2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Ez mind a China Mobile-é. A világ legtöbb előfizetőjével rendelkező távközlési cége a következő öt évben még jobban rákapcsol az ország ötgésítésére: 14 milliárd dollárt költenek a technológia terjesztésének gyorsítására.


A China Mobile, amely az előfizetők száma alapján a legnagyobb távközlési cég a világon, mintegy 50 ezer 5G átjátszó állomással rendelkezik Kínában.

A cég azt közölte, hogy Kína 50 nagyvárosában már elérhető az 5G mobil szolgáltatás, ami a jövő évtől már a kisebb településeken is hozzáférhető lesz.

A China Daily angol nyelvű kínai pártlap arról írt, hogy a China Mobile 100 milliárd jüant (14 milliárd dollár, 1 jüan=43,32 forint) költ az ötödik generációs technológia elterjesztésének a gyorsítására a következő öt évben.

Kínában júniusban adták ki a kereskedelmi engedélyeket az ötödik generációs mobilszolgáltatásokra. A kínai információs és kommunikációs technológiai akadémia számításai szerint az 5G technológia bevezetése több mint 8 millió új munkahelyet teremt 2030-ig.

A mobil távközlési ágazat szakmai képviseleti szervezete, a Global System for Mobile Communications Alliance prognózisa szerint 2025-re az összes létező mobil szolgáltatási csatlakozásnak már 28 százaléka lesz ötödik generációs Kínában, ami egyharmadát teszi majd ki a világszerte addigra létező ötödik generációs mobil szolgáltatói kapcsolatoknak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
Vállalat Ön is beleszólhat, megmaradjon-e az ismert napocska a kamionokon!
Dobos Zoltán | 2026. október 29. 17:38
Új néven folytatja működését a Waberer’s International Nyrt., hogy a tőzsdei anyavállalat neve pontosabban tükrözze az elmúlt években jelentősen kibővült cégcsoport üzleti portfólióját. A Waberer’s névhez elsősorban a fuvarozás és a logisztika kapcsolódik, miközben a Gránit Biztosító és a Posta Biztosítók révén a biztosítás mára a csoport másik meghatározó pillérévé vált, és az ingatlanfejlesztési tevékenység is fokozatosan épül. A bejelentett névváltozást követően elsőként a holding ernyőmárkája újul meg, amelyet fokozatosan követ az operatív márkák megújulása is. Hogy a kamionokon megmaradjon-e a nemzetközileg is ismert mosolygós napocska, arról online szavazást indítanak.
Vállalat Reagált a Gondosórával kapcsolatos állításokra a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 16:34
Határozottan cáfolja a Gondosóra program túlárazásával kapcsolatos állításokat a 4iG. A vállalat szerdai rendkívüli tőzsdei tájékoztatásában közölte, hogy a 2022 és 2026 közötti ötéves szolgáltatási időszakban összesen nettó 66,8 milliárd forintos árbevétellel számol, miközben az átlagos árbevétel-arányos eredmény mindössze 4,8 százalék lehet. A társaság szerint a korábbi szolgáltatási díjak és a jövőbeni állami üzemeltetés költségei közvetlenül nem hasonlíthatók össze.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG