2p
Nem nyugodott az állam a korábbi ítéletekbe.
(Fotó: Budapest Airport)

A Kúria döntése azt jelentheti: nem kell kifizetni az alkalmazottak elmaradt bérét - írja a Népszava.

A napilap cikke szerint a Malév csődje óta nagyjából 800 egykori dolgozó vár arra, hogy megkapja elmaradt munkabérét vagy végkielégítését. A teljes követelés a költségvetés szempontjából nem jelentős összeg, nagyjából 4,5 milliárdról van szó.

A dolgozók egy része pert indított, a bíróságtól pedig annak megállapítását várták, hogy az állam felelős a cég csődjéért. Beadványukat egyebek mellett azzal indokolták, hogy a 66 éves múltra visszatekintő, több ezer dolgozót foglalkoztató vállalatnak mindössze hatoldalas üzleti terve volt, az állam pedig nem tett meg mindent azért, hogy elkerülje a bezárást.

A bíróság egyesítette a több ügyet, majd első- és másodfokon annak a mintegy 280-300 dolgozónak adott igazat, akik perre mentek a pénzükért.

Az állam ugyanakkor a Kúriához fordult, ahol hatályon kívül helyezték a korábbi ítéleteket. A testület szerint „a Malév felszámoláshoz vezető veszteséges gazdálkodást nem az állam befolyásoló magatartása és a megfelelő intézkedések elmulasztása okozta”. Az indoklás szerint nem minősíthető tartósan hátrányos üzletpolitikának az, hogy „intézkedései, üzleti tervei, stratégiai döntései részben vagy egészben eredménytelennek bizonyultak” - írja a lap.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Hatalmas hátraarc jöhet a Forma-1-ben
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 14:56
Öt éven belül véget ér a hibrid korszak, és visszatérnek a V8-as motorok a száguldó cirkuszban.
Vállalat Rendkívüli intézkedésekkel készül a nyárra a brit kormány
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 13:50
A brit kormány ideiglenes intézkedésekkel készül a nyári szezonra a repülőjárat-törlések megelőzése és az optimális járatszám érdekében. A kabinet engedélyezné a légitársaságoknak, hogy az utasokat kevesebb gépre vonják össze, miután a Hormuzi-szoros lezárása miatt drasztikusan megugrott a kerozin ára.
Vállalat Bajnai Gordon is érintett: felvásárolják a tanácsadó céget
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 10:44
Több száz millió dolláros ügylet jön létre.
Vállalat Bővül a budapesti reptér kínálata
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:54
Új légitársaság indított járatot.
Vállalat Hiába idősek, viszik őket mint a cukrot: ezek az autók a legnépszerűbbek idehaza
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:21
A Használtautó.hu 2026 első negyedéves adatai alapján a japán autók továbbra is stabilan a hazai használtautó-piac legkeresettebb szereplői közé tartoznak. A toplista élén toronymagasan a Suzuki Swift áll, de a Toyota és a Honda modelljei is szép számban képviseltetik magukat. Az adatok alapján egyértelmű trend rajzolódik ki: a magyar vásárlók jelentős része továbbra is a megbízható, kiszámítható fenntartású modelleket keresi, még akkor is, ha ezek általában idősebbek a piaci átlagnál. 
Vállalat Örülhetnek az OTP ügyfelei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:30
Az OTP Bank számos népszerű szolgáltatását teszi díjmentessé, valamint bővíti a kedvező feltételeket igénybe vevők körét. A Bank a KSH által mért 2025. évi 4,4 százalékos inflációnál alacsonyabb mértékben módosítja díjait: a lakossági számlavezetéshez kapcsolódó díjbevételek 3,6 százalékkal nőnek. Ez egy tipikus lakossági ügyfél esetében átlagosan havi 100 forintnál kisebb többletköltséget jelent. A most és a közelmúltban bevezetett, illetve véglegessé tett kedvezmények ugyanakkor átlagosan kompenzálják a díjemelés hatását a lakossági ügyfelek számára.
Vállalat A piacról tervez megélni az Opus Global a kormányváltás után
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 11:13
Vida József, az Opus Global Nyrt. elnöke a választások utáni első nagy interjújában a tőzsdei árfolyamesésről, Mészáros Lőrinccel való barátságáról, Magyar Péterhez fűződő viszonyáról és a „luxizáshoz” való hozzáállásáról beszélt a Telexnek. Szerinte a piaci zuhanás mögött érzelmek, nem pedig gazdasági realitások állnak.
Vállalat Nagy nyomás alatt a Volkswagen: teljes újratervezésre van szükség
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 11:03
Komoly visszaeséssel indította az évet a Volkswagen Group: a német autóipari óriás friss gyorsjelentése szerint egyszerre több piaci és geopolitikai tényező is rontja az eredményeket, miközben a vállalat már a teljes üzleti modell újragondolására készül.
Vállalat Eldőlt: nem fizet osztalékot az AutoWallis
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 19:19
A pénzt a növekedési stratégiára fordítják.
Vállalat Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:28
Az Egyesült Államok kerületi bírósága végleges ítéletet hozott az ICSID-ítélet végrehajtásáról, nyert a Mol.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG