A cég azt közölte, hogy az Észak-Amerikában végrehajtott áremelés ellensúlyozta az erős dollárt, ami miatt csökkent a tengerentúli eladások értéke. Az atlantai székhelyű üdítőital-gyártó szerdán arról számolt be, hogy a július 3-áig tartó negyedévben az adózás utáni nyeresége 3,11 milliárd dollár, részvényenként 71 cent volt. Tavaly ugyanebben az időszakban 2,6 milliárd dollár, részvényarányosan 58 cent volt a profit.
Az egyszeri tételek nélküli részvényarányos eredmény 63 cent lett. Ennek alapján a szakértők 60 centre számítottak. Az értékesítési árbevétel 3,3 százalékkal, 12,2 milliárd dollárra mérséklődött. A szakértői várakozásokban szerényebb, 12,1 milliárd dolláros árbevétel szereplelt.
A Coca-Cola cég számításai szerint az erősebb dollár 6 százalékponttal csökkentette a cég negyedéves bevételét. A negyedévben a szénsavas üdítőitalok eladása 1 százalékkal, a szénsavmentes üdítőitaloké 5 százalékkal nőtt.
A kormány döntött az úgynevezett Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





