Egy elég régi ügy miatt vették elő a Media Markt Saturn Holding szűrét, egy 2015-ös bronz hétvégi promó miatt ugyanis 10 millió forint büntetést szabott ki rájuk a Gazdasági Versenyhivatal. A hivatal a 2015. december 5-ére és 6-ára hirdetett akciójának tájékoztatásait vizsgált, beleértve a következő szlogent: „Bronzhétvégén most minden húszezer forint feletti vásárlás esetén tízezer forintonként ezer forintot visszaadunk Media Markt ajándékkártyán!” Ez azonban megtévesztő volt, ugyanis az akció nem vonatkozott minden 20 ezer forint feletti vásárlásra, ezt közölte a GVH a Privátbankár.hu-val.
A cég a promócióval kapcsolatos reklámokat rádióban, bannereken és eladáshelyi reklámeszközökön tette közzé. A GVH a reklámok értékelésekor kiemelt figyelemmel volt arra, hogy olyan célzott kampányról volt szó, amely csatornáit (nagy hallgatottságú rádió, nagy látogatottságú honlapok, illetve webáruházban látható bannerek), tárgyát (műszaki cikkekre adott – minimum 2.000 forintos kedvezmény) és időszakát (az adventi, illetve a „Black Friday” utáni időszak) tekintve különösen alkalmas a fogyasztói figyelem hatékony felkeltésére, így a forgalom jelentős növelésére. Ráadásul a bannerjein elhallgatta a promóció korlátait, például azt, hogy ún. szórólapos termékre vagy webáruházas vásárláskor nem érvényes az akció.
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.