4p

Teljeskörű és automatikus kompenzációt kell, hogy kapjanak az önkormányzatok - mondta Budapest főpolgármestere a kormányzat és önkormányzati szövetségek egyeztetése után. 

Karácsony Gergely, aki a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) társelnöke és a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége (BÖSZ) elnöke is - az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsának ülése után közölte: a két szövetség a kompenzációt szorgalmazó álláspontot képviselte az egyeztetésen. Ennek technikai részletei már körvonalazódnak a 25 ezer lakosúnál kisebb települések esetében, és semmi ok nincs arra, hogy ez a gyakorlat ne valósuljon meg a nagyobb települések esetében is - mondta, hozzátéve, hogy választ azonban még nem kaptak erre a felvetésre.

Karácsony Gergely főpolgármester (MTI/Mónus Márton)
Karácsony Gergely főpolgármester (MTI/Mónus Márton)

A kormány december végén a gazdaságvédelmi akcióterv kiegészítéseként döntött arról, hogy a kis- és középvállalkozások, valamint az egyéni vállalkozók iparűzési adóját január 1-jétől a felére csökkentik.

Ha tehetik, fizessék a teljes összeget a cégek 

Karácsony Gergely szerint az alapvető fővárosi közszolgáltatások minőségét nem szeretnék kockára tenni, ezért is követelik a teljeskörű kompenzációt. Addig is arra kérik a budapesti vállalkozásokat, hogy ha tehetik, fizessék be az iparűzési adó teljes összegét - mondta a főpolgármester, megjegyezve: a gazdaság szereplői számára is fontos, hogy a fővárosi közszolgáltatások ne sérüljenek egy ilyen vészterhes időben.

Karácsony Gergely azt mondta, az egyeztetésen világossá vált, hogy szakmai államtitkári szinten semmilyen elképzelés nincs azzal kapcsolatosan, hogy a kormány által hozott, az önkormányzatokat hátrányosan érintő döntéseknek milyen kompenzációja lesz a 25 ezer lélekszámúnál nagyobb települések esetében.

Az iparűzési adó megfelezése a közepes vállalkozásoknál, egy rendkívül erősen vitatható lépés - tette hozzá.

A főpolgármester elmondta, a tavalyi és az idei évben egy optimista forgatókönyv szerint a koronavírus-járvány okozta válság nagyjából 80 milliárd forint bevételkiesést jelent a fővárosi és a kerületi önkormányzatoknak. Ennek nagyjából a fele az iparűzési adóval kapcsolatosan kialakított kedvezmény - fűzte hozzá.

Nem akar kompenzálni a kormány 

Karácsony Gergely azt mondta, mivel pontos információik nincsenek, azt gondolják, az a legvalószínűbb, hogy a kormány "nem nagyon tervez" kompenzációt. Ezt elfogadhatatlannak nevezte, hiszen - mint mondta - a kormány ezen politikája első és másodrendű állampolgárokra osztja a magyarokat. Eszerint egyes települések lakosairól gondoskodik a kormány, valakiknek a kezét meg elengedi.

A főpolgármester szólt arról is, hogy a fővárosi önkormányzat költségvetése egy drámai, nehéz pénzügyi helyzetet feltételez. A büdzsé arról szól, hogy a főváros korábbi pénzügyi megtakarításaiból tudják "betömi azt a lyukat", amelyet a járvány, a gazdasági válság és a kormányzati megszorítások ütöttek.

"Nincs hova hátrálnunk és nem is kívánunk hátrálni" - fogalmazott Karácsony Gergely hangsúlyozva: nem hajlandóak visszavenni a fővárosi közszolgáltatások minőségéből, miközben a kormány bizonyos megszorításokat megpróbál kiszervezni az önkormányzatoknak.

Nem kapnak válaszokat 

Gémesi György, a MÖSZ elnöke, Gödöllő polgármestere elmondta, hogy a szövetség kezdeményezte a belügyminiszternél az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsának ülésezését.

Gémesi György csalódottságának adott hangot az egyeztetésről szólva, mert - mint mondta - ugyan az államháztartás jelenlegi helyzetéről tájékoztatást kaptak, viszont a "legizgalmasabb" kérdésekre nem kaptak választ. Így arra sem, hogy miként próbálják a központi költségvetésből kárpótolni az önkormányzatokat, miközben azok nehéz helyzetbe kerültek.

A fővárosi szociális otthonokban folyó koronavírus elleni oltásokra vonatkozó kérdés kapcsán Karácsony Gergely "szomorú tapasztalatként" számolt be arról, hogy a munkavállalók körében "sajnos érzékelhető a bizalmatlanság az oltással kapcsolatban". Éppen ezért egyeztettek az intézmények vezetőivel, és arra kérték őket, győzzék meg a dolgozókat, hogy mind az ellátottak, mind a maguk érdekében fontos az oltási programban való részvétel.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Akár Európába is hozhatja a Tesla a repülő Roadster gyártását?
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:29
Toávbb terjeszkedhet az elektromos autókat gyártó vállalat Európában. 
Vállalat Nagy a baj a Caolánál: nem tud törleszteni a hitelezőknek, és a tőzsde is megbüntette
Herman Bernadett | 2026. október 16. 10:21
Azonnali hatállyal felfüggesztette kedden a Budapesti Értéktőzsde a Caola kötvényeinek kereskedését az XBond piacon. A patinás magyar vállalat mögött egy gigantikus, 7,5 milliárd forintos kötvénytartozás tornyosul, amelynek mostanra már a kamatait sem képes kitermelni a cég, miközben a kötelező éves beszámolóját sem hozta nyilvánosságra.
Vállalat Tíz amerikai atomreaktor is épülhet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:02
Budapesten nyitott fióktelepet az amerikai Holtec International, amely az Egyesült Államok egyik meghatározó nukleáris energetikai vállalata. A cég már korábban megállapodott az MVM-mel a kis moduláris atomreaktorok magyarországi alkalmazásának vizsgálatáról, így a mostani lépés újabb állomása lehet az amerikai–magyar nukleáris együttműködésnek.
Vállalat Egyszerre hozott jó hírt és rosszat is az Autowallis
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:26
Ellentétes hónapokat tudhatnak maguk mögött a csoport különböző üzletágai.
Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG