4p
A kedden menesztett Manchester United-edző, Jose Mourinho szakmailag rég már csak árnyéka egykori, sikert sikerre halmozó önmagának, de ez az utolsó fizetésén egyáltalán nem látszott: jobban keresett, mint sztárjátékosai túlnyomó többsége. És az edzőktől szoktalan módon egy sor szponzorszerződés is tömi a zsebét.
Pénzben még mindig Special One.

Amiről egy ideje már pletykáltak fociberkekben, az kedden hivatalossá vált: a Manchester United menesztette edzőjét, Jose Mourinhót. A Sky Sportsértesülései szerint helyét tűzoltásként előbb a klub korábbi labdarúgója, Michael Carrick veszi át, míg - a tervek szerint két napon belül - ki nem nevezik a szezon végéig a hivatalos megbízott menedzsert.

Mourinho néhány éve még egyike volt a világ legjobbnak tartott és legeredményesebb edzőinek, ám utolsó két munkahelyén nagyon durván elvesztette a fonalat: a Chelsea-nél eltöltött második időszaka bukással és idő előtti menesztéssel ért véget, és ugyanide jutott a Uniteddel is, miután az aktuális szezonban gyakorlatilag a Premier League egyik középcsapatává züllesztette a világ legértékesebb fociklubját.

Az irányvesztés azonban egyáltalán nem látszik meg a szakember fizetésén. Mourinho nem egyszerűen edző, hanem egy brand, és ezt a kollégái közül talán csak a városi rivális Manchester City vezetője, Josep Guardiola mondhatja még el magáról. De még Guardiola sem olyan markáns jelenség, mint portugál nemezise, így nem csoda, hogy az egykori Special One értéke a chelsea-s bukás után szemlátomást csak nőtt, legalábbis ezt sugallta a Manchester Uniteddel aláírt szerződése.

Bukott edző - őrült pénzek

Mourinho 2016-ban érkezett a klubhoz, és 2018 elején hosszabbított szerződést, mely alapjáraton 2020-ig, opcionálisan pedig 2021-ig szólt. Hogy pontosan mennyit értek a papírjai, azt nem tudni, de az elmúlt két és fél év alatt egy sor brit lap - köztük a focit mindig is kiemelt helyen kezelő pletykalapok - igyekezett megsaccolni a fizetését. Bár különböző verziókkal rukkoltak elő, a legalacsonyabb összeg is őrületesen magas.

A konzervatív becslések szerint Mourinho évi 13 millió fontot keresett, ami heti 250 ezernek (90 millió forintnak) felel meg. A legtöbb lap 15 millióval számolt évente, ha igazuk volt, akkor 288 ezer font (103 millió forint) volt a portugál heti keresete. De olyan becslések is születtek, melyek 18 milliósra lőtték be a bukott edző éves fizetését, ami heti bontásban 346 ezer fontot (124 millió forintot) jelent.

A januári hosszabbításkor Mourinho alapfizetése elvileg nem emelkedett, viszont nagyon komoly győzelmi bónuszokkal erősítették meg a szerződést, amennyiben sikerül a klubbal trófeákat nyerni - de erre már biztosan nem kerül sor.

A játékosai sem kerestek ennyit

Az igazán döbbenetes ebben az, hogy vegyük alapul akár a heti 250 ezer fontos, akár a 288 ezer fontos, akár a 346 ezer fontos fizetést, az jön ki, hogy Mourinho jóval többet keresett, mint játékosai döntő többsége. A United-focisták hivatalos bérezési listája szerint ugyanis a legjobban kereső játékos, Alexis Sanchez 350 ezer fontot visz haza egy héten (más értesülések szerint az összeg eléri a 391 ezer fontot), de a második legjobban kitömött Paul Pogba már csak 290 ezret, ami- ha a legbőkezűbb becslés a helyes - már jelentősen kevesebb, mint Mourinho bére. A labdarúgók fizetési listájának harmadik helyén holtversenyben végez David de Gea és Romelu Lukaku, mindketten heti 200 ezer fonttal. Az ő fizetésüket Mourinhoé már a legfukarabb becslést alapul véve is röhögve földbe döngöli, a többi játékoséról nem is beszélve.

A teljes képhez ugyanakkor hozzátartozik, hogy a fent idézett bérek csak a sztárjátékosok alapfizetéseit jelentik, erre pedig bizonyos esetekben óriási bónuszok járnak. Sanchez például minden egyes alkalommal, amikor pályára lép, kap még 75 ezer fontot, illetve éves szinten még 1,1 milliót, csak a leigazolásáért, ami heti bontásban újabb 21 ezer font.

Puhára esik

Mourinho zsebét nemcsak a menedzseri fizetése, de temérdek szponzorpénz is tömte. A SportsJoe két éve szedte össze az akkor aktuális támogatói szerződéseit, eszerint a portugál egyenként 2 millió font értékben reklámozta a Heinekent, az Hublot-t és a Jaguart, 1,5 millióért az Adidast, 1 millióért az EA Sportsot, és összesen 1,5 millióért a BT Sportot, az Atlantis hotelláncot és a Liptont. De korábbról emlékezhetünk arra is, hogy az edző - még a Real Madrid trénereként - a Braun nagykövete lett, a 2014-es világbajnokság idején pedig szerződése volt a Yahoo-val is.

A szakember még a menesztésével is jól járt - ha igazak az első értesülések, akkor a korai távozásért 24 millió fontos lelépti díjat kap a Manchester Unitedtől, más források szerint az összeg 10 és 15 millió font között mozog.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Egyszerre hozott jó hírt és rosszat is az Autowallis
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:26
Ellentétes hónapokat tudhatnak maguk mögött a csoport különböző üzletágai.
Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
Vállalat A PwC szerint is a vagyon értékének meghatározása lehet a legnagyobb kérdés
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:47
A vagyonadó körüli diskurzus ma elsősorban az adókulcsról és az adósávokról szól, a gyakorlatban azonban az értékeléshez kapcsolódó kérdések jelenthetik az egyik legnagyobb kihívást a vagyonos magánszemélyek számára – közölte a PwC.
Vállalat Ahány vagyon, annyi értékelési rendszer – mit kezd ezzel a vagyonadó?
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:37
A 2026. október 6-án közzétett tervezet szerint az adó a nettó vagyon egymilliárd forintot meghaladó részét terhelné: 100 milliárd forintig 1%-os, afelett 1,5%-os mértékkel. A hatásvizsgálat 15 ezer magánszeméllyel, 2 ezer vagyonkezelési adóalannyal és 800 milliárd forintos költségvetési egyenlegjavító hatással számol, ezért az értékelési szabályok működőképessége kiemelt jelentőségű.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG