3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Növekvő árbevétel mellett veszteséggel zárta a harmadik negyedévet a főleg építőipari szigetelőanyagokat gyártó cég.

A Masterplast konszolidált árbevétele a harmadik negyedévben 44,5 millió euró volt, ami 25 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, míg a kedvezőtlen árfolyamváltozások miatt adózott eredménye 529 ezer euró veszteséget mutatott a bázisidőszaki 1,3 millió euró után – közölte a cég csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett jelentésében.

A közép-európai régió legnagyobb magyar tulajdonú építőanyag-gyártó vállalata az MTI-nek küldött közleményében kiemelte: a harmadik negyedéves forgalom három év után ismét 40 millió euró fölé emelkedett, ami trendfordulót jelez, míg a EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) 129 százalékkal 3,43 millió euróra nőtt.

A növekedést a magyar piacon az állami támogatású programok – köztük az Otthon Start és a Lakhatási tőkeprogram – keresletélénkítő hatása támogatta, míg a régió országaiban is érzékelhetően kedvezőbben alakult a piaci környezet – írták.

A Masterplast sárszentmihályi központjában inkább a jövő felé fordulnak
A Masterplast sárszentmihályi központjában inkább a jövő felé fordulnak
Fotó: Wikipédia/Mp wiki

Hungarocell program

Az őszi hónapokban a lakossági kereslet élénküléséhez érdemben hozzájárult a Masterplast szigetelési kezdeményezése, a Hungarocell felújítási program is – jegyezték meg.

A vállalat gyártókapacitásainak kihasználtsága a növekvő kereslettel párhuzamosan javult, ami érdemben hozzájárult az eredményesség javulásához.

A július-szeptemberi időszakban a Masterplast mintegy 1,5 millió euró pénzügyi veszteséget számolt el a forint kedvezőtlen árfolyamalakulásai miatt, ami több mint kétszerese a tavalyi értéknek. A pénzügyi eredményt 660 ezer euróval rontották a szerencsi üveggyapotgyár elindulásához kapcsolható kiadások. A jelentésben kitértek arra, hogy a gyárban sikeresen lezárult a tesztidőszak, a termelés több alkalommal elérte a teljes kapacitás szintjét.

Az első három negyedév

Az év első kilenc hónapjában a vállalat árbevétele 7 százalékkal 110,3 millió euróra, az EBITDA 59 százalékkal 5,6 millió euróra nőtt. A Masterplast vesztesége ebben az időszakban 3 millió euróról 5,2 millió euróra emelkedett, a pénzügyi eredmény 3,8 millió euró mínuszt mutatott az előző évi 613 ezer euró után.

A kilátásokat tekintve megjegyezték, a kedvezően alakuló megrendelés állomány alapján az utolsó negyedév az idei év legjobb eredményét hozhatja árbevételben és nyereségben egyaránt.

Tibor Dávid, a Masterplast elnök-vezérigazgatója szerint a régió építőipara és a Masterplast is visszatért a dinamikus növekedési pályára. „Az elmúlt évek kihívásai után mostanra olyan hatékony működést sikerült elérnünk, amelyre stabilan lehet építeni” – tette hozzá.

A vállalat részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek. A papír árfolyama az elmúlt egy évben 2210 és 2980 forint között alakult, szerdán 2700 forinton zárt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Hoppon maradhat, aki hétvégén EasyJet-tel repülne
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 15. 16:06
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az EasyJet légitársaság franciaországi vállalata légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt. A személyzet a folyamatosan és gyