3p

A pénteken Budapesten sorra kerülő Central European Ecosystem Summit (CEES)-on a Fundraising Masterclassra is sor kerül.

November 10-én összesen negyven, 14 országot képviselő neves előadót hallhatnak a csodás Néprajzi Múzeumban található konferenciaközpontban a CEEcosystem Summit résztvevői.

E hét péntekén 40, 14 országot képviselő, neves előadót hallhatnak a csodás Néprajzi Múzeumban található konferenciaközpontban a CEEcosystem Summit résztvevői. Hild Imre, az Óbudai Egyetem frissen alapított kockázatitőke-alapjának a vezetője, Szeles Nóra, a hazai közösségi finanszírozást elindító Tőkeportál egyik alapítója, Ács Zoltán, a Magyar Fintech Szövetség (MAFISZ, illetve angolul HFA) elnöke, és az MBH Fintechlab ügyvezető igazgatója, mint az esemény szervezői, továbbá Márton István, az MVM Smart Future Lab vezetője, Oszkó Péter, az OXO Technologies Nyrt. igazgatóságának elnöke, és Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója közös platformnak tekintik az eseményt, annak érdekében, hogy a tőzsdeképes cégek kinevelésére is képes startup-ökoszisztéma nemzetközileg is versenyképessé váljon.

A startup-ökoszisztéma szereplői közül előad a Lunar Inkubátor, a Startup Hungary, a Pozi.io, a Future Founders, a HunBan, a Startup Grind, valamint a family officeok közül a TFL Capital és a GFS Consulting. Számos igen neves külföldi szakértő is elfogadta a felkérést, így a legnagyobb brit crowdfunding platformot, a Seedrs-t alapító Jeff Lynn, az egyik legnagyobb befektetési platform, a Tel-Avivi OurCrowd partnere, Bán Dénes, aki a bevezetőben említett Fundraising Masterclass-t is tartja. És itt lesz a régió egyik legnagyobb kockázatitőke-befektetője, a 500VC török regionális vezetője, Tunya Irkad, ahogy több, az USA-ból hazánkba települt befektető, mint Jared Schrieber és a nemrégen az Interactive Venture Partners-hez csatlakozó Mary Alcantara, és Czirják László is hallható lesz.

Az egyetemi startup programokat a Corvinus oldaláról bemutatja Milos Milocsevics, valamint a MOME Innovációs Központjának litván vezetője, Lasma Ivaska is előad. A kiállítók között az innovációs szektor képviselőjeként a Dolphio Technologies, a befektetési tanácsadókat az Univerz Invest képviseli. A késő estébe nyúló eseményt egy zenés-táncos vacsora zárja a múzeumban. Másnap, szombaton délután folytatódhat a kapcsolatépítés az az Unicum túra során, amire a Zwack Múzeumban kerül sor, ahol a Füves Bár a spontán pitchelésre is helyt ad a kisvállalkozók körében nagyon népszerű Vallalkozas-okosan.hu workshopját követően.

A szervező csapat, a Tőkeportál.com, az InnoMaker Partners, a Jövő Innovációiért Közhasznú Alapítvány, a Tech In The City, a Startup Grind Budapest, az Óbuda Uni Venture Capital, az MBH Fintechlab és a Magyar Fintech Szövetség számára kiemelten fontos a best practicek terjedése, az egymás hibáiból való tanulás, a tudásmegosztás, azaz az ökoszisztéma szervezése.

A részletes program és az igen kedvező árú jegyek az esemény weboldalán találhatóak.

Címkék: Vállalat Startup

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat BBC: az Insta gyermekek bántalmazását népszerűsítő reklámokat futtatott
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 15:41
És ezzel a Facebook, valamint az Instagram anyacégének első jelzései szerint nem is igazán volt gond – írták.
Vállalat Informatikai cég olvad be a 4iG-be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:16
A Poli Computer PC öt regionális központot működtet, szeptember 30-án olvadnak be a 4iG Informatikai Zrt.-be.
Vállalat Éghet a ház a Volkswagen-csoportnál: eladják a focicsapatukat és a Bayern-részesedésüket is
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:49
Miután bejelentette a szerkezeti átalakítást a Volkswagen-csoport, eladhatja a Wolfsburg focicsapatát és több más klubban lévő részesedését.
Vállalat Futballklubokig érhet el a Volkswagen válsága
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:15
A Volkswagen pénzügyi problémáit a német rekordbajnok Bayern München futballcsapata is megérezheti.
Vállalat Milliárdos magyar sikercégbe szállt be a Portfolion
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 18:49
Stratégiai befektetőként csatlakozik a Mobilfoxhoz az OTP Csoport kockázati- és magántőke-befektetőcége, a Portfolion; az egyedi prémium mobiltokokat gyártó és forgalmazó cég irányítása az alapító és többségi tulajdonos, Diller Kevin, valamint csapata kezében marad.
Vállalat Európai autógyárat venne a BYD
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:17
A magyarországi gyár után ez lenne a második összeszerelő bázis. 
Vállalat Nem akármilyen üzlet körvonalazódik a 4iG-nél
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:39
A befektetőket is tájékoztatták arról, hogy 100 százalékra emelnék tulajdonrészüket ebben a cégben.
Vállalat Cégegyesítésekről döntött az Alteo
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:08
Több leányát is összeboronálta a tőzsdei cég.
Vállalat Tényleg durva leépítésekre készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:28
Egyre biztosabb, hogy a korábban tervezett 50 ezerhez képest nagyobb lehet a ténylegesen elküldöttek száma.
Vállalat Még a vártnál is durvább elbocsátásokra készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:33
Az eredeti számot megduplázhatják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG