5p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Az első félében a koronavírus-járvány hatására a járművek értékesítése visszaesett, ugyanakkor júniusban a használt járművek esetében már növekedés volt tapasztalható. Ez persze részben annak is betudható, hogy az emberek kisebb összeget tudnak járművásárlásra fordítani.

Ha megnézzük az első félévben az új járművek értékesítését, akkor azt láthatjuk, hogy alaposan beszakadt a piac, olyan hónapra is volt példa, hogy az egy évvel korábbi volumennek csak a felét sikerült elérni, és júniusban is 24 százalékos volt az elmaradás. Emiatt az első hat hónapban éves bázison jelentős volt a visszaesés, ám ha összevetjük a magyar adatokat a nyugat-európai értékekkel, akkor az derül ki, hogy az egyik leginkább válságálló ország voltunk ebben a tekintetben.

A hétüléses és az elektromos autók javíthatják a statisztikát

Az új személygépjárművek forgalomba helyezése 25 százalékkal, 55 673-ra esett vissza az első fél évben az előző év azonos időszakához képest, a kishaszonjárműveké pedig 21 százalékkal, 10 138 darabra. A személygépkocsik esetében ugyanakkor a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) már erősebb második félévet vár, és éves szinten azzal számolnak, hogy 118 ezer új személyautót fognak idén forgalomba helyezni. Ez ugyan jelentősen kevesebb, mint a 2019-es közel 158 ezer új jármű, ám nem fog sokkal elmaradni a 2018-as értékesítési adattól.

Azt sejteni lehet, hogy a különböző állami támogatási programok jótékony hatással lehetnek a piacra. Az már a korábbi adatokból látszott például, hogy a hétüléses autók iránti kereslet "felrobbant". Az első negyedévben ilyen járművekből közel ötezer darabot adtak el, míg egy évvel korábban ugyanebben a kategóriában csupán 355 darab értékesítése szerepelt. A nagycsaládos autóvásárlási program keretében egyébként a jármű árának 50 százalékos, de maximum 2,5 millió forintos támogatásra jogosultak a 3 vagy több gyermeket nevelők.

Hasonló fejlemények várhatóak az elektromos járművek esetén, ahol a kormány által meghirdetett 5 milliárd forintos támogatási keret néhány nap alatt elfogyott. Itt is 2,5 milliárd forint támogatást adnak a jellemzően kisebb, maximum 11 millió forintos új járművekre. Ez azt jelenti, hogy ez legalább 2000 új elektromos autóval növeli a hazai állományt, ami önmagában meghaladja a tavaly értékesített darabszámot, hiszen akkor 1833 tisztán elektromos új személygépkocsit helyeztek forgalomba.

Még érdekesebb talán a kishaszongépjárművek piaca, ahol eleve kisebb volt a visszaesés az első félévben. Ebben a szegmensben az MGE a tavalyi 26 ezres darabszám után idén 22 ezer új járművel számol, nem lenne ugyanakkor meglepő, ha a különféle beruházástámogató programoknak köszönhetően még ennél is több ilyen jármű találna gazdára.

Nekilódult a használtautók piaca

A tavalyi évben a használtautó-import növekedése megállt, de még így is 156 ezer személyautót helyeztek forgalomba. Ennek köszönhetően egyébként – szinte példa nélküli módon - az eladott új gépkocsik száma meghaladta a behozott használtakat. Idén viszont szinte biztosan újra fordul a kocka, hiszen júniusban közel 11 ezer használt személyautót importáltak, az első félévben pedig összesen 65 ilyen járművet hoztak be. Az első hat hónapban így a forgalomba helyezett használt járművek száma 17 százalékkal haladta meg az újakét.

A Datahouse adatai szerint míg március, április és május hónapokban még csökkentek a tulajdonosváltások (19%-kal, 36%-kal, majd végül 10%-kal), a június már erősödést hozott: 11,5 százalékkal több használt autó tulajdonosváltását regisztrálták, mint tavaly júniusban, és 66 százalékkal többet, mint áprilisban. Nem csak az adásvételek, de a behozott járművek is erősítették a statisztikákat, hiszen a fent említett 11 ezer importált jármű behozatala azt jelzi, hogy a használt piac egyértelműen visszatért a járvány előtti ütembe. Az érték az előző hónaphoz képest 22 százalékos, az áprilisi mélyponthoz képest pedig 43 százalékos növekedést jelent.

