3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Carlos Ghosnt karácsonykor egy hangszertokban csempészte ki Japánból a tokiói lakására érkezett zenekar, aztán magángép vitte Libanonba az üzletembert, ahol viszont már maga az államfő fogadta.
Carlos Ghosn (MTI/EPA/Etienne Laurent)

A Japánból elszökött Nissan-vezért, Carlos Ghosnt Libanonban fogadta az államfő - közölte szerdán két forrás, amely közel áll a Japánban pénzügyi visszaélésekkel vádolt üzletemberhez. A libanoni állampolgársággal is rendelkező Ghosn a hét elején közleményben jelentette be, hogy Libanonban van, de arról nem árult el semmit, hogy miként került oda. Azóta nem közölt semmit.

Most a szóban forgó két forrás megerősítette a japán sajtó értesülését, hogy Ghosn egy magánrepülőgépen jutott ki Japánból, Törökországba ment, majd onnan Libanonba. A nyilatkozók elmondták azt is, hogy a szökést egy biztonsági magáncég szervezte meg. Egy zenekar Ghosn tokiói lakására ment, látszólag azért, hogy játsszon a karácsonyi partiján. Később az üzletembert egy hangszertokban kicsempészték a lakásból, ahol házi őrizetét töltötte. Ghosnt Libanonban szívélyesen fogadta Michel Aoun államfő, akinek megköszönte az országától kapott támogatást - tették hozzá a névtelen nyilatkozók.

A bejrúti elnöki hivatal sajtósa tagadta, hogy az államfő találkozott volna Ghosnnal. Tisztségviselők a Reuters hírügynökség szerint azt mondták, hogy Ghosn francia útlevéllel, legálisan lépett be az országba, noha a francia, a libanoni és a brazil útlevele is Japánban maradt az ügyvédjeinél. Korábbi jelentések még arról szóltak, hogy francia útlevéllel és valamilyen libanoni okmánnyal lépett be az arab országba.

Stephen Givens jogász, a japán jog szakértője szerint az eddig ártatlanságát hangoztató Ghosn szökésével egyértelműen bűncselekményt követett el, így már soha nem térhet vissza Japánba úgy, hogy ne kelljen börtönbe mennie. A szakértő szerint Ghosn élete hátralévő részében aligha hagyhatja el Libanont.

A japán hatóságok egy bírósági döntés nyomán lefoglalhatják azt a 1,5 milliárd jent (mintegy négymilliárd forintot), amelyet az üzletember óvadékként helyezett letétbe.

Carlos Ghosnt először 2018 novemberében vették őrizetbe, később szabadon engedték, majd ismét őrizetbe vették. A vád szerint saját anyagi veszteségeit a Nissannal fizetette ki, valamint a cégnek szóló külföldi utalásokat irányított át saját számláira.

Libanonba érkezését bejelentő közleményében arra hivatkozott, hogy azért menekült el Japánból, mert a japán igazságszolgáltatás szerinte elfogult, eleve bűnösnek tekintették és túszul ejtették őt, alapvető emberi jogait semmibe vették.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Elkezdték a Paksi Atomerőmű 2. blokkjának felterhelését
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 19:41
Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának fokozatos felterhelése hétfőn 18 órakor – közölte a létesítmény a honlapján.
Vállalat Óriási tőkeemelés az állami tulajdonú banknál
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 15:15
Ritka nagyságrendű üzleti döntés született az MFB-nél. 
Vállalat Patinás, több mint hetven éve alapított cég szűnhet meg Magyarországon
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 10. 08:54
Már több mint 4 éve húzódik Magyarország egyik legnagyobb és legrégebbi, hazai tulajdonban lévő téglagyárának a vesszőfutása. A Mályi Tégla Kft. az orosz-ukrán háborúval járó energiaválság miatt vált teljesen fizetésképtelenné, majd került felszámolási eljárás alá. Évekig úgy tűnt, hogy az állam mentőövet dobhat a cégnek, de most egy új tulajdonos érkezhet, akinek a tervei között nem szerepel a téglagyártási tevékenység folytatása.
Vállalat Magyar kézifegyver-gyártásról tárgyalt Washingtonban a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 8. 11:14
Jászai Gellért a kézifegyvergyártó Troy Industries vezetői mellett a J.P. Morgan képviselőjével is egyeztetett.
Vállalat Magas rangú amerikai kormányzati szereplőkkel tárgyalt Jászai Gellért
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 7. 15:36
Az űr- és védelmi ipar volt az egyik fő egyeztetési pont.
Vállalat A Mol bebiztosította erre az évre az olajszállítást
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 6. 17:13
Megállapodtak a horvát olajvezeték üzemeltetőjével.
Vállalat A klímaváltozás már benyújtotta a számlát a vállalatoknak
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 6. 15:27
A rekordaszály után új korszak jön az energiaellátásban.
Vállalat Újabb nagy lépésre készülhet a 4iG Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 6. 14:23
 Jászai Gellért, a 4iG Nyrt. elnöke Washingtonban tárgyalt a cég amerikai partnerségeinek megerősítéséről kormányzati szervekkel és stratégiai ipari partnereivel.
Vállalat Itt vannak a friss számok: brutálisan nőtt az adatforgalom a Magyar Telekomnál
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 5. 19:13
Közzétette második negyedéves és egyben első féléves gyorsjelentését a Magyar Telekom. A vállalat 170 ezer új gigabitképes hozzáférési pontot létesített az első félévben, a lakosságszám arányos kültéri 5G lefedettség pedig a félév végére elérte a 88 százalékot. A Csoport bruttó eredménye a félév végére a tavalyi évhez képest 2,3 százalékot, a módosított adózott eredmény pedig éves összehasonlításban 2,9 százalékot emelkedett.
Vállalat Paks 2: itt az újabb mérföldkő, de a felülvizsgálat is zajlik
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 5. 14:10
Miközben továbbra is zajlik a projekt teljes felülvizsgálata, az üzletfolytonosságot szem előtt tartva megkezdődött az 5. blokki reaktorépület alaplemezének kivitelezése.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG