2p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Jelentősen javultak a hazai, 2 milliárd feletti éves árbevételű nem-állami vállalatok következő 12 hónapra vonatkozó várakozásai.

A K&H nagyvállalati növekedési index legutóbbi, 2021. első negyedéves adatai alapján az index az eddigi legnagyobb, 13 pontos ugrásával -10-ről 3 pontra emelkedett, így a válság előtti időszakhoz hasonlóan ismét pozitív tartományban van.

"A látványos pozitív változás annak köszönhető, hogy a válaszadók saját helyzetükre vonatkozó kilátásai minden eddiginél nagyobb mértékben javultak. A vállalati részindex ugyanis 15 pontos növekedéssel jelenleg 12 ponton áll, elérve ezzel a pandémia előtti szintet. A cégek saját magukba vetett bizalma abból is látható, hogy amíg tavaly év végén csupán 15 százalékuk gondolta úgy, hogy a vállalat gazdasági helyzete jobb lesz az elkövetkezendő egy évben, addig az első negyedévben már tízből közel négy vezető vélekedett így (38 százalék). Ennél optimistábbak utoljára 2017. negyedik negyedévében voltak. Emellett a gazdasági környezetről való vélekedés is valamivel kedvezőbb lett, mivel a makro részindex -28-ról -22 pontra nőtt. Igaz, ezzel a javulással együtt is ez még mindig az eddigi második legalacsonyabb eredmény a részindex esetében” – hangsúlyozta Patrick Van Overloop, a K&H Üzleti ügyfelek divízió vezetője.

Lendületet kaptak a cégek

A következő egy évre vonatkozó várakozások jelenleg a különböző szektorok és cégméret szempontjából is meglehetősen egységes képet mutatnak. A legnagyobb mértékű, 20 pontos növekedés a szolgáltató szektorban figyelhető meg, de az ipar és a kereskedelem esetén is jelentős, 13, illetve 11 pontos emelkedés történt. A cégméretet vizsgálva egyedül a 10 milliárd forint éves árbevételű vállalatok várakozásai vannak a 3 pontos átlagindexérték felett (6 ponton), míg a 2-4 milliárd forint árbevétel kategóriába eső cégek várakozásai ugyanennyivel az átlag alatt vannak (a semleges 0 ponton).

Címkék: Vállalat K&H Bank

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Széthordhatták a szennyezett földet – a BYD kaphatja az első gigantikus bírságot?
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 12:19
Nyomozás indult a kötelezettségek be nem tartása miatt.
Vállalat Ma is dől majd a lé? Színt vall Amerika kedvenc pénzgyára
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 09:51
A chipgyártásban éllovas amerikai részvénytársaság fontos számokat ismertet a mai napon.
Vállalat Nincs tovább: brutális sztrájk tör a Samsungra
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 08:07
Több tízezren csatlakozhatnak a munkabeszüntetéshez, ám van, ami fékezheti őket.
Vállalat Környezetkárosítás miatt vizsgálódnak a szegedi BYD-gyár ügyében
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 17:04
Feljelentést tett a kormányhivatal.
Vállalat Ha nem a Mol, a szerb állam veheti meg az olajfinomítót?
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 15:39
Megjelenhet a potenciális vásárlók közt az állam.
Vállalat Bajba került a Deutsche Bank egyik egysége az orosz szankciók miatt
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 14:03
Megbírságolták a Deutsche Bank londoni egységét az orosz szankciók megsértése miatt.
Vállalat A magyar KKV-szektor új gazdasági korszak előtt áll
PR | 2026. május 19. 12:31
Termelékenység, beruházás, együttműködő finanszírozási rendszerek – a következő időszakban az alkalmazkodóképesség kerül előtérbe.
Vállalat Világelső lett a debreceni akkumulátorgyár, a CATL Németországból kapott elismerést
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 11:15
Az akkumulátorgyárak közül a világon elsőként megszerezte a német Responsible Supply Chain Initiative (RSCI) fenntartható fejlődési tanúsítványát a CATL debreceni akkumulátorgyára – jelentette be a cég sajtóközleményben.
Vállalat Elon Musk hatalmas gyomrost kapott a bíróságon
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 19:45
134 milliárd dollár volt a tét.
Vállalat Ezen a területen is lecsúsztunk, de zebrák helyett még lehetünk az unikornisok országa
Imre Lőrinc | 2026. május 18. 09:17
Egy startup-barát környezet kialakítása is fontos célkitűzése lehet majd az új kormányzatnak. Erről Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter beszélt a múlt hét elején tartott parlamenti meghallgatásán. Magyarország az elmúlt években kifejezetten előkelő helyen is szerepelt a vonatkozó nemzetközi rangsorokban, de a koronavírus-járvány után elindult a lejtőn lefelé.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG