5p

Az OTP-csoport a vártnál kisebb eredménnyel zárta a harmadik negyedévet, 120,173 milliárd forint konszolidált adózás utáni eredményt könyvelt el, ami 1 százalékkal kisebb az előző negyedévinél, és 6 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

Az OTP Bank Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken publikálta a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerinti jelentését, amely alapján a bankcsoport korrigált konszolidált adózott eredménye idén a harmadik negyedévben 127,3 milliárd forint volt, 1 százalékkal kisebb az előző negyedévinél, és 8 százalékkal magasabb az egy évvel ezelőttinél. (szerk.: az elemzői konszenzus 10 százalékos növekedésre számított)

Az alacsonyabb negyedéves adózott eredmény oka a magasabb negyedéves kockázati költség, ami részben egyedi tételekkel, részben módszertani változásokkal magyarázható, mindeközben a hitelportfólió minősége továbbra is stabilan alakult - írták.

Az elemzők a bank által készített konszenzus szerint éves összevetésben 9 százalékkal nagyobb, 124 milliárd forintos konszolidált számviteli adózás utáni eredményt vártak. Az első kilenchavi konszolidált adózás utáni nyereség 335,321 milliárd forint lett, ami 78 százalékkal magasabb az előző évinél. A konszolidált korrigált adózott eredmény 373,578 milliárd forintot tett ki, ez 61 százalékos éves növekedésnek felel meg. A jelentés szerint az első kilenc hónapban 38,3 milliárd forintnyi korrekciós tétel terhelte a számviteli eredményt adózás után. Ebből 7,2 milliárd forint a harmadik negyedévben jelentkezett.

Az év első kilenc hónapjában a bankcsoport az előző évinél 22 százalékkal nagyobb, közel 483,5 milliárd forintnyi konszolidált működési eredményt ért el. A kilenchavi bevételek dinamikusan, 10 százalékkal nőttek éves szinten, ezen belül a nettó kamateredmény 8 százalékkal, a díj- és jutalékeredmény ezt meghaladó mértékben, 13 százalékkal bővült, míg az egyéb nem kamatjellegű bevételek 23 százalékkal ugrottak meg egy év alatt. Azt írták, hogy csoportszinten alapvetően kedvezően alakultak a folyamatok az elmúlt kilenc hónapban. A menedzsment várakozása alapján az év eddig eltelt időszakában tapasztalt
11 százalékos teljesítő (Stage 1+2) hitelállomány növekedés alapján a hitelportfólió éves növekedése 15 százalék körül alakulhat árfolyamszűrten.

Feltételezve a kedvező kockázati trendek folytatódását a korrigált tőkearányos megtérülés (ROE) 2021-ben 18-20 százalék között alakulhat. Az OTP Bank vezetése elkötelezett az osztalékfizetés mellett, ami magában foglalja a 2019-2020 utáni évekre számított és a szavatoló tőkéből már levont 119 milliárd forintnyi osztaléktömeg kifizetését is. A 2021-es pénzügyi év után fizetendő osztalékra eddig 64,8 milliárd forintot vonnak le, ami nem tekinthető indikációnak a menedzsment részéről a 2021. év után fizetendő osztaléktömegre; azt az Európai Bizottság (EU) rendeletének megfelelően határozták meg - közölték.

Kisebb csalódást okozhatott a bank eredménye (Fotó: MTI)
Kisebb csalódást okozhatott a bank eredménye (Fotó: MTI)

A nettó kamatbevétel 8 százalékos növekedéssel meghaladta a 636 milliárd forintot az első kilenc hónapban. A harmadik negyedévben 222 milliárd forint lett, 6 százalékkal több az előző negyedévinél, és 14 százalékkal az egy évvel korábbinál. A nettó díjak és jutalékok 238,2 milliárd forintot tettek ki, ez 13 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A harmadik negyedévben meghaladták a 86 milliárd forintot, ami negyedéves összevetésben 7 százalékos, évesben pedig 16 százalékos növekedésnek felel meg.

A működési kiadások gyakorlatilag stagnáltak 467 milliárd forinton. Mindennek hatásaként a harmadik negyedévi működési eredmény 176 milliárd forint lett, 10 százalékkal nagyobb az előző negyedévinél, és 26 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál. A kilenchavi működési eredmény 22 százalékkal 483,5 milliárd forintra nőtt. A bank mérlegfőösszege 26 180 milliárd forintra emelkedett, negyedéves szinten 7 százalékkal, éves szinten 15 százalékkal bővült.

Az ügyfélhitelek nettó értéke 14 881 milliárd forintot tett ki, az ügyfélbetétek pedig 15 742 milliárd forinton álltak - mindkét esetben árfolyamszűrten - a harmadik negyedév végén. A csoport nettó hitel/betét mutatója 3 százalékponttal 76 százalékra mérséklődött az első kilenc hónapban.

A jelentés szerint a román leánybank kivételével a kilenchavi profit valamennyi külföldi leánybank esetében meghaladja a 2020. évi adózott eredményt. A külföldi csoporttagok profit-hozzájárulása 52 százalék volt, ami 4 százalékpontos éves növekedés.

Az év első kilenc hónapjában csoportszinten a vállalati hitelállományok növekedési üteme közel 10 százalékos, a fogyasztási hitelek és lízing állományok esetében 11-11 százalékos, míg a jelzáloghitelek esetében 12 százalékos volt. Az egyedi teljesítmények közül kiemelkedik a magyar fogyasztási hitelek 25 százalékos, a vállalati hitelek 14 százalékos, illetve a jelzáloghitelek 11 százalékos volumen-bővülése. 2021. szeptember 30-án a bankcsoport bruttó likviditási tartaléka 8,2 milliárd eurónak megfelelő összegű volt. Az OTP részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek. A csütörtöki zárásra a részvények ára 3,27 százalékkal, új csúcsra, 19 400 forintra erősödött, forgalmuk 8,2 milliárd forintot tett ki. Az utóbbi egy évben a legmagasabb árfolyamuk 19 250 forint, a legalacsonyabb 10 650 forint volt.
 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Lehetetlen helyzetbe hozhatja a startup-alapítókat a vagyonadó
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:11
A Startup Hungary szerint akár az éves fizetésük többszörösét is befizethetik az induló vállalkozások alapítói, mert a tervezet nem számol a startupok értékelési sajátosságaival.
Vállalat Akár Európába is hozhatja a Tesla a repülő Roadster gyártását?
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:29
Toávbb terjeszkedhet az elektromos autókat gyártó vállalat Európában. 
Vállalat Nagy a baj a Caolánál: nem tud törleszteni a hitelezőknek, és a tőzsde is megbüntette
Herman Bernadett | 2026. október 16. 10:21
Azonnali hatállyal felfüggesztette kedden a Budapesti Értéktőzsde a Caola kötvényeinek kereskedését az XBond piacon. A patinás magyar vállalat mögött egy gigantikus, 7,5 milliárd forintos kötvénytartozás tornyosul, amelynek mostanra már a kamatait sem képes kitermelni a cég, miközben a kötelező éves beszámolóját sem hozta nyilvánosságra.
Vállalat Tíz amerikai atomreaktor is épülhet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:02
Budapesten nyitott fióktelepet az amerikai Holtec International, amely az Egyesült Államok egyik meghatározó nukleáris energetikai vállalata. A cég már korábban megállapodott az MVM-mel a kis moduláris atomreaktorok magyarországi alkalmazásának vizsgálatáról, így a mostani lépés újabb állomása lehet az amerikai–magyar nukleáris együttműködésnek.
Vállalat Egyszerre hozott jó hírt és rosszat is az Autowallis
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:26
Ellentétes hónapokat tudhatnak maguk mögött a csoport különböző üzletágai.
Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG