3p

Fontos határidő közeledik a hazai vállalkozások számára: június 30-ig mintegy négyezer vállalkozásnak kell sikeresen teljesíteni a NIS2 kiberbiztonsági auditot – hívta fel a figyelmet a tudományos és technológiai miniszter a Facebook-oldalán szombaton megjelent bejegyzésében. Jelezte, módosulhat a kiberbiztonsági auditorokra vonatkozó szabályozás.

Tanács Zoltán azt írta: ez nem könnyű feladat, különösen annak a mintegy 1300 cégnek, amelyik az elmúlt pár hétben értesült arról, hogy egyáltalán megfelelési kötelezettsége van.

A miniszter véleménye szerint az elmúlt években ezen a területen jelentős versenykorlátozást alakított ki a politika, ami növeli a vállalkozások költségeit, „és szinte lehetetlenné teszi a megfelelést, mert egyszerűen nincs elég auditori kapacitás a piacon”.

A hazai kkv-k régóta jelzik, hogy a kiberbiztonsági auditok teljesítése jelentős terhet jelent számukra

- hívta fel a figyelmet, hozzátéve: ennek az az oka, hogy a magyar szabályozás Európában kivételesen szigorúra sikeredett.

Szerinte ezt számos ponton lehetne könnyíteni, de egyelőre ez nem történt meg. Kiemelte: a kormány az elmúlt hetekben konstruktív egyeztetést folytatott a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságával (SZTFH) annak érdekében, hogy csökkentse az adminisztratív és piaci terheket a jogszabályi megfelelés biztosítása mellett.

„Az volt a kérésünk a hivatal felé, hogy bővítsék az auditot elvégezni képes cégek körét, hosszabbítsák meg a megrendeléshez szükséges határidőt, tegyék rugalmasabbá a teljesítés feltételeit. És lehetőleg ne szankcionáljanak, hanem segítsék a megfelelést.”

Tanács Zoltán azt írta: az egyeztetések eredményeként várhatóan módosul a kiberbiztonsági auditorokra vonatkozó szabályozás, azzal a céllal, hogy egyszerűbbé és gyorsabbá tegye az auditorválasztást, valamint rugalmasabbá tegye az auditok megszervezését.

„A változás várhatóan erősíti az auditorok közötti versenyt, és segíti az auditkapacitások hatékonyabb kihasználását is. Ennek eredményeként az érintett szervezetek könnyebben és rövidebb idő alatt találhatnak megfelelő auditort jogszabályi kötelezettségeik teljesítéséhez.”

A várható változás a magas és kiemelt kategóriában az árak jelentős csökkenéséhez fog vezetni a miniszter szerint.

Tanács Zoltán a poszja alatti kommentjében azt is jelezte, hogy „természetesen a kriptoeszközök piacának indokolatlan korlátozását is fel kell majd oldani.” A részletekkel ígérete szerint hamarosan jelentkezik majd.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG