4p

Kedden délután Varga Mihály benyújtotta Országgyűlésnek az adókönnyítéseket tartalmazó jogszabály tervezetet. Ebben többek között olyan intézkedések vannak, mint a kisvállalati adó értékhatárának emelése, vagy a NAV által készített áfabevallás.

A koronavírus-járványra hivatkozva döntött úgy a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs (GOT), hogy csökkenteni kell az adóbürokráciát, illetve a vállalkozások számára további kedvezményeket is biztosítanak. Vélhetőleg a tervezetet hamarosan megszavazza a Parlament, így a magyar vállalkozások az adminisztrációt és az adó mértékét tekintve is segítséget kapnak.

A legfontosabb változás az lesz, hogy miután az adóhivatal az elektronikus számlázás lévén egyébként is rálát a vállalkozások tevékenységére, segítséget is nyújt nekik. A NAV félmillió vállalkozásnak készítheti el az áfa-bevallási tervezetét, amelyet hasonlóan az szja-hoz a jövőben „csak el kell fogadni”. Az egyik legterhesebb bevallás mellett az is segítséget jelent, hogy sokkal szélesebb kör számára lesz elérhető a kisvállalati adó (kiva). A bevételi értékhatára ugyanis a jelenlegi egyről hárommilliárd forintra, a kilépési pedig háromról hatmilliárd forintra nő. Ráadásul a kulcsot is mérséklik, jövőre ugyanis 11 százalékra csökken az adó mértéke.

Jelentős könnyítések jönnek az iparűzési adóban is. A 180 napnál rövidebb ideig tartó építési tevékenységet ugyanis jövőre már nem terheli az ideiglenes tevékenység utáni iparűzési adó, ami az öt százalékos újlakás-áfa mellett újabb lökést adhat a hazai építőiparnak. Mintegy 94 ezer, több telephellyel bíró vállalkozásnak is könnyítést hoz 2021, hiszen nem kell minden érintett önkormányzathoz benyújtaniuk a helyi iparűzési adóbevallásukat, elegendő lesz egyetlenegyet beküldeni a NAV-hoz.

Egyszerűsödik és átláthatóbbá válik az adókedvezmények rendszere. A családi adókedvezmény mintájára a bizonyos betegségek után járó ún. személyi kedvezményt is az adóalapból számolják jövőre. A kedvezmény összege továbbra is évről-évre együtt nő minimálbérrel. A társasági adó kedvezményrendszerét is érinti az egyszerűsítés, amely megszünteti jövőre a cégek fejlesztési tartalékának 10 milliárd forintos felső határát.

Segítség a járvány veszteseinek

A most benyújtott törvénytervezet szerint adócsökkentésre számíthatnak a kisvállalati adót választók, a gyümölcstermesztők, az államigazgatási ügyeket intézők és az utazási irodák. A koronavírus-járványnak leginkább kitett turisztikai ágazat egyes szereplőinek hoz könnyítést a köztes értékesítők mentesítése a turizmusfejlesztési hozzájárulás fizetése alól, amely nagyjából három milliárd forintot hagyhat mintegy kétezer, turizmusban tevékenykedő vállalkozásnál.

Könnyebb lesz az adótartozások rendezése is. A magánszemélyek akár már egymillió forintos tartozásig, az adózási előéletük alapján megbízhatónak minősített cégek pedig 3 millió forintig kérhetnek tartozásaikra – egy egyszerű kérelemmel - 12 havi pótlékmentes részletfizetést.

Uniós jogharmonizációs lépések is lesznek

A javaslat tartalmazza az Európai Unió új szabályait is, amelyeket minden tagállamban kötelező alkalmazni. Az egyik ilyen az Európai Unió e-kereskedelmi áfa csomagja, amely többek között eltörli a 22 eurót meg nem haladó import küldemények adómentességét. Azaz 2021. július 1-től minden külföldről (nem EU államból) rendelt áru után általános forgalmi adót kell fizetni. Az adómentességi szabályt kihasználó külföldi kereskedők nemcsak a tagállamok költségvetését károsították meg, hanem az európai unió piacán tevékenykedő tisztességes vállalkozásokat is. Néhány csalárd cég az EU-n belül is visszaélt az egységes piacra vonatkozó rendelkezésekkel, de ezt a kiskaput is bezárja az a hazai gazdálkodóknak kedvező módosítás, amely kimondja, hogy július 1-től alapvetően a fogyasztás helye szerinti tagállamban kell megfizetni az áfát távértékesítéskor.


