3p
A napokban mintegy 57 ezer cég kap tájékoztatást arról, hogy a kisvállalati adó (kiva) választásával mennyit spórolhat közterhein.
Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár (MTI Fotó: Kovács Tamás)

Az érintetteknek érdemes megfontolni a kivára-váltást, mert összességében 24 milliárd forintnyi adót takaríthatnak meg jövőre  - tájékoztatta Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár az MTI-t.

A napokban elektronikusan mintegy 57 ezer cég kap személyes tájékoztatást az adóhivataltól arról, hogy jövőre megéri a kivát választania, ezek a vállalkozások ugyanis becsült számítások alapján legalább tíz százaléknyi közterhet spórolhatnak - mondta az államtitkár.

Kerüljön képbe! Korábbi cikkeink a témában:

Számolja ki, Ön mennyit nyerhet az adó megszüntetésével!

Kivárnak az evások, töredékük jelentette csak ki vállalkozását az adó alól

Több mint 16 ezer vállalkozással szúr ki a kormány

Megkérdeztük a pénzügyminisztert, mi lesz a KATÁ-val

A Pénzügyminisztérium szakértői által megállapított számítási módszer alapjául a korábbi évek beszámolói, bevallásai szolgálnak. A próbaszámításokat a 2020-as évre várható eredmények alapján azonban minden cégnek érdemes elvégeznie. A döntésben a tárca kiva kalkulátora segít - jelentette ki Izer Norbert.

Szinte biztosan a kiva a legjobb választás ott, ahol a cégvezető már most látja, hogy jövőre a bértömeg nagyobb lesz a nyereségénél, vagy a cég növekedésre fordítja vissza a nyereségét - tette hozzá.

A kiva a leggyorsabban növekvő adófajta. Míg tavaly decemberben 29 ezer kivást tartott nyilván az adóhivatal, idén október végén már 41 ezret. Jövőre pedig még vonzóbb lesz a kiva, hiszen egy százalékponttal, 13-ról 12 százalékra csökken az adómértéke. Az adócsökkentéssel a jelenleg több mint 41 ezer magyar cég összességében 5 milliárd forinttal kevesebb adót fizet jövőre - hangsúlyozta az államtitkár.

A gyengülő európai gazdaságban a magyar gazdaság védelmének újabb fontos eleme a kiva kulcsának a csökkentése - szögezte le. A kormány adócsökkentésre épülő politikája kifizetődő. A folyamatosan bővülő beruházások mellett a kiva taglétszámának 43 százalékos növekedése is ezt igazolja - jegyezte meg Izer Norbert.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a kivát azok a legfeljebb 50 főt alkalmazó vállalkozások választhatják, melyek előző évi bevétele, illetve a mérlegfőösszege nem haladja meg az egymilliárd forintot. A kisvállalati adó alapja a személyi jellegű kifizetések és a jóváhagyott osztalék összege, amelyet csökkent a nettó tőkebevonás is. Az adó mértéke 2020. január 1-jétől az adóalap 12 százaléka, amelynek teljesítésével a cég mentesül a társasági adó, a szociális hozzájárulási adó és a szakképzési hozzájárulás bevallása és megfizetése alól.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG