1p

Franciaországban leállították az ország nyugati részén fekvő chinoni atomerőmű két reaktorát, miután tűz ütött ki a létesítményben - közölte az EDF áramszolgáltató vállalat.

Tűz ütött ki szombaton hajnali 2 óra 40 perckor a 3-as számú termelőegység fő transzformátoránál egy nem nukleáris területen - közölte az EDF közleményében. A blokkot az előírásoknak megfelelően automatikusan leállították. A vállalat szerint a tüzet eloltották. Mivel a 3-as és a 4-es reaktorok párban működnek, elővigyázatosságból az utóbbit is leállították.

A francia atomenergia-hivatal (ASN) közölte, hogy a tűz miatt a 3-as reaktorban áramkimaradás volt, ami automatikus leálláshoz vezetett. A Sugárvédelmi és Nukleáris Biztonsági Intézet (IRSN) külön közleményben számolt be arról, hogy figyelemmel kísérte az eseményt, amelynek "nem volt hatása a lakosságra vagy a környezetre".

Az ASN szerint továbbra is figyelemmel kíséri a helyzetet, és az EDF-fel, valamint az IRSN sugárvédelmi intézettel közösen értékeli, hogy mikor kell feloldani a vészhelyzeti intézkedéseket.

(MTI)

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Többen belehaltak: jövőre betiltják a rejtett autókilincset az autókon
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 12:36
Kína 2027. január 1-jétől betiltja a rejtett, elektronikus működtetésű autókilincsek alkalmazását a személygépkocsiknál – derült ki a kínai ipari és informatikai minisztérium (MIIT) által hétfőn közzétett szabályozásból.
Vállalat Szorosabbra fűzi a kapcsolatát a Richter és a Fuji – ennek minden nő örülhet a világon
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 09:31
Szorosabbra fűzi az együttműködést a Richter Gedeon Nyrt. és a Fuji Pharma Co., Ltd. A két vállalat már évek óta szoros partnerségben áll a nőgyógyászat (WHC) területén.
Vállalat Megtörtént a világtörténelem legnagyobb fúziója
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 06:35
A SpaceX és az xAI összevonásával a valaha volt legnagyobb vállalati egyesülést hajtotta végre Elon Musk.
Vállalat Újabb fontos feladatot kapott a NASA-tól az Axiom Space
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 13:24
A NASA az Axiom Spacet választotta ki az ötödik privát űrhajós küldetés végrehajtására a Nemzetközi Űrállomásra (ISS).
Vállalat Kiváló eredményről számolt be a venezuelai olajat kitermelő amerikai cég
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 08:25
Jól megy az olajcégeknek.
Vállalat A kínai BYD járműeladásai zsinórban az ötödik hónapban estek
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 06:21
A BYD járműeladásai januárban 30,1 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz képest, miközben a kínai elektromosautó-gyártó külső bizonytalanságokkal és éles hazai versennyel küzd.
Vállalat Magyar Termék: lehet, hogy pont a Mercosur-megállapodás ad majd lökést?
Szirmai S. Péter | 2026. február 1. 10:23
Immár 250 vállalat csaknem hatezer terméke viseli az idén húszéves Magyar Termék védjegyet, és egyre nő a számuk. E cégek 48 ezer főt foglalkoztatnak és évi 4700 milliárd forint árbevételt realizálnak, de új kihívást, lehetőséget is jelent a vámháború és a Mercosur-megállapodás.
Vállalat Elmaradt a rekordprofit a bankoknál
Herman Bernadett | 2026. január 31. 10:08
Csökkent tavaly a magyarországi bankok nyeresége, a megemelt tranzakciós illetéket átháríthatták a hitelintézetek. 
Vállalat Líbiában terjeszkedik a Mol
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 16:21
A magyar olajcég stratégiai partnerséget kötött Líbia Nemzeti Olajvállalatával (NOC).
Vállalat A Wizz Air vezetője szerint megnőtt az igény a kisállatok és a lőfegyverek szállítására is
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 15:41
A Klasszis Médiához tartozó laptársunk, az Mfor több kérdésére is válaszolt Váradi József, a Wizz Air elnök-vezérigazgatója. Elmondta, miért állítottak le több nagy-britanniai járatot Budapestről, bejelentett egy új útvonalat, és arról is beszélt, jellemzően hova utaznak a magyar családok. Egy másik légitársaság gépén eltűnő kígyó is szóba került.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG