125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban. Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Nagy változások jönnek a világ legnagyobb kávéház-láncánál.
A Reuters cikke szerint az eddigi vezérigazgató és társalapító, Howard Schultz a jövőben más, prémium szolgáltatást nyújtó kávézókkal szeretne foglalkozni, így lemond a Starbucks vezérigazgatói székéről, helyét az eddigi vezérigazgató-helyettes Kevin Johnson veszi át. Schulz saját bevallása szerint különböző látványpökrölőket és kávékostolókat szeretne létrehozni, ezt azonban a Starbucks vezetőjeként nem tudná megtenni.
A kávéházlánc már júliusban jelezte, hogy változások lesznek a vezetőségben, ennek ellenére a hírre 3,6 százalékkal 56,41 dollárra esett a részvényárfolyam. Ilyen mélységben utoljára Schulz legutóbbi, ezredfordulós visszalépésekor járt a papír, a befektetők ugyanis a volt vezérigazgatót tartják a cég szíve-lelkének, így tartanak attól, hogy távozásával a Starbucks is elveszíti szellemiségét. Emiatt egyébként már egyszer visszatért, 2008-ban vállalta el újra az elnöki tisztséget.
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Új néven folytatja működését a Waberer’s International Nyrt., hogy a tőzsdei anyavállalat neve pontosabban tükrözze az elmúlt években jelentősen kibővült cégcsoport üzleti portfólióját. A Waberer’s névhez elsősorban a fuvarozás és a logisztika kapcsolódik, miközben a Gránit Biztosító és a Posta Biztosítók révén a biztosítás mára a csoport másik meghatározó pillérévé vált, és az ingatlanfejlesztési tevékenység is fokozatosan épül. A bejelentett névváltozást követően elsőként a holding ernyőmárkája újul meg, amelyet fokozatosan követ az operatív márkák megújulása is. Hogy a kamionokon megmaradjon-e a nemzetközileg is ismert mosolygós napocska, arról online szavazást indítanak.