"Árérzékeny piacunkon nem meglepetés, hogy a legolcsóbb autók piacán, azaz a használtakén volt a legkisebb a kereslet csökkenése, sőt a keresési adatokból egyéb érdekességek is kiolvashatók. Míg a vevők zöme továbbra is legfeljebb 3 millió forintig terjedő tartományból keres autót, a vírushelyzetben érezhetően felértékelődött személyes mobilitás miatt nőtt a legolcsóbb, legfeljebb 500 ezer forintos tartományból autót keresők száma" - jegyezte meg Katona Mátyás, a Használtautó.hu szakértője.

Aki az árak csökkenésében bízott, csalódhat, ugyanis ahol kereslet van, ott az árak sem apadnak. Ez persze csupán a piac alsóbb szegmensére igaz, ha a drágább modelleket nézzük, ott már találkozhatunk ármérséklésekkel, bár az eladók zöme kitart az árak mellett, már csak azért is, mert az utánpótlás sem lesz olcsó. Az új autók piacán és az import terén ugyanis tartós árnövelő tényező a 350 forint fölött ragadt euró váltószám.

Az első félévben egyébként a Datahouse statisztikái szerint a szokásosnak mondható modellek voltak a használtautó piac sztárjai. A legnagyobb számban Opel Astrák cseréltek gazdát, majd a Suzuki Swift és a Ford Focus következett. A képzeletbeli dobogóról alig csúszott le a Volkswagen két népszerű típusa a Golf és a Passat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Egy új csodafegyver tűnt fel, ez oldhatja meg a magyar munkaerőpiac problémáit?
Imre Lőrinc | 2026. március 18. 19:41
Megtorpant idén januárban a magyarországi munkaerőpiac: a foglalkoztatottak száma csökkent, a munkanélküliségi ráta pedig nőtt. A gyógyírt a hazai belső munkaerőtartalék és a vendégmunkások mellett egy idehaza még kevésbé elterjedt foglalkoztatási modell, a „gig economy” hozhatja el.
Vállalat Parádés évet zárt 2025-ben a Waberer's Csoport
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 19:21
A Waberer’s International Nyrt. 816,2 millió euró konszolidált árbevételt ért el 2025-ben, ami 7,7 százalékkal haladja meg az előző évi értéket, a negyedik negyedévben pedig 213,4 millió euró árbevételt ért el, ami 16 százalékkal magasabb 2024 azonos időszakához képest – tudatta a logisztikai szolgáltató vállalat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Vállalat Az Alteo most Banán villantott
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 17:20
Üzembe helyezték az Alteo ötödik, 20 megawattóra kapacitású villamosenergia-tárolóját a Komárom-Esztergom megyei Bana községben
Vállalat A nehézségek ellenére jó éve volt az Audi Hungariának
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 14:20
A leányvállalat növelte árbevételét és adózás utáni nyereségét is.
Vállalat A holdról is látszani fog, annyit kaszálhat idén az Nvidia
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 08:49
Új korszakot hoz a cég a számítógépes grafikában is a vezérigazgató szerint.
Vállalat Ezt tervezik Magyar Péterék a Mol jövőjéről: jön a leválás az orosz olajról?
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 15:21
2035-ig megejtenék a leválást.
Vállalat Náluk bankol? Nagy fába vághatja a fejszéjét az UniCredit
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 12:07
Az olasz hátterű, de hazánkban is jelenlévő bank már hivatalos lépéseket tett a nagy ügylet kapcsán.
Vállalat A Janaf közleményben jelezte, készen áll a Mollal szembeni vitára
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 13:38
A horvát csővezeték üzemeltető válallat visszautasítja a Mol vádjait és felkészül a jogvitára.
Vállalat Hatalmas jutalékot kap Donald Trump kormányzata a TikTok-ügylet közvetítéséért
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 09:00
Az amerikai kormányzat nagyjából 10 milliárd dolláros jutalékot kap a befektetőktől a nemrég lezárult üzletben, amelynek keretében átveszik a TikTok amerikai üzletágának irányítását – jelentette pénteken a Wall Street Journal az ügyhöz közel álló forrásokra hivatkozva.
Vállalat Óriási pofont kapott a Gazprom, az ukránoknak adtak igazat
Privátbankár.hu | 2026. március 13. 19:35
Az ukrán állami Naftogaz energiacég jogerősen pert nyert a Gazprom orosz állami energiaóriás ellen a svájci legfelsőbb bíróságon.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG