4p

A Visa és az MBH tiszteleg az eredményeik előtt.

Az MBH Bank és a Visa különleges bankkártyát bocsát ki, amely az olimpikonok előtt tiszteleg - derül ki a lapunknak a pénzintézet által küldött sajtóközleményből. A magyar piacon először kerül forgalomba Visa Signature Metal prémium bankkártya, amelyet kizárólag az olimpián legjobb nyolc helyezést elért sportolók számára tesz elérhetővé az MBH Bank. A kártya egyediségét növeli, hogy felkerül rá az olimpikon érem vagy eredményszerzésének dátuma és helyszíne, ezáltal is megemlékezve a nagyszerű sikerről.

Az MBH Bank a Magyar Olimpiai Csapat hivatalos bankja és stratégiai partnere, ennek keretében az idei olimpia során is végig támogatta a Párizsban versenyző sportolókat. A Visa, az olimpiai és paralimpiai játékok globális fizetéstechnológiai partnere, a 2000-ben alapított Team Visa programján keresztül az elmúlt negyed évszázadban közel 700 sportoló támogatója. Az olimpikonok teljesítménye előtt tisztelegve a két cég most közösen piacra bocsátotta a MOB Visa Signature Metal prémium bankkártyát, amelyet azok az olimpikonok kaphatnak meg, akik az idei párizsi olimpián, valamint az ötkarikás játékokon valaha a legjobb nyolc helyezett között végeztek.

„Az idei év, különösen pedig a nyári hónapok az olimpia szellemiségében teltek. Szerettük volna az idei és minden valaha volt olimpiai sportoló felé elismerésünket és támogatásunkat kifejezni, ezért minden korábbi és újdonsült bajnoknak, aki az első nyolc hely valamelyikén végzett, felajánljuk a dicsőséges olimpiai eredményt felelevenítő, prémium bankkártyánkat. Ezzel a kártyával nem csupán a pénzügyi világban szeretnénk támogatást nyújtani számukra, hanem egyfajta tisztelgésként is tekintünk rá a sportolóink teljesítménye előtt, akik példát mutatnak kitartásból, erőből és elhivatottságból”

– mondta Ginzer Ildikó, az MBH Bank sztenderd kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettese.

„A Visa örömmel vesz részt ebben az egyedülálló kezdeményezésben, amely a magyar olimpikonokat ismeri el egy igazán személyes, a kiemelkedő olimpiai eredmény emlékét őrző tárggyal. Az egyedi Visa Signature Metal bankkártyákat Magyarországon először az MBH Bankkal bocsátjuk ki. A sportolók pedig azon túl, hogy biztonságosabban fizethetnek és számos Visa Prémium Programban szereplő szolgáltatást is igénybe vehetnek, teljesítményük elismerését mindennap maguknál hordhatják"

– mondta Sármay Bence, a Visa Magyarországért felelős vezetője.

Így néz ki a különleges bankkártya
Így néz ki a különleges bankkártya
Fotó: MBH

A MOB Visa Signature Metal bankkártya több szempontból is különleges, hiszen az MBH Bank és a Visa most először bocsátanak ki Signature bankkártyát Magyarországon, ami a Visa egyik legmagasabb kategóriájú kártyája. Továbbá, a most piacra bocsátott bankkártya hazánkban a Visa első fémből készült kártyája. A kártyát bármelyik magyar sportoló igényelheti, aki az idei vagy korábbi olimpián az első nyolc legjobb versenyző között végzett, igénylés esetén pedig a kártya egyediségét és különlegességét hangsúlyozva felkerül rá az olimpiai helyezett megmérettetésének dátuma és helyszíne, ezáltal is megemlékezve a győzelemről.

Szolgáltatások is járnak mellé

Hazánkban több mint 10 millió bankkártya van forgalomban, amelynek 5 százaléka prémium kategóriájú, ami azt jelenti, hogy a használója számos exkluzív szolgáltatást vehet igénybe.

A MOB Visa Signature Metal prémium bankkártya éves díja 0 forint, MBH Bank számla mellé igényelhető, és számos előnyös szolgáltatást kínál az olimpikonok számára. Például a Visa Concierge szolgáltatás révén a kártyatulajdonosok dedikált telefonszámon érhetik el azt a speciális ügyfélszolgálatot, amely számos, hétköznapokban megoldandó helyzetre megoldást kínál, legyen az egy születésnapi ünneplés megszervezése, mozijegy vásárlása, autókölcsönzés vagy házhoz szállítás.

A Visa Luxushotel Kollekciójának köszönhetően a világ legjobb szállodái által nyújtott prémium szolgáltatások kínálatából is válogathatnak az olimpiai sportolók. Az utazást a kártyával járó Visa Bidroom kedvezményes szállásközvetítő portál, a Reptéri Lounge exkluzív platinum reptéri várók, továbbá a járatok késése, zsúfoltsága vagy törlése esetén megoldást nyújtó Visa SmartDelay szolgáltatás teheti kellemesebbé, a prémium utasbiztosítás pedig biztonságosabbá. Emellett az MBH Bank elsőbbségi telefonos kiszolgálást is biztosít, amelyet a kártya birtokosai a hét minden napján, bármely órában elérhetnek az MBH Exkluzív telefonos ügyfélszolgálaton keresztül.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
Vállalat A PwC szerint is a vagyon értékének meghatározása lehet a legnagyobb kérdés
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:47
A vagyonadó körüli diskurzus ma elsősorban az adókulcsról és az adósávokról szól, a gyakorlatban azonban az értékeléshez kapcsolódó kérdések jelenthetik az egyik legnagyobb kihívást a vagyonos magánszemélyek számára – közölte a PwC.
Vállalat Ahány vagyon, annyi értékelési rendszer – mit kezd ezzel a vagyonadó?
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:37
A 2026. október 6-án közzétett tervezet szerint az adó a nettó vagyon egymilliárd forintot meghaladó részét terhelné: 100 milliárd forintig 1%-os, afelett 1,5%-os mértékkel. A hatásvizsgálat 15 ezer magánszeméllyel, 2 ezer vagyonkezelési adóalannyal és 800 milliárd forintos költségvetési egyenlegjavító hatással számol, ezért az értékelési szabályok működőképessége kiemelt jelentőségű.
Vállalat A Spar tovább harcol a magyar különadó ellen
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 07:16
A vállalat szerint a magyar szabályozás továbbra is hátrányosan érinti a külföldi tulajdonú kereskedelmi láncokat, és az adóteher mérséklését célzó jogszabály-módosítás a nagy áruházláncok számára gyakorlatilag nem alkalmazható.
Vállalat Még mindig egy japán autómárka a magyarok kedvence
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:46
Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét – közölte a Toyota Central Europe Kft. (TCE).
Vállalat Olcsóbb lehet a tankolás a fuvarozóknak, új adó-visszaigénylési lehetőség jön
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:55
Literenként 25 forintnyi jövedéki adót igényelhetnek vissza átmenetileg a nagyobb tehergépjárművekkel és autóbuszokkal dolgozó vállalkozások. A fuvarozók érdekképviselete üdvözölte a kormány döntését, amely mellett az útdíjfizetés ellenőrzésének szigorítását is bejelentették.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG