2p
Elfogadhatatlanul kevésnek tartja a 8 százalékos emelést a Volán-dolgozókat képviselő Közúti Közlekedési Szakszervezet.
Fotó: MTVA / Jászai Csaba

A szakszervezet szerint a kétszámjegyűnél kisebb mértékű emelésnek beláthatatlan következményei lehetnek az egyébként is munkaerőhiánnyal küzdő ágazatban. Nem értik, hogyan hódolhatott be egy pillanat alatt a 8 százalékos munkáltatói ajánlatnak két aláíró szervezet, a Liga és a Munkástanácsok, hiszen alig néhány napja a Magyar Szakszervezeti Szövetséggel egységesen kétszámjegyű emelést tartottak elfogadhatónak - írja közleményében a szakszervezet.

A vasutasok után a volánosok is leszögezik: hiába írta alá a napokban két konföderáció a 8 százalékos minimálbér- és garantált bérminimum-emelést tartalmazó ajánlatot, az ágazatban nem tartják azt irányadónak, kétszámjegyű emelést követelnek. Vagyis, a Volán-dolgozókat képviselő KKSZ változatlanul fenntartja a munkáltatói szövetséghez korábban eljuttatott, több szakszervezettel közösen fogalmazott bérfejlesztési igényét – olvasható a szakszervezet közleményében.

Még nagyobb baj lehet a munkaerőhiány

Baranyai Zoltán elnök úgy véli, amennyiben nem lesz megfelelő mértékű béremelés, további elvándorlásra kell számítani, ami még a tavalyinál is kritikusabb helyzetet teremthet az egyébként is létszámhiánnyal küzdő ágazatban. Már 2018-ban is komoly hiány volt a munkaerőpiacon autószerelőből, autóvillamosság szerelőből és autóbuszvezetőből, s a régieket is csak nehezen vagy egyáltalán nem lehetett megtartani a szakmában, a tapasztalt kollégák tömegével hagyják el a Közlekedési Központokat, mert másutt jobban megfizetik őket – magyarázza az elnök hozzátéve: a Volán-társaságoknál beláthatatlan következményekkel járhat az, ha kétszámjegyűnél alacsonyabb béremelés lesz.

A megállapodást aláíró konföderációk a 8 százalék elfogadásával az ágazati tagszervezeteik pozícióját jelentősen gyengítették a helyi bértárgyalásokon. A KKSZ azonban bízik benne, hogy a tulajdonos, és a döntéshozók reálisan látják a szakmában meglévő foglakoztatási nehézségeket, valamint a munkavállalókat negatívan érintő új cafetéria szabályokat is figyelembe véve sikerül elfogadható megállapodást kötni

A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Ennek a menő futócipőnek a vámok sem ártanak
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 13. 11:46
32 százalékot nőttek az On bevételei. 
Vállalat Megvásárolnák a Google Chrome-ot, nagy pénzt ígértek a böngészőért
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 13. 11:11
34,5 milliárd dolláros ajánlatot tett a Google Chrome böngészőjének megvásárlására a Perplexity AI. 
Vállalat Ez húzta le a Graphisoft Park első félévét
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 12. 19:15
A Graphisoft Park SE első félévi pro forma nettó eredménye 3,88 millió euró lett, amely 400 ezer euróval elmarad előző év hasonló időszakának teljesítményétől, az előző évet érintő egyszeri tételek miatt – közölte az ingatlanfejlesztő és -hasznosító társaság kedden a Budapesti Értéktőzsdén közzétett jelentésében.
Vállalat Így tiltakoztak a szegedi BYD építkezés munkásai
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 12. 16:15
Többször is előfordult, hogy külföldi munkások zárták el az utat a BYD Szegeden épülő gyárához
Vállalat Érdekes szegmens húzta fel a Waberer’s árbevételét
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 12. 13:28
A második negyedévben az EBIT 68 százalékot emelkedve 18 millió eurót ért el.
Vállalat Olyan hírek jöttek Horvátországból, hogy még a Molnál is pezsgőzhetnek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 12. 10:58
A nyereség nőtt, az adósság csökkent.
Vállalat Bejelentést tett a 4iG
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 11. 19:43
Együttműködési megállapodást írtak alá.
Vállalat Gyűlnek a fellegek a Mercedes feje felett?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 11. 13:56
A vezérigazgató szavai erre utalnak.
Vállalat Ezt a levelet írta a gigacég igazgatója azoknak, akik nem akarnak visszamenni az irodába
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 9. 14:11
Radikálisan új kultúrát épít az AT&T: lojalitás helyett teljesítmény, hibrid helyett heti 5 nap iroda. De mit szólnak ehhez a munkavállalók? Hogyan kezeli a feszültségeket a vezetőség? 
Vállalat Új emberek tűntek fel az MNB-alapítvány legfőbb cégének élén
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 8. 17:14
A Matolcsyékhoz köthető figurák eltűnnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG