3p
Jövő hónapban kezdődnek a bértárgyalások.
Fotó: Wikipedia.org/Fieldafar

A jövő évi béremelés mértékéről szóló tárgyalások a napokban, illetve novemberben kezdődnek el a nagy kereskedelmi láncoknál, így a Tescónál, a Metrónál, a Sparnál és a Penny Marketnél is - mondta Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) leköszönő elnöke.

Ő az új elnökA kongresszuson a szakszervezet tagjai Karsai Zoltánt, a KASZ Tesco alapszervezetének vezetőjét választották meg a KASZ elnökének, az alelnöki posztot pedig Potyondi Antal fogja betölteni. Sáling József valamint a szakszervezet korábbi alelnöke Buday Pálné az idei elnökválasztáson már nem jelöltette magát.

A Metrónál ma döntenek

Sáling József szerint kereskedelemben a nagyáruházak közül most a Metrónál a legélesebb a helyzet. A szakszervezet bértárgyalást akar, csütörtökön szembesítik azzal a Metrót, hogy vagy hajlandó tárgyalni, vagy elindul a sztrájkkészülődés.

Mindezt azzal indokolta, hogy a cég a tervek szerint 20 ezer forinttal akarja emelni a minimálbéren és a szakmunkás garantált bérminimumon foglalkoztatottak bérét, az e feletti bérért dolgozók azonban előreláthatólag nem kapnak fizetésemelést. A szakszervezet ezen a helyzeten akar változtatni, ezért látják szükségesnek a bértárgyalást. A lehetséges munkabeszüntetésről pedig megjegyezte, hogy az emberek elszántak.

Sáling József közölte: a Tescónál november első hetében indulnak a jövő évi béremelésről szóló tárgyalások. A Tesco és a szakszervezetek között létrejött bérmegállapodásnak köszönhetően a cég szeptember 1-től visszamenőleg a legalacsonyabb béren foglalkoztatottak bérét bruttó 179 ezer forintra emelte. Részletek >>>>

Az Auchanról elmondta, hogy a cégnél november 1-től kezdődik a béremelés, valamint, hogy a cég a vidéki - szegedi, miskolci, debreceni - boltokban 30 ezer- 40 ezer forinttal nagyobb mértékű béremelést hajtott végre, mint a fővárosban, így a vidéki bérek megközelítették a fővárosi kereseteket.

2018. január 1-től a szakmunkás garantált bérminimum a jelenlegi 161 ezer forintról, 180 500 forintra emelkedik. Bértárgyalások nélkül például a Tescónak csak kétezer forinttal kellene emelnie a legalacsonyabbak bérét, a szakszervezet szerint azonban ennél jóval nagyobb mértékű béremelésre van szükség.

Új időszámítás

Sáling József szerint a Tesco sztrájkkal elindult egyfajta kurzus váltás a szakszervezetben, ugyanis minden cégnél érdemi bértárgyalásra törekszenek. Kiemelte, hogy a munkabeszüntetésben 4500 munkavállaló vett részt, ez azért volt áttörés, mert a szakmában még nem volt ilyen mértékű sztrájk. 

Karsai Zoltán, a KASZ újonnan megválasztott elnöke hozzáfűzte, hogy véleménye szerint a Tesco sztrájk óta könnyebbé váltak a bértárgyalások. Felidézte, hogy a Tescónál szeptember 8-án és 9-én tartott országos sztrájk miatt 56 bolt zárt be és 126 bolt volt érintett a munkabeszüntetésben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Akkora bírságot kapott az AliExpress, hogy a Holdról is látszik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:57
Nem jártak el kellő gondossággal. 
Vállalat Odavertek a kerozinárak és a vonakodó utasok a Ryanair profitjának
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:46
Azt meg még nem látják, mi jöhet a második félévben.
Vállalat Nagy bejelentés a Teslától – magához tér az európai villanyautópiac?
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 10:39
Jó évre számítanak.
Vállalat Újabb fordulat az IKEA-sztrájk ügyében
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 12:41
Egy hetes türelmi időt kapott az IKEA a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetétől (KASZ), hogy érdemben reagáljon a dolgozók 6 százalékos alapbéremelési igényére, ez idő alatt a szakszervezet nem hirdet újabb sztrájkot. Ha a svéd bútoráruházlánc továbbra is elutasító marad, egész napos munkabeszüntetéseket szerveznek a vállalat számára legfájdalmasabb időpontokban, miután az elmúlt héten öt alkalommal tartottak rövidebb sztrájkot.
Vállalat Ötmilliárd dollárt is hozhat a koleszterincsökkentő tabletta
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 09:23
Nagyot kaszálhat a gyógyszergyár a most megkapott engedéllyel.
Vállalat Már 325 millióan tejelnek a Netflixnek, meg is látszik az eredményeken
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 08:09
Részvényenként 80 centes eredmény.
Vállalat Microsoft-partneri minősítést szerzett a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 11:13
A sikerben a 4iG-csoporthoz tartozó telekom-szolgáltató, a One is osztozik.
Vállalat Nem kaptak béremelést, csütörtökön is sztrájkolnak a magyarországi Ikeákban
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 08:07
Az Ikea vezetősége elzárkózott az egységes, 6 százalékos fizetésemeléstől. A szakszervezet eredetileg csütörtök reggel 6 óráig tervezte a munkabeszüntetést, ezt 15 óráig meghosszabbították.
Vállalat Újabb tőkeemelést készít elő a kínai DeepSeek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 15:02
Újabb tőkebevonásra készül a kínai mesterségesintelligencia-fejlesztő DeepSeek mintegy 500 milliárd jüanos, hozzávetőleg 74 milliárd dolláros vállalatértékelés mellett, miközben megkezdte egy sanghaji tőzsdei bevezetés előkészítését is.
Vállalat Javuló pályán az AutoWallis, de még megérzi a hormuzi helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 11:20
Fennmaradtak az első három hónap kedvező folyamatai, így a első félévben összességében 10 százalékot megközelítő mértékben bővült az új gépjárművek értékesítése az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi Üzletágában. A Nagykereskedelmi Üzletág eközben 3,5 százalékra csökkentette elmaradását, elsősorban a tavaly megszerzett új márkák értékesítésének köszönhetően – közölte a Budapesti Értéktőzsde autós vállalata.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG