2p
Az OTP Bankcsoport 79,329 milliárd forintos konszolidált adózott nyereséget ért el a harmadik negyedévben.

Azaz 2 százalékkal kevesebbet az előző negyedévinél, és 14 százalékkal többet az egy évvel korábbinál - közölte a bankcsoport a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Az első háromnegyed évi adózott nyereség 212,885 milliárd forint volt, 21 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában elért eredményt. Az OTP csoport konszolidált korrigált adózott eredménye 79,534 milliárd forint volt a harmadik negyedévben, 2 százalékkal több az előző negyedévinél, és 16 százalékkal az egy évvel ezelőttinél.

Az év első kilenc hónapjában 224,552 milliárd forintos korrigált adózott eredményt ért el a bankcsoport, ami 30 százalékos növekedés a tavalyi azonos időszakhoz képest.

Az OTP a kilenchavi korrigált eredmény alakulását döntően a működési eredmény 11 százalékos javulásával, a kockázati költségek 42 százalékos visszaesésével, valamint a magyarországi vállalati nyereségadó csökkenésével magyarázza.

A csoport összes bevétele 202,818 milliárd forint volt a harmadik negyedévben, 1 százalékkal kevesebb az előző negyedévinél, és 10 százalékkal több a tavalyi harmadik negyedévinél. Az első háromnegyed év bevételei meghaladták 596 milliárd forintot, 10 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Nem változó kamatbevétel

A nettó kamatbevétel a harmadik negyedévben gyakorlatilag változatlan maradt az előző negyedévivel összevetve, éves összehasonlításban 5 százalékos a növekedés. Az első kilenc hónap nettó kamatbevétele 4 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét.

A kilenchavi működési költség egy év alatt 9 százalékkal nőtt meg, a jelentés szerint jellemzően a bérinfláció által fűtött magasabb személyi jellegű kiadások, részben pedig az üzleti aktivitást segítő marketing- és szakértői költségek miatt.

A csoport mérlegfőösszege a harmadik negyedévben 4 százalékkal volt több az előző negyedévinél és 16 százalékkal az egy évvel ezelőttinél. Az első háromnegyed évi mérlegfőösszeg 13 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A nettó árfolyamszűrt hitelállomány a harmadik negyedévben 2 százalékkal nőtt a második negyedévihez képest, és 22 százalékkal a tavalyi azonos időszakhoz képest. Az első háromnegyed évben 18 százalékos volt a növekedés az előző év azonos időszakával összevetve.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Akkora bírságot kapott az AliExpress, hogy a Holdról is látszik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:57
Nem jártak el kellő gondossággal. 
Vállalat Odavertek a kerozinárak és a vonakodó utasok a Ryanair profitjának
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:46
Azt meg még nem látják, mi jöhet a második félévben.
Vállalat Nagy bejelentés a Teslától – magához tér az európai villanyautópiac?
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 10:39
Jó évre számítanak.
Vállalat Újabb fordulat az IKEA-sztrájk ügyében
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 12:41
Egy hetes türelmi időt kapott az IKEA a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetétől (KASZ), hogy érdemben reagáljon a dolgozók 6 százalékos alapbéremelési igényére, ez idő alatt a szakszervezet nem hirdet újabb sztrájkot. Ha a svéd bútoráruházlánc továbbra is elutasító marad, egész napos munkabeszüntetéseket szerveznek a vállalat számára legfájdalmasabb időpontokban, miután az elmúlt héten öt alkalommal tartottak rövidebb sztrájkot.
Vállalat Ötmilliárd dollárt is hozhat a koleszterincsökkentő tabletta
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 09:23
Nagyot kaszálhat a gyógyszergyár a most megkapott engedéllyel.
Vállalat Már 325 millióan tejelnek a Netflixnek, meg is látszik az eredményeken
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 08:09
Részvényenként 80 centes eredmény.
Vállalat Microsoft-partneri minősítést szerzett a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 11:13
A sikerben a 4iG-csoporthoz tartozó telekom-szolgáltató, a One is osztozik.
Vállalat Nem kaptak béremelést, csütörtökön is sztrájkolnak a magyarországi Ikeákban
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 08:07
Az Ikea vezetősége elzárkózott az egységes, 6 százalékos fizetésemeléstől. A szakszervezet eredetileg csütörtök reggel 6 óráig tervezte a munkabeszüntetést, ezt 15 óráig meghosszabbították.
Vállalat Újabb tőkeemelést készít elő a kínai DeepSeek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 15:02
Újabb tőkebevonásra készül a kínai mesterségesintelligencia-fejlesztő DeepSeek mintegy 500 milliárd jüanos, hozzávetőleg 74 milliárd dolláros vállalatértékelés mellett, miközben megkezdte egy sanghaji tőzsdei bevezetés előkészítését is.
Vállalat Javuló pályán az AutoWallis, de még megérzi a hormuzi helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 11:20
Fennmaradtak az első három hónap kedvező folyamatai, így a első félévben összességében 10 százalékot megközelítő mértékben bővült az új gépjárművek értékesítése az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi Üzletágában. A Nagykereskedelmi Üzletág eközben 3,5 százalékra csökkentette elmaradását, elsősorban a tavaly megszerzett új márkák értékesítésének köszönhetően – közölte a Budapesti Értéktőzsde autós vállalata.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG