5p

Immár 250 vállalat csaknem hatezer terméke viseli az idén húszéves Magyar Termék védjegyet, és egyre nő a számuk. E cégek 48 ezer főt foglalkoztatnak és évi 4700 milliárd forint árbevételt realizálnak, de új kihívást, lehetőséget is jelent a vámháború és a Mercosur-megállapodás.

Már az ezredforduló tájékán szembetűnő volt, hogy ahol van egészséges, tartalommal teli patriotizmus és hozzá kapcsolódó edukáció, azok az országok jobban működnek. A 70 éves osztrák, a száz éves norvég példa alapján ezt látta Magyarország EU-csatlakozásának idején Bodrogai Ferenc, a mai Piszke csoport tulajdonosa. Húsz évvel ezelőtt 13 hazai tulajdonú vállalattal együtt ezért döntött úgy az üzletember, hogy létrehozza a Magyar Termék védjegyet, és ehhez a Magyar Termék Nonprofit Kft-t.

Az évforduló kapcsán szervezett szerdai, lábatlani sajtórendezvényen felidézte a viszontagságos indulást is. Már akkor érezte, van igény, hogy itthon is “tisztába kerüljünk az értékeinkkel„ – mindmáig ez a védjegy szellemiségének alapja. “Ha (én, a fogyasztó) a boltban azt a terméket veszem le a polcról, amely Magyarországon készült, akkor már tettem valami magamért” – foglalta össze a kezdeményezés lényegét. Ha a cégek is lehetőleg helyből, vagy ha ott nincs, kicsit távolabbról, de a határkerítésen belülről szerzik be a szükséges anyagokat, tovább erősödik a gazdaság.

Az építkezésben végül azok az edukációs filmek hozták el az áttörést, amelyeket munkatársaival abból a célból készített, hogy a magyarok megértsék, mire is szolgál a nemzeti termékvédjegy. Ezen oktatófilmeket DVD-n százezer példányban küldte ki a társaság egyebek között az összes önkormányzatnak, iskolának, ami után egyre többen csatlakoztak. Miután az üzletláncok is megértették, milyen üzleti lehetőséget kínál, együtt építették tovább a védjegyszövetséget.

Benedek Eszter, a Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője úgy értékelte, mára jelentőssé vált a védjegy gazdasági súlya. Immár 250 vállalat hatezer terméke viseli a védjegyet és folyamatosan nő a bázis. E cégek 48 ezer főt foglalkoztatnak és 4700 milliárd forint árbevételt realizálnak évente. “Nem tudsz úgy bemenni vásárolni, hogy ne látnád a védjegyet” – állítja az ügyvezető.  

Tízből kilenc magyar ismeri a védjegyet

A Magyar Termék jelölés ugyanis ellenőrzött, megbízható tanúsítást jelent. Ahhoz, hogy a védjegyet viselhesse, minden terméknek – szigorú ellenőrzési folyamaton kell megfelelni, amelyben nemcsak az eredetét, az összetevők arányát és a feldolgozást, a vonatkozó jogszabályok betartását is vizsgálják.

Szinte minden magyar ismeri a védjegyet
Szinte minden magyar ismeri a védjegyet
Fotó: amagyartermek.hu

Az alapos szakértői munka gyümölcse az ügyvezető szerint, hogy kimagasló a társaság védjegyeihez (pl: Magyar Termék, Hazai Termék, Hazai Feldolgozású Termék) kapcsolódó megbízhatóság. Egy korábbi, ezer fős felmérés alapján ezek ma Magyarország legismertebb – eredetet is tanúsító – jelölései. Tízből kilenc vásárló ismeri a Magyar Termék védjegyet. Csaknem háromnegyedük rendszeresen is vásárolja ezen védjegyes termékeket. A fő érv húsz éve változatlan: “ha ilyet vásárolsz, azzal hazai munkahelyeket támogatsz”.

Az ügyvezető külön hangsúlyozta, hogy nemcsak a Magyar Termék, hanem a Hazai Feldolgozású Termék védjegyes portékával is hazai munkahelyeket támogatunk. Bár a fogyasztó az élelmiszereknél a legfogékonyabb a Magyar Termékre (több mint 80 százalék az elköteleződés), a nonprofit szervezetnek ma már a tetőcseréptől a tisztítószereken, vegyi árukon át a pécsi kesztyűig széles termékkörben vannak védjegyhasználó partnerei. Az is látszik, hogy a fogyasztói bizalom nem kategóriafüggő. Az elmúlt hét évben minden termékkategóriában – az élelmiszereknél, a kozmetikumoknál, vegyipari, ruházati cikkeknél is – 7-12 százalékkal nőtt az elköteleződés a Magyar Termékek iránt.

Aki magyar terméket vesz, az országért is tesz valamit

“Az alapítás óta a legfontosabb cél, hogy növeljük a fogyasztói tudatosságot„ – ismeri el Benedek Eszter. Azaz megértetni a fogyasztókkal, hogy ne csak ár, hanem az érték alapján döntsön. “Ha Magyar Terméket veszünk, ezzel a hazai munkahelyeket, vállalatokat: a magyar gazdaságot, végső soron saját magunk boldogulását támogatjuk” – magyarázta az ars poeticát. Ezért tekinti mérföldkőnek, amikor 2024-ben a nonprofit kft, stratégiai együttműködést kötött az Oktatási Hivatallal. Így tavaly bekerült az általános iskolások digitális tananyagába az a 15 feladat, amellyel játékos formában segítik a gyerekek tájékozódását – azt, hogy a védjegyeken keresztül felismerjék a Magyar Termékeket, és tudatosítsák, miért fontos ezeket választani.

“Azt szeretnénk, hogy a következő húsz évben ne csak érzelmi, hanem természetes döntés, gazdasági és társadalmi felelősségvállalás is legyen, hogy magyar termékeket kell levenni a polcról. Jó úton haladunk, szépek az eredmények” – számolt be az ügyvezető.

A kalandok után azonban új kihívások, lehetőségek várnak a civil kezdeményezéssel létrejött – mindmáig hangsúlyozottan nem állami – védjegyfenntartóra és partnereire. Ilyen a dél-amerikai országokkal a napokban megkötött uniós Mercosur egyezmény, amely olcsó importtermékekkel élezi majd a versenyt a hazai piacon is. Ez a gyártók szemében még jobban felértékelheti a Magyar Termék védjegyet a fogyasztók megtartásához, eléréséhez.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Hatalmas leépítéssel 200 magyar kerülhet utcára a német multi kötelékéből
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 11:52
A vállalat átszervezésre hivatkozik.
Vállalat Nagyot reccsenhet kínai ellenlábasai miatt az Apple
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 11:22
Nem talál fogást a többi nagy vetélytárson az amerikai technológiai óriás.
Vállalat A világ tetejéig hajthat a BYD
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 10:06
Komoly víziót osztott meg a kínai autógyár.
Vállalat Hazatérhettek a tiszaújvárosi Mol-robbanás sérültjei
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 13:33
A Mol szerkesztőségünknek megküldött közleménye szerint minden sérült dolgozó hazatérhetett a kórházból, rehabilitációjuk otthon folytatódik, míg ketten már újból munkába álltak.
Vállalat Súlyos számokat közöltek a magyar vállalkozásokról
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 18:15
Három magyar vállalkozásból kettő késve fizeti beszállítóit vagy alvállalkozóit, a kkv-k 80 százalékának rendszeresen kell lejárt számlákkal szembenéznie – ismertette a Coface hitelbiztosító a fizetésképesség-felmérésének eredményeit bemutató közleményében, amelyet hétfőn juttatott el az MTI-hez.
Vállalat Összefog a WizzAir Elon Musk cégével
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 15:30
A Wizz Air sajtóközleményében jelentette be, hogy 2027-től lehet internetet használni a diszkont légitársaság járatain. A társaság emellett azt is közölte, hogy a közel-keleti eszkaláció miatt ideiglenesen felfüggeszti izraeli repülőjáratait.
Vállalat Milliárdos bevásárlást csinált Spanyolországban a román építőipari építőipari óriás
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 10:14
16 ezer tonnás kapacitást vesznek.
Vállalat Fontos ügyben kapott haladékot a Mol
Privátbankár.hu | 2026. június 7. 08:57
A Mol Nyrt. megkapta az amerikai hatóság újabb engedélyét a NIS-szel folytatott tárgyalások folytatására – tette közzé a magyar olajtársaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján szombat este.
Vállalat Kevesebb mint egy hónap maradt, több ezer cégnek kell gőzerőre kapcsolnia
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 11:58
Fontos határidő közeledik a hazai vállalkozások számára: június 30-ig mintegy négyezer vállalkozásnak kell sikeresen teljesíteni a NIS2 kiberbiztonsági auditot – hívta fel a figyelmet a tudományos és technológiai miniszter a Facebook-oldalán szombaton megjelent bejegyzésében. Jelezte, módosulhat a kiberbiztonsági auditorokra vonatkozó szabályozás.
Vállalat Kivonul Magyarországról a Sameday futárszolgálat
Privátbankár.hu | 2026. június 5. 14:16
Kivonul a magyar piacról a Sameday futárszolgálat, miután meghiúsult az Osztrák Posta tulajdonában lévő Express One-nal tervezett összeolvadása – közölte a román tulajdonú vállalat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG