3p
Közösen kezdeményezi a kormányzatnál és a tulajdonosoknál a bértárgyalások megkezdését a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fóruma (KVKF).

Szerda délelőtt az állami vállalatok érdekeztető tanácsának munkáltatói és munkavállalói oldal képviselői tartottak egyeztetést. A MÁV-nál, a Volánnál, a postánál és a villamos műveknél működő szakszervezetek közösen fordulnak a tulajdonoshoz azt kérve, biztosítson kellő forrást a kétszámjegyű béremelésre.

A tavaly alakult KVKF tagjai az ülésen egyetértettek abban, hogy tulajdonosi beavatkozásra van szükség. Azt elfogadta a KVKF munkavállalói oldala, hogy az eddigi, középtávon kötött megállapodások sikeresek voltak. Az ülésen részt vevő Meleg János, a Vasutasok Szakszervezetének (VSZ) elnöke a Privátbankár.hu-nak elmondta, egy újabb, középtávú megállapodás megkötésében érdekeltek a munkaerőhiány kezelésére.

Meleg János, a Vasutasok Szakszervezete elnöke (MTI Fotó: Szigetváry Zsolt)

Fontosnak tartják, hogy a minimálbér és garantált bérminimum megállapodásokkal azonos időtartamra újabb középtávú megállapodás jöjjön létre a közszolgáltató vállalkozásoknál.

Mint azt a VSZ közölte: a 2017-ben létrejött hároméves bérmegállapodás értelmében a nagyobbrészt közszolgáltatásokat ellátó állami vállalatok munkavállalói három év alatt átlagosan 30 százalékos bérfejlesztésben részesülnek, ebből a mértékből 2019-re legalább 5 százalékos átlagos bérnövekedést irányzott elő, ami a kialakult munkaerőhiány miatt kevésnek tűnik.

A közszolgáltatást veszélyezteti a fluktuáció és szakemberhiány

A KVKF munkavállalói oldala egyetért abban, hogy ennek mértékét egy kiegészítő megállapodásban növelni kell a közszolgáltatás zavartalan ellátása (a fluktuáció, a szakemberhiány kialakulásának megelőzése, a szakképzett munkaerő megtartása és jövőbeni biztosítása, valamint a munkakörök közötti bérfeszültségek kezelése) érdekében.

A ma délelőtti tárgyaláson nemcsak a legnagyobb szakszervezeti konföderációk és ágazati szakszervezetek vezetői vettek részt, hanem a Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetsége (Stratosz), a stratégiai vállalatokat tömörítő országos munkaadói szervezet képviselője is.

Az ülés utána Stratosz az MTI-nek küldött közleményben közölte: a megbeszélésen a munkaadói oldal meghallgatta a munkavállalói oldal bérfejlesztéssel kapcsolatos igényeit. A javaslatokról Dávid Ilona, a Stratosz elnöke tájékoztatja a tagszervezetek vezetőit, és egyezteti az állami vállalatok álláspontját. A bértárgyalások ezután folytatódnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Egyszerre hozott jó hírt és rosszat is az Autowallis
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:26
Ellentétes hónapokat tudhatnak maguk mögött a csoport különböző üzletágai.
Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
Vállalat A PwC szerint is a vagyon értékének meghatározása lehet a legnagyobb kérdés
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:47
A vagyonadó körüli diskurzus ma elsősorban az adókulcsról és az adósávokról szól, a gyakorlatban azonban az értékeléshez kapcsolódó kérdések jelenthetik az egyik legnagyobb kihívást a vagyonos magánszemélyek számára – közölte a PwC.
Vállalat Ahány vagyon, annyi értékelési rendszer – mit kezd ezzel a vagyonadó?
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:37
A 2026. október 6-án közzétett tervezet szerint az adó a nettó vagyon egymilliárd forintot meghaladó részét terhelné: 100 milliárd forintig 1%-os, afelett 1,5%-os mértékkel. A hatásvizsgálat 15 ezer magánszeméllyel, 2 ezer vagyonkezelési adóalannyal és 800 milliárd forintos költségvetési egyenlegjavító hatással számol, ezért az értékelési szabályok működőképessége kiemelt jelentőségű.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG