3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

17 ezer céget ellenőrzött a munkaügyi hatóság.

A munkaügyi jogsértések aránya a foglalkoztatóknál és a munkavállalóknál is mérséklődött tavaly, még mindig jelentős azonban a feketefoglalkoztatás, és ebből a szempontból a személy- és vagyonvédelmi szektor továbbra is a legfertőzöttebb  ágazatok között van - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkafelügyeleti főosztályának jelentésében.

Kétharmaduknál találtak valamit

A munkaügyi hatóság az ellenőrzött több mint 17 000 munkáltató 69 százalékánál állapított meg munkaügyi jogsértést, szemben az egy évvel korábbi 73 százalékkal.

A jogsértések az ellenőrzött munkavállalók 67 százalékát, 89 087 alkalmazottat érintettek, míg egy évvel korábban a munkavállalók 71 százalékát foglalkoztatták szabálytalanul.

Ami nem változik

Mindig kiemelkedő a feketefoglalkoztatás, munkaszerződés és bejelentés nélkül 2015-ben 10 659 munkavállalót foglalkoztattak, kissé kevesebbet a 2014-es 11 392-nél.

Az építőipari vállalkozásoknál 2015-ben a feketemunkások aránya a 2014-es 36 százalékról, 37 százalékra nőtt. Az ellenőrzések 23 százaléka érintette az építőipart, ez 5 százalékpontos növekedés 2014-hez képest.

Magyar minta mentén tanulhatnak a bolgár szakmunkásokCsütörtökön a régiós együttműködés fejlesztésének lehetőségeiről tárgyalt Varga Mihály Bozhidar Loukarski bolgár gazdasági miniszterrel. A tárgyalás részleteiről itt olvashat >>>>

A személy- és vagyonvédelmi tevékenységet ellátó munkáltatóknál dolgozott a feketemunkások 13 százaléka, ami a 2014-es évhez képest (10 százalék) növekedést jelent, ez a szektor továbbra is a legfertőzöttebb ágazatok között van. Az ellenőrzések 12 százaléka esett erre a szektorra, ez megegyezik a 2014-es adatokkal. 

A kereskedelmi vállalkozásoknál a feketefoglalkoztatás aránya tavaly mérséklődött, a 2014-es 11 százalékról, tavaly 9 százalékra. Az ellenőrzések 24 százalékát végezték ebben az ágazatban 2015-ben, ez 2 százalékpontos csökkenés a 2014-es szinthez képest.

A munkaidővel, pihenőidővel és rendkívüli munkavégzéssel kapcsolatos jogsértések 19 253 dolgozót érintettek, ez szinte azonos az előző év azonos időszakában feltárt jogsértések (19 622) számával. Ezek a jogsértések jellemzően a kereskedelem, a vendéglátás és a feldolgozóipar, valamint a személy- és vagyonvédelem munkavállalóit érintették.

A munkaidő-nyilvántartás hiányát, vagy adatainak valótlan rögzítését 19 324 munkavállaló esetében tárták fel a munkaügyi felügyelők, ez kiemelkedő csökkenést jelent a 2014-ben feltárt 28 589 esettel szemben. 

A munkabérrel kapcsolatos jogsértések (a kötelező legkisebb munkabér és garantált bérminimum szabályainak megsértése, a határidőben történő bérkifizetéssel összefüggésben megállapított jogsértés) mértékét mutatja, hogy az összes szabálytalansággal érintett foglalkoztatott közel ötödét, több mint 11 600 munkavállalót érintett tavaly - derül ki a jelentésből.

A 2015-ben feltárt jogsértéseket elkövető több mint 12 ezer munkáltató közül 1367-tel szemben alkalmaztak a munkaügyi hatóságok munkaügyi bírságot, több mint 222,5 millió forintot róttak ki.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
Vállalat Ön is beleszólhat, megmaradjon-e az ismert napocska a kamionokon!
Dobos Zoltán | 2026. október 29. 17:38
Új néven folytatja működését a Waberer’s International Nyrt., hogy a tőzsdei anyavállalat neve pontosabban tükrözze az elmúlt években jelentősen kibővült cégcsoport üzleti portfólióját. A Waberer’s névhez elsősorban a fuvarozás és a logisztika kapcsolódik, miközben a Gránit Biztosító és a Posta Biztosítók révén a biztosítás mára a csoport másik meghatározó pillérévé vált, és az ingatlanfejlesztési tevékenység is fokozatosan épül. A bejelentett névváltozást követően elsőként a holding ernyőmárkája újul meg, amelyet fokozatosan követ az operatív márkák megújulása is. Hogy a kamionokon megmaradjon-e a nemzetközileg is ismert mosolygós napocska, arról online szavazást indítanak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG