4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Kis karácsony vagy nagy karácsony? A gyártók és a kereskedők a Covid19 sújtotta idei szezonban is nagy karácsonyra, azaz kiemelkedő forgalomra számítanak. A Magyar Termék Nonprofit Zrt. háttérbeszélgetésén szó esett a járvány első és második hullámának tapasztalatairól, a magyar termékek szerepének növekedéséről, valamint arról is, milyen gyártói kapacitásbővítést hívott életre a megnövekedett kereslet.

Az online találkozón Benedek Eszter, a Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője; Bokros Gábor, a Gyermelyi Zrt. marketingigazgató-helyettese; Molnár Éva és Tamáskovitsné Gila Éva, a Gyulahús Kft. kereskedelmi vezetője, illetve marketingmenedzsere vett részt.

A Gyulahús Kft. vezetői elmondták, már a márciusi „rohamvásárlás” idején megkezdték a felkészülést a járvány második hullámára, illetve az év végi keresletnövekedésre, így minden igénynek meg tudnak felelni. Tavasszal, mivel a fogyasztók igyekeztek kisebb-nagyobb készleteket felhalmozni, a csemegepulti kiszerelésről átterelődött a forgalom a csomagolt készítményekre, de azóta már újból mind a kettő jól megy. A novemberben megugró kereslet pedig arra utal, hogy az idei karácsonyi forgalom sem marad el a korábbiaktól, sőt újabb rekordot hozhat.

A Gyulahús egyébként a napokban adta át új beruházásait: három csomagoló- és egy szeletelő gép beszerzésével negyven százalékkal növelte szárazáruüzeme szeleteltáru-kapacitását. Ezek a csomagológépek már papíranyagokat is képesek kezelni, így környezetvédelmi szempontból is előre léptek.

A Gyermelyi Zrt. számára is feszített időszak volt a tavaszi, amikor szinte minden háztartásban a kenyérsütés volt a sláger. Nyárra a liszt iránti felfokozott kereslet csillapodott, de a kereskedelemmel együtt felkészültek a második hullám vásárlói rohamára is. Azért szerencse, hogy ez elmaradt, mert a rendszer átengedő képességének is van határa – emelte ki a marketingigazgató-helyettes. A Gyermelyi szintén tapasztalja a november-decemberi forgalomnövekedést, nagyobbat, mint az előző években. Mivel az otthoni sütés-főzés a járvány következtében az ünnepi időszakban is meghatározó marad, erős év végi forgalomra számítanak.

A pandémia időszaka rávilágított arra, hogy azonnal meg kell lépniük a már fontolgatott kapacitásbővítést. Így bátrabban vágtak bele harmadik malmuk megépítésébe, amely napi 300 tonnával növeli majd a búzaőrlési kapacitást. A tojáságazat további fejlesztéséről is döntést hoztak.

Benedek Eszter arról számolt be, hogy a márciusban elindított erőteljes #veddahazait kampány most is tart. Kiszélesítették az együttműködést, így nem csak a Magyar Termék védjegyhasználói kör számára elérhető. Száz gyártó csatlakozott a mozgalomhoz, olyanok is, akikkel eddig még nem kerültek kapcsolatba. Mindannyian megtapasztalták, milyen erős az igény a magyar eredet kommunikálására. Ezt szolgálja a tévékampányuk is, amelybe 20 cég szállt be, köztük régi partnerek, mint például a Gyermelyi és a Gyulahús, és újak is, mint például a Caola.

Benedek Eszter, a Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője. (Fotó: Magyar Termék Nonprofit Kft.)
Benedek Eszter, a Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője. (Fotó: Magyar Termék Nonprofit Kft.)
A kereskedelmi együttműködésben is áttörést hozott a #veddahazait akció – emelte ki Benedek Eszter. A hosszú évek óta jellemző közös munka most még magasabb fokozatba kapcsolt, a kereskedelmi láncok is proaktívan tevékenykednek a hazai gyártású termékek sikeréért. Üzlettereikben, webshopjaikban, óriásplakátjaikon, akciós újságjaikban kiemelt helyet kap a #veddahazait üzenete. Sok esetben ingyenesen nyújtanak kommunikációs lehetőségeket.

Fogyasztói oldalról is bebizonyosodott, hogy fontos a magyar termék. A vásárlói attitűdöt tekintve az ár és a minőség mellett a harmadik legfontosabb szempont a magyar eredet. A fogyasztók azt az üzenetet is magukévá tették, hogy hazai termékek választásával a hazai munkahelyek megmaradását is támogatják. Ráadásul a magyarországi gyártók itt vannak, látták, hogy ők töltötték fel a tavasszal kiürült polcokat, ismerik őket, megbíznak bennük.

Ami az árkérdést illeti: a legutóbbi reprezentatív kutatásuk azt mutatta, hogy a vásárlók a hasonló minőségű külföldivel szemben hajlandók akár 10 százalékkal is többet fizetni a Magyar Termék védjeggyel ellátott árucikkekért.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
Vállalat Ön is beleszólhat, megmaradjon-e az ismert napocska a kamionokon!
Dobos Zoltán | 2026. október 29. 17:38
Új néven folytatja működését a Waberer’s International Nyrt., hogy a tőzsdei anyavállalat neve pontosabban tükrözze az elmúlt években jelentősen kibővült cégcsoport üzleti portfólióját. A Waberer’s névhez elsősorban a fuvarozás és a logisztika kapcsolódik, miközben a Gránit Biztosító és a Posta Biztosítók révén a biztosítás mára a csoport másik meghatározó pillérévé vált, és az ingatlanfejlesztési tevékenység is fokozatosan épül. A bejelentett névváltozást követően elsőként a holding ernyőmárkája újul meg, amelyet fokozatosan követ az operatív márkák megújulása is. Hogy a kamionokon megmaradjon-e a nemzetközileg is ismert mosolygós napocska, arról online szavazást indítanak.
Vállalat Reagált a Gondosórával kapcsolatos állításokra a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 16:34
Határozottan cáfolja a Gondosóra program túlárazásával kapcsolatos állításokat a 4iG. A vállalat szerdai rendkívüli tőzsdei tájékoztatásában közölte, hogy a 2022 és 2026 közötti ötéves szolgáltatási időszakban összesen nettó 66,8 milliárd forintos árbevétellel számol, miközben az átlagos árbevétel-arányos eredmény mindössze 4,8 százalék lehet. A társaság szerint a korábbi szolgáltatási díjak és a jövőbeni állami üzemeltetés költségei közvetlenül nem hasonlíthatók össze.
Vállalat Rekordberuházást jelentett be a Coca-Cola HBC Magyarország
Kormos Olga | 2026. október 28. 15:49
Harminc éve van jelen Magyarországon a Coca-Cola Dunaharasztiban működő gyára, amely most egy nagy beruházásnak köszönhetően még magasabb fokozatba kapcsol. Ez a vállalat magyarországi történetének eddigi legnagyobb fejlesztési programja.
Vállalat Tovább növelné részesedését az Echo Investmentben a WING Csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 15:22
Önkéntes nyilvános vételi ajánlatot tett a lengyel Echo Investment valamennyi fennmaradó részvényére a WING Csoport tulajdonában álló Lisala. A magyar ingatlanfejlesztő vállalatcsoport részvényenként 5,20 lengyel zlotyt kínál, az ajánlatot október 30. és november 30. között fogadhatják el a részvényesek. A WING hosszú távon is növelné tulajdonrészét, ugyanakkor fenntartaná az Echo Investment tőzsdei jelenlétét.
Vállalat Fény az alagút végén az egyik európai autós óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 12:23
A bevételek és az eladások szerint nem, de a profit így is szépen alakult.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG