2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Nem csak korrupcióval, de hamis tanúvallomással és bűnös tevékenységből származó nagy pénzösszegek külföldön elrejtésével is vádolják a Samsung igazi irányítóját.

Korrupcióval vádolja a dél-koreai ügyészség Li Dzse Jongot, a Samsung Csoport irányítóját, valamint négy társát. A tavaly októberben kirobbant botrány Pak Gun Hje ideiglenesen felfüggesztett államfőt is érinti – írja a Reuters.

Az ügyészség állítása szerint Li Dzse Jong több mint 10 milliárd forintnak megfelelő kenőpénz fizetett az államfőnek és annak közeli barátjának Csoj Szun Szilnek, hogy kormányzati segítséget kapjon a vállalat irányításának gondtalan átvételében. A pénzek a Csoj által felügyelt alapítványokhoz kerültek, akinek – hivatalos tisztség híján is – beleszólása volt kormányzati és vezetői kinevezési kérdésekbe.

Hatalmi érdeket képviselt a fúziót

A Samsung azért utalt át összegeket Csojnak, hogy az állami nyugdíjalap támogassa a Samsung két leányvállalatának, a Samsung C and T-nek és a Cheil Industriesnak az összeolvadását, amely 2015-ben meg is történt. Bár a kisebbségben lévő többi részvényes ellenezte a fúziót, a Samsung C and T legnagyobb részvényese az állami nyugdíjalap – ezzel a Samsung vezére pedig további részvények vásárlása nélkül is növelni tudta befolyását a Samsung Electronicsban.

A korrupción túl hamis tanúvallomással és bűnös tevékenységből származó nagy pénzösszegek külföldön elrejtésével is vádolják a Samsung irányítóját. Az ügyészség szerint a vállalat további négy vezetőjét is felelősség terheli a nagy összegek külföldi elrejtésében, a kenőpénzek felajánlásában, továbbá sikkasztásban.

A hivatalos vádemeléssel a vállalat stratégiai tervezési osztályának kulcsemberei is bíróság elé kerülnek. A részleg állítólag a kenőpénzek rendszerét működtette, Li pedig korábban azt ígérte, hogy feloszlatják az irodát.

Bíróság előtt a pénzhamisítók - komoly károkat okoztak

Bűnszövetségben elkövetett pénzhamisítás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség 15 emberrel szemben. További részletek >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
Vállalat Ön is beleszólhat, megmaradjon-e az ismert napocska a kamionokon!
Dobos Zoltán | 2026. október 29. 17:38
Új néven folytatja működését a Waberer’s International Nyrt., hogy a tőzsdei anyavállalat neve pontosabban tükrözze az elmúlt években jelentősen kibővült cégcsoport üzleti portfólióját. A Waberer’s névhez elsősorban a fuvarozás és a logisztika kapcsolódik, miközben a Gránit Biztosító és a Posta Biztosítók révén a biztosítás mára a csoport másik meghatározó pillérévé vált, és az ingatlanfejlesztési tevékenység is fokozatosan épül. A bejelentett névváltozást követően elsőként a holding ernyőmárkája újul meg, amelyet fokozatosan követ az operatív márkák megújulása is. Hogy a kamionokon megmaradjon-e a nemzetközileg is ismert mosolygós napocska, arról online szavazást indítanak.
Vállalat Reagált a Gondosórával kapcsolatos állításokra a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 16:34
Határozottan cáfolja a Gondosóra program túlárazásával kapcsolatos állításokat a 4iG. A vállalat szerdai rendkívüli tőzsdei tájékoztatásában közölte, hogy a 2022 és 2026 közötti ötéves szolgáltatási időszakban összesen nettó 66,8 milliárd forintos árbevétellel számol, miközben az átlagos árbevétel-arányos eredmény mindössze 4,8 százalék lehet. A társaság szerint a korábbi szolgáltatási díjak és a jövőbeni állami üzemeltetés költségei közvetlenül nem hasonlíthatók össze.
Vállalat Rekordberuházást jelentett be a Coca-Cola HBC Magyarország
Kormos Olga | 2026. október 28. 15:49
Harminc éve van jelen Magyarországon a Coca-Cola Dunaharasztiban működő gyára, amely most egy nagy beruházásnak köszönhetően még magasabb fokozatba kapcsol. Ez a vállalat magyarországi történetének eddigi legnagyobb fejlesztési programja.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG