6p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Rekordévet zár a 100 százalékban magyar tulajdonú Eventrend Group. A hazai vendéglátás és rendezvényszervezés területén meghatározó szerepet betöltő cégcsoport alapító tulajdonosai, Nagy Gábor és Kőrössy Zoltán összefoglalta az idei év főbb számait, a jellemző változásokat, fejlesztéseket és a HR területén bekövetkezett növekedést is.

Az idei évet 20 és fél milliárd forintos nettó árbevétellel zárja az Eventrend Group. Ebből 13 milliárd érkezett a gasztro, valamint 7 és fél milliárd a rendezvény területéről. Utóbbi megközelítőleg évi 6000 rendezvényben való közreműködést jelent, jellemzően vendéglátós szolgáltatással.

Kőrössy Zoltán beszámolt az újdonságokról is, amelyek 2023 folyamán kaptak lendületet. Ide tartozik az Eiffel-Műhelyház üzemeltetésének elindítása, amely gasztro és event lehetőség is egyben. Szerződést hosszabbítottak a Városligeti Műjégpályával, így a Városliget Café továbbra is a cégcsoport üzemeltetésében marad. Idén nyílt meg teljes kapacitással a Spoon the Boat, valamint a Gála-csoport elkezdte a D50 rendezvényközpont üzemeltetését. Tavasszal került cégcsoportos kezelésbe a Domus Vinorum. Az idei évet keretezte még egy nagyon markáns teraszfelújítási hullám: a Cziniel cukrászda, a Séf Asztala és az Evezős kapott új arculatot, részben történtek átalakítások a Centrál Kávéház, a Gundel és a Városliget Café teraszán is. Utóbbi korszerűsítések stratégiai döntések voltak, vagyis a portfolióbővítés helyett a meglévő egységek fejlesztése volt a cél.

Számos egységben hajtottak végre megújuló energetikai fejlesztést a környezettudatosság jegyében többszáz millió forint értékben. A program a Czinielt, a Spoont és a Gundelt is érintette. Elsősorban a gázhasználat kiváltására törekedtek, kazánfejlesztések, hőszivattyúk, napelemes rendszerek kiépítésével és a szigetelések megújításával. Ezek mögött államilag támogatott hitelek vannak.

Az Eventrend Bakancslistás Kollekciójának megismertetése is ebben az évben realizálódott.  Bár a koncepció korábban is létezett, ám idén jutott el arra a pontra, hogy az érintett nyolc ikonikus vendéglátó egység (New York Kávéház, Centrál Kávéház, Gundel Étterem, Főőrség, Fakanál, Spoon the Boat, Városliget Café, Séf asztala) összehangoltan, egymást támogatva kommunikáljon, közös promóciókban szerepeljen.

A cégcsoportnak az év végéig várhatóan 3 és fél millió vendégkontaktja lesz, ennyi ember találkozik az Eventrend Group valamilyen típusú szolgáltatásával. Ebbe beletartozik az is, aki csak egy fagyit vesz a Czinielben, az is, aki rendezvényvendég és az is, aki beül vacsorázni például a Gundelbe.

Nagy Gábor mindehhez hozzátette, hogy a covid óta ez volt a legsikeresebb évünk, visszatért a teljes lendület. A rekordbevétel még úgyis realizálódni tudott, hogy a tavalyi év végén visszaadták a korábban a kezelésükben lévő szállodák üzemeltetését. Az összes olyan cégcsoportos érdekeltség, amelynek turisztikai relevanciája van, nagyon szépen fejlődött.

Az éttermi pillér egyik része csak belföldre orientálódik, ez leginkább a Cziniel Cukrászda és az Evezős a rómain, ezekben jelentős forgalomnövekedéseket lehetett elérni. Ennek az okai között szerepelnek az áremelkedések (a költségeik emelkedtek, ezért az árakat is ehhez kellett igazítani), így a forgalomnövekedés egyik oka az infláció, de már most látni, hogy reálértéken, a volumenben is sikerült jelentősen növekedni a tavalyi évhez képest, összességében bizakodó a vezetés a forgalom vonatkozásában.

Az éttermi, turisztikai növekedés mellett a rendezvényes szegmensre is kitért, amelyek közül kiemelendő a privát megrendelés, ezek jellemzően az esküvőket vagy kisebb társaságok éttermi rendezvényeit jelenti. Nagy Gábor elmondta: az esküvők tekintetében szűkülő piaccal találkoztunk az idei évben a 2-3 évvel ezelőtti csúcsokhoz képest. Ennek a feltételezett oka többek között a családtámogatási rendszerek szigorítása, amelyek csökkentették az anyagi motivációt a házasulandók körében.

HR-helyzet

Az Eventrend Group az idei évben elérte minden idők legmagasabb dolgozói létszámát, a cégcsoportnak 900 főállású munkatársa van a diákokkal együtt. A diákszövetkezetes és a bérelt munkaerővel együtt 1100 körül van a dolgozói létszám. A fluktuáció vezetői szinten negatív, mert az egyetlen vezető kolléga, aki a covid alatt elhagyta a cégcsoportot, visszatért. Vagyis az Eventrend 100 százalék felett van a vezetői megtartásában.

Idén elindult egy markáns felnőttképzési program, mintegy 250 főállású kollégának szerveztek olyan képzést, amelynek a végén szakmát kapnak. Ez lehet, hogy az eddigi saját szakmája az adott dolgozónak, amelyről eddig nem volt papírja, de az is lehet, hogy valaki új szakmát szerez, van olyan könyvelő, aki cukrásznak tanul most. Ez a program a duális képzési rendszer keretein belül működik.

Akárcsak a középiskolai, egyetemi terület, amelybe az Eventrend Group jelentős erőforrásokat fektetett be, együttműködve 16 iskolával és növelve a középiskolás és egyetemi gyakornokok számát. Jelenleg 159 középiskolás tanuló és 34 egyetemi gyakornok van a cégcsoportnál. Az Eventrend alapítótagja és részese a Talent Ágazati Képzési Központnak, ezen keresztül is szerveznek magukhoz diákokat. Mint a vezetők mondják: fiatalok mindig voltak gyakorlaton, de ez most sokkal tudatosabb, szándékosabb, gazdasági előnyökkel összekapcsolt, egyértelmű színvonalnövekedés.

Tervek

A cégcsoport hotel üzletága jelenleg szünetel, de a tulajdonosok a visszatérést tervezik. A tavalyi év végén a rezsiválság hatására stratégiai döntés született, így visszaadták a náluk lévő szállodák üzemeltetését, egy saját tulajdonú hotel maradt meg. A bikácsi Zichy Park Hotelt 2025-ben szeretnék megnyitni újra egy alapos és minden területre kiterjedő felújítást követően és vannak olyan tervezett akvizíciók, amelyeken már most is dolgoznak. Olyan saját tulajdonú minihoteleket szeretnének üzemeltetni, amelyek mindegyike bátor, egyedi, felismerhető vagyis unikális arculatot, koncepciót kap – ez egyébként jellemző a cégcsoporthoz tartozó gasztroegységek mindegyikére is.  

Büszkén kiemelik

A két alapító-tulajdonos egyetértett abban, hogy az idei év kapcsán mire a legbüszkébbek: az egyik a Gundel, amely bekerült a leglátogatottabb éttermek listájára és napi több száz á la carte vendéggel működő étteremmé vált. Úgy fogalmazták meg ezt, hogy a Gundel újra mindenkié. A másik igazán kiemelkedő egység a New York Café, a Világ Legszebb Kávéháza, amely előtt mindig áll a sor, jeges esőben és 40 fokban egyaránt.  

-------------------

Az Eventrend Group több mint három évtizednyi tapasztalattal rendelkezik kávéházak, éttermek, szállodák üzemeltetésében, valamint rendezvényszervezésben. A cégcsoporthoz jelenleg 31 projekt tartozik. Az Eventrend Grouphoz kötődik mintegy 20 gasztronómiai vállalkozás, többek között a Gundel Étterem, a New York Kávéház, a Centrál Kávéház, a Spoon the boat, a Főőrség Kávéház, a Séf Asztala, a Symbol, A Városliget Café, a Groupama Aréna vagy a Müpa catering szolgáltatása, emellett 24 budapesti rendezvényhelyszínen 79 egyedi rendezvényterem értékesítése is. Jelenleg Magyarországon és Csehországban vannak jelen a vendéglátás piacán. 

(x)

Címkék: Vállalat
A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Igencsak hatásos meglepetés a General Motors eredményében
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 19:20
A General Motors (GM) autógyártó vállalat harmadik negyedéves nyeresége és bevétele is felülmúlta alta az elemzői várakozásokat.
Vállalat A Waberer’s Kazahsztánban terjeszkedik
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 18:01
Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett Waberer’s Csoport a KTZ Express-szel, amely a kazah állami vasúttársaság nemzetközi intermodális logisztikai leányvállalata.
Vállalat Már el is oltották a tüzet a Mol Dunai Finomítójában
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 15:45
Sikerült eloltani a tüzet a Dunai Finomító AV3 üzemében. A termelés fokozatosan újraindul, Magyarország üzemanyagellátása biztosított – közölte a cég kedd délután.
Vállalat A Coca-Cola nagyot ivott saját egészségére
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 15:25
Az amerikai italgyártó negyedéves bevétele és nyeresége is felülmúlta az elemzői várakozásokat.
Vállalat Hegedüs Éva a Közép- és Kelet-Európai Bankszövetség alelnöke lett
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 14:25
A Gránit Bank elnök-vezérigazgatója a Banking Association for Central and Eastern Europe (BACEE) alelnöke lett – jelentették be ma a szervezet 50. jubileumi konferenciáján Bécsben.
Vállalat Perlusz László: a 10 százalékos emelés a plafon a jövő évi minimálbéreknél
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 07:59
Októbertől a Széchenyi Kártya Program keretében elérhető összes kkv-hitel kamata 3 százalékra csökkent. A vállalkozások leginkább a mindennapi működés fenntartása és a munkahelyek megvédése miatt rohanták meg az ügyintéző pontokat. Nagy szükség van most a segítségre, a vártnál jóval alacsonyabb gazdasági növekedés miatt az elmúlt két és fél – három évben havonta 1000 vállalkozás dobta be a törülközőt.
Vállalat Nagyon rossz hírre ébredtek a Molnál
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 06:19
Hétfő éjjel tűz ütött ki a százhalombattai Dunai Finomító AV3-as üzemében; a tüzet lokalizálták a tűzoltók, és dolgoznak a területen.
Vállalat Nagy biznisz az építőanyag-iparban: felvásárolják az Ytong gyártóját
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 10:56
A Xella vevője a svájci Holcim.
Vállalat Ezzel lepheti meg az OTP november 28-ától
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 17:40
Megszűnnek a MobilBank alkalmazás díjmentes push mobilos értesítései, miután új digitális csomagokat vezet be a bank.
Vállalat Pozitív meglepetés az American Expressnél
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 17:20
Az elemzők által vártnál magasabb harmadik negyedéves profitról számolt be az American Express (AmEx) multinacionális pénzügyi szolgáltató vállalat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG