2p

A német sportszergyártó a második negyedévben a tavalyi azonos időszakinál kisebb bevételt ért el az idei második negyedévben a honlapján közzétett beszámolója alapján.

A sportszergyártó eladásból származó bevétele éves szinten 8,3 százalékkal 1,942 milliárd euróra csökkent a második negyedévben – jelentette az MTI.

Árfolyam-ingadozásoktól megtisztítva éves összevetésben 2,0 százalékkal mérséklődött a Puma bevétele az április-júniusi időszakban.

A cégnek nem mindig megy jól
A cégnek nem mindig megy jól
Fotó: X/@PUMA

Rosszabb kilátások

A vállalat eredménybeszámolójában egyúttal rontotta idei előrejelzését: jelenlegi várakozásai szerint idén az árbevétel árfolyamhatások nélkül alacsony kétszámjegyű mértékben csökken (szemben a korábban prognosztizált 1-5 százalékos növekedéssel).

A Puma közlése szerint a folyamatban lévő enyhítő intézkedések, mint például az ellátási lánc optimalizálása, az árképzés kiigazításai és a partneri együttműködések ellenére az amerikai vámok várhatóan negatív hatással lesznek a vállalat eredményeire 2025-ben.

A tavalyi év egészében a vállalat bevétele 2,5 százalékkal (árfolyam-ingadozásoktól megtisztítva 4,4 százalékkal), 8,82 milliárd euróra emelkedett.

2024-ben a Puma kamat és adófizetés előtti eredménye (EBIT) éves szinten nem változott, a 2023. évivel megegyezően 622 millió euró volt, míg adózott eredménye 282 millió euróra csökkent az előző évben elért 305 millió euróról.

Címkék: Vállalat Puma
A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Megjött a látlelet: így áll most Európa egyik vezető cége
Privátbankár.hu | 2025. október 13. 09:12
A Volkswagen 1 százalékkal növelte járműkiszállításait a harmadik negyedévben.
Vállalat Pirruszi győzelem lehet Trumptól, hogyha elvágja Kínát a legmodernebb technológiától
Imre Lőrinc | 2025. október 12. 06:30
Kína kezében a ritkaföldfémek, az Egyesült Államokéban a know-how. Röviden így lehetne összefoglalni, hogy milyen ütőkártyái vannak a két szuperhatalomnak a lassan tíz éve tartó, és egyre fokozódó technológiai háborúban. A lapunknak nyilatkozó szakújságíró szerint még Amerika van nyeregben, de lehet, hogy nem sokáig.
Vállalat Befuccsolt a Tesla romániai üzeme
Privátbankár.hu | 2025. október 9. 14:36
Nem épül meg a cseh Tesla romániai üzeme – írja az economedia.ro a bukaresti pénzügyminisztérium közleménye alapján.
Vállalat Berobbant a Széchenyi hitel iránti érdeklődés
Privátbankár.hu | 2025. október 9. 12:58
A Bankmonitornál egyetlen hétvége alatt annyian regisztráltak a szombaton bejelentett új, fix, évi 3 százalékos kamatozású vállalkozói hitelre, mint az azt megelőző teljes hónapban összesen.
Vállalat Elhagyná a Slovnaftot Világi Oszkár vezérigazgató
Privátbankár.hu | 2025. október 9. 11:01
Már 22 éve irányítja a szlovák olajvállalatot, 2006-tól vezérigazgatóként, és most beszélt először nyilvánosan a távozás lehetőségéről.
Vállalat Példátlan összefogás a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége között
Privátbankár.hu | 2025. október 9. 10:45
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége (MBTSZ) stratégiai együttműködést kötött a biztosításközvetítői szektor digitalizációjának előmozdítása érdekében. Nagy Elek, az MKIK és Keszthelyi Erik, az MBTSZ elnöke hangsúlyozta: a két szervezet olyan közös fellépésre készül, amely hosszú távon segíti a hazai biztosításközvetítői szektorban tevékenykedő kis- és középvállalkozásokat, fokozva az ágazat fejlődését, fenntartható növekedését és versenyképességét.
Vállalat Az önkormányzatokat ünnepelte az OTP
Privátbankár.hu | 2025. október 9. 09:42
Megrendezte Önkormányzati Fórum rendezvényét az OTP.  
Vállalat A 4iG SDT új vezetőket nevez ki divíziói élére
Privátbankár.hu | 2025. október 9. 08:55
A 4iG Space and Defence (4iG SDT) az elmúlt időszak intenzív növekedési stratégájának megfelelően két új területtel kiegészülve, a piaci igényekhez és tevékenységébe illeszkedő öt különálló üzletágat hozott létre, amelyek élére további hazai és nemzetközi tapasztalattal rendelkező szakemberek érkeznek.
Vállalat A TSMC remek számot közölt a harmadik negyedévre
Privátbankár.hu | 2025. október 9. 08:25
Árbevétele 32,5 milliárd dollár volt, ami meghaladja az előrejelzéseket.
Vállalat A Delta Group árbevételcsökkenéssel zárta az üzleti évét
Privátbankár.hu | 2025. október 9. 06:40
Az IT cég üzleti évének első felében még megközelítette a tavalyi első féléves kiugró üzleti teljesítményt, azonban az üzleti év második felét az IT piac további szűkülése jellemezte, ami a vállalati szektor stagnálására és az állami beruházások elhalasztása miatti keresletcsökkenésre vezethető vissza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG