1p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Nagyon nem tetszik az almás cég első emberének az Európai Bizottság döntése.

Tim Cook egészen egyszerűen komplett politikai marhaságnak nevezte a döntést, amely alapján az Apple köteles visszafizetni 13 milliárd eurót az ír kormánynak. Ahogy arról mi is írtunk, a bizottság döntése alapján a techóriásnak nyújtott kedvezmények tiltott állami támogatásnak minősültek – írja a Reuters.

Az Apple-vezér egyenesen azt állította, hogy az európai döntéshozók előítéletesek az amerikai vállalkozásokkal szemben. Cook szerint a 13 milliárdos összes is furcsa, mivel véleménye szerint a cégnek legfeljebb 26 százalékos adókulcsos büntetést kéne fizetnie, de leginkább semmilyet.

Megtámadják a döntést

Mint mondta, az Apple az ír kormánnyal szorosan együttműködve fogja megtámadni az EB döntését, mivel annak véleményük szerint semmilyen jogi alapja nincsen, és egyik fél sem tett semmi rosszat.

Azt azért fontos megjegyezni, hogy a szóban forgó megállapodás az ír kormánnyal lehetővé tette, hogy az óriásvállalat ír ága 0,005 százalékos adókulccsal adózzon, ami azért elég nehézkesen nevezhető sportszerűnek. Ahogy a mondás is tartja: nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Száz országba indulhat Győrből az új Audi – Orbán Viktor személyesen bocsátotta útjára
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 12:54
Nagy keresletet várnak az új modellre.
Vállalat Ez még a Google-nak is fájhat – saját pályáján támadják be az óriást
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 12:04
Alapjaiban forgatnák fel a webböngészők piacát.
Vállalat Nem tetszik a hitelminősítőnek, amit a Wizz Air-nél látnak
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 07:18
Elmaradtak a várakozásoktól az eredmények.
Vállalat A Daimler Truck tömeges elbocsátásra készül Németországban
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 18:14
Körülbelül 5 ezer munkahely megszüntetését tervezi 2030-ig – jelentette be a haszongépjárműgyártó cég kedden.
Vállalat A BP vállalja a veszélyt, visszatér a megosztott országba
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 14:58
A BP 2025 utolsó negyedévében újra megnyitja irodáját a líbiai fővárosban, Tripoliban – közölte hétfőn a líbiai nemzeti olajvállalat, a NOC.
Vállalat Még mindig röpködnek a mínuszok Csányi Sándor és Mészáros Lőrinc borászataiban
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 11:40
2024 nagy kihvást jelentett a borászatoknak, és nem csak időjárási szempontból. Csányi Sándor és Mészáros Lőrinc érdekeltségeiben továbbra is jelentős veszteségeket könyveltek el, egy szekszárdi vezető borászat irányítója ellen pedig eljárás indult és letartóztatták.
Vállalat Visszaestek a Mercedes eladásai
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 09:41
Nem veszik a Mercedeseket, csak Európában nőtt az eladások száma. 
Vállalat Késve fizeti ki a számláit a magyar vállalatok több mint fele
Herman Bernadett | 2025. július 8. 09:22
A magyar cégek 53 százaléka nem kapja meg határidőre a számlái ellenértékét, és ezt az ügyfelek likviditási problémái okozzák. Egyebek mellett ez áll az Atradius hitelbiztosító fizetési szokásokról szóló, éves elemzésében. A kifizetések általában több mint egy hónappal a lejárati határidő után történnek, ez pedig növeli a bedőlt kereskedelmi hitelek kockázatát, ami a felmérés szerint 6 százalék mértékű.
Vállalat Az Apple visszaütne az Európai Bizottságnak
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 12:49
Pert indítottak.
Vállalat Ki tette az Estée Laudert világmárkává?
Elek Lenke | 2025. július 6. 17:14
Június 14-én, 92 éves korában elhunyt Leonard Lauder, Estée Lauder legidősebb fia, aki nemcsak egy sikeres üzletasszony örököse volt, hanem tehetséges menedzser is – a családi vállalkozást milliárdos nemzetközi nagyvállalattá bővítette. Azonban nem csak ezért emlékeznek rá a szakmában: az amerikai média úgy véli, hogy ő lett a szépségipar első influenszere, amikor ilyen fogalom még nem is létezett – emlékeztet rá a Kommerszant című orosz napilap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG