Összességében jól működik a kormány nagyvállalatokkal kötött stratégiai partnerségi rendszere, amely fontos eleme a munkaalapú társadalom megteremtésének - mondta Halász János, a Fidesz szóvivője.
A kormánypárti politikust a Magyar Nemzetben megjelent információkról kérdezték, amelyek szerint az amerikai Jabil elektronikai ipari konszern 600 alkalmazottjának elbocsátását tervezi azután, hogy a társaság és a kormány 2013-ban stratégiai partnerségre lépett egymással, 2011-ben pedig 6 milliárd forintos állami munkahely-teremtési támogatást kapott.
A rendszer marad
Halász János kiemelte, a stratégiai megállapodások fontos részét jelentik a kormány munkaalapú társadalomra vonatkozó alapcéljának, vagyis annak, hogy Magyarországon dolgozni tudjon mindenki, aki dolgozni akar.
A Fidesz szóvivője szerint ennek tudható be, hogy "soha nem látott mélységben van a munkanélküliség" és sok százezer új munkahely jött létre. A kormánypárti politikus szerint ezért az egész rendszert biztosan nem kell megváltoztatni, ugyanakkor egyedi esetekben lehetnek vizsgálatok.
Hosszú a volt dél-koreai államfő bűnlajstroma.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





