Az Európai Unió szabályainak megfelelően vizsgálni kell, hogy egy másik tagországban hozott ítélet megfeleltethető-e a magyarországi jogszabályokkal és az EU alapvető jogrendszerében foglaltakkal.
A Fővárosi Törvényszék március 18-án meghozott jogerős végzésével döntött arról, hogy Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója ellen a horvát bíróságok által jogerősen meghozott elítélő határozatokat Magyarország nem veszi figyelembe és nem ismeri el.
A Törvényszék döntésének indokolása részletesen kitér azokra a jogsértésekre, amelyek elkövetésével Hernádi Zsolt alapvető emberi jogai súlyosan sérültek ezekben a horvátországi eljárásokban. Különösen is és részletesen kiemelve a pártatlan és tisztességes eljáráshoz való alapvető emberi jogok sérelmét és a védelem lehetőségeinek súlyos korlátozását.
Az ICSID és UNCITRAL Választottbíróságok azon megállapítása után, hogy a korrupció nem volt bizonyított, illetve az INTERPOL körözést megszüntető döntése után a mai bírósági döntés egy újabb jelentős mérföldkő az elnök-vezérigazgatót, illetve a MOL-t Horvátország részéről ért jogszerűtlenségek hosszú sorának orvoslásában – írta a kibocsátó a BÉT honlapján.
Itt vannak a legfontosabb tudnivalók.