 
Magyarországnak alkalmaznia kell az Európai Unió dohányadó irányelv szabályait is. A kormány a lehető leghosszabb időt kivárva január 1-től kezdődően két lépésben megemeli a dohánytermékek jövedéki adóját, így 2021. április 1-én éri el a jövedéki adó mértéke az EU által megkövetelt legalacsonyabb, minimum szintet.

A jövedéki adó kapcsán lesz egy másik fontos változás is, amelyért a kormány jó ideje küzd Brüsszelben. A szabad pálinkafőzés ugyanis minden uniós állampolgárt megillet majd. Jövőre minden nagykorú, gyümölcstermesztő magyar állampolgár háztartásonként évi 86 liter gyümölcspárlatot főzhet le magánfőzésben adómentesen. A mentesség évente ugyanekkora mennyiségű párlat erejéig a bérfőzésre is érvényes.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bajnai Gordon is érintett: felvásárolják a tanácsadó céget
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 10:44
Több száz millió dolláros ügylet jön létre.
Vállalat Bővül a budapesti reptér kínálata
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:54
Új légitársaság indított járatot.
Vállalat Hiába idősek, viszik őket mint a cukrot: ezek az autók a legnépszerűbbek idehaza
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:21
A Használtautó.hu 2026 első negyedéves adatai alapján a japán autók továbbra is stabilan a hazai használtautó-piac legkeresettebb szereplői közé tartoznak. A toplista élén toronymagasan a Suzuki Swift áll, de a Toyota és a Honda modelljei is szép számban képviseltetik magukat. Az adatok alapján egyértelmű trend rajzolódik ki: a magyar vásárlók jelentős része továbbra is a megbízható, kiszámítható fenntartású modelleket keresi, még akkor is, ha ezek általában idősebbek a piaci átlagnál. 
Vállalat Örülhetnek az OTP ügyfelei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:30
Az OTP Bank számos népszerű szolgáltatását teszi díjmentessé, valamint bővíti a kedvező feltételeket igénybe vevők körét. A Bank a KSH által mért 2025. évi 4,4 százalékos inflációnál alacsonyabb mértékben módosítja díjait: a lakossági számlavezetéshez kapcsolódó díjbevételek 3,6 százalékkal nőnek. Ez egy tipikus lakossági ügyfél esetében átlagosan havi 100 forintnál kisebb többletköltséget jelent. A most és a közelmúltban bevezetett, illetve véglegessé tett kedvezmények ugyanakkor átlagosan kompenzálják a díjemelés hatását a lakossági ügyfelek számára.
Vállalat A piacról tervez megélni az Opus Global a kormányváltás után
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 11:13
Vida József, az Opus Global Nyrt. elnöke a választások utáni első nagy interjújában a tőzsdei árfolyamesésről, Mészáros Lőrinccel való barátságáról, Magyar Péterhez fűződő viszonyáról és a „luxizáshoz” való hozzáállásáról beszélt a Telexnek. Szerinte a piaci zuhanás mögött érzelmek, nem pedig gazdasági realitások állnak.
Vállalat Nagy nyomás alatt a Volkswagen: teljes újratervezésre van szükség
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 11:03
Komoly visszaeséssel indította az évet a Volkswagen Group: a német autóipari óriás friss gyorsjelentése szerint egyszerre több piaci és geopolitikai tényező is rontja az eredményeket, miközben a vállalat már a teljes üzleti modell újragondolására készül.
Vállalat Eldőlt: nem fizet osztalékot az AutoWallis
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 19:19
A pénzt a növekedési stratégiára fordítják.
Vállalat Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:28
Az Egyesült Államok kerületi bírósága végleges ítéletet hozott az ICSID-ítélet végrehajtásáról, nyert a Mol.
Vállalat Orbán Gábor elmondta, hogyan egyezett meg Magyar Péterrel a Richter osztalékfizetéséről
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 17:45
A Richter képes hosszú távon az évi 200 millió euró minimális osztalék fenntartására, miközben a szabad cash-flow emelkedő pályán van – mondta Orbán Gábor vezérigazgató a társaság éves rendes közgyűlését követően tartott sajtótájékoztatón szerdán Budapesten, ahol a testület a 2025. évi adózott eredmény után a törzsrészvényekre összesen 120 milliárd forint osztalék megállapítását és kifizetését hagyta jóvá.
Vállalat Nyakalja a világ a kólát, Önhöz is dőlhet a lé
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 12:23
Emelte a lécet az amerikai üdítőgyártó 2026 egészére vonatkozóan.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG