, utaskísérői és technikusai szerdára tervezett sztrájkját a zágrábi megyei bíróság - közölte az N1 horvát hírcsatorna. A dolgozók korábban azt közölték, hogy a sztrájkot szerdán kezdik, és addig tart, amíg nem jutnak megegyezésre.

Albin Hotic, a dolgozók szakszervezetének ügyvédje a sajtónak úgy nyilatkozott: a bíróság elfogadta Oleg Butkovic horvát közlekedési miniszter azon állítását, hogy a munkabeszüntetés helyrehozhatatlan károkat okozna a vállalatnak.

Az ügyvéd szerint a bíróság hibázott, amikor meghozta ezt a döntést, hiszen a sztrájknak éppen az a lényege, hogy kárt okozzon. "A dolgozóknak joguk van sztrájkolni, hogy rákényszerítsék a munkáltatót arra, hogy olyan engedményeket tegyen, amelyeket egyébként nem tenne meg" - mondta.

Szenved a légitársaság

Az állami tulajdonban lévő vállalat alkalmazottai múlt héten pénteken jelentették be, hogy szerdától beszüntetik a munkát. Magasabb béreket, jobb munkakörülményeket, valamint új kollektív szerződést követelnek.

A Croatia Airlines igazgatósága arra figyelmeztette a szakszervezeteket és minden dolgozót, hogy jól gondolják át, milyen következményekkel járhat a munkabeszüntetés ebben a pillanatban a vállalat számára.

A társaság közlése szerint a turista szezon közepén, csak a sztrájk első napja mintegy hétezer utast érint, és minden nap 800 ezer euró veszteséget jelent a vállalatnak.

A Croatia Airlines régóta küzd likviditási problémákkal. Zágráb kisebb-nagyobb megszakításokkal évek óta stratégia partnert keres a vállalatnak, egyelőre sikertelenül.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Egy csapásra 13 százalékkal hízik az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:13
Régiós nagypályást tudhat magáénak a bank, ha sikerrel zárul ez az ügylet.
Vállalat Akkora bírságot kapott az AliExpress, hogy a Holdról is látszik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:57
Nem jártak el kellő gondossággal. 
Vállalat Odavertek a kerozinárak és a vonakodó utasok a Ryanair profitjának
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:46
Azt meg még nem látják, mi jöhet a második félévben.
Vállalat Nagy bejelentés a Teslától – magához tér az európai villanyautópiac?
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 10:39
Jó évre számítanak.
Vállalat Újabb fordulat az IKEA-sztrájk ügyében
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 12:41
Egy hetes türelmi időt kapott az IKEA a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetétől (KASZ), hogy érdemben reagáljon a dolgozók 6 százalékos alapbéremelési igényére, ez idő alatt a szakszervezet nem hirdet újabb sztrájkot. Ha a svéd bútoráruházlánc továbbra is elutasító marad, egész napos munkabeszüntetéseket szerveznek a vállalat számára legfájdalmasabb időpontokban, miután az elmúlt héten öt alkalommal tartottak rövidebb sztrájkot.
Vállalat Ötmilliárd dollárt is hozhat a koleszterincsökkentő tabletta
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 09:23
Nagyot kaszálhat a gyógyszergyár a most megkapott engedéllyel.
Vállalat Már 325 millióan tejelnek a Netflixnek, meg is látszik az eredményeken
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 08:09
Részvényenként 80 centes eredmény.
Vállalat Microsoft-partneri minősítést szerzett a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 11:13
A sikerben a 4iG-csoporthoz tartozó telekom-szolgáltató, a One is osztozik.
Vállalat Nem kaptak béremelést, csütörtökön is sztrájkolnak a magyarországi Ikeákban
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 08:07
Az Ikea vezetősége elzárkózott az egységes, 6 százalékos fizetésemeléstől. A szakszervezet eredetileg csütörtök reggel 6 óráig tervezte a munkabeszüntetést, ezt 15 óráig meghosszabbították.
Vállalat Újabb tőkeemelést készít elő a kínai DeepSeek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 15:02
Újabb tőkebevonásra készül a kínai mesterségesintelligencia-fejlesztő DeepSeek mintegy 500 milliárd jüanos, hozzávetőleg 74 milliárd dolláros vállalatértékelés mellett, miközben megkezdte egy sanghaji tőzsdei bevezetés előkészítését is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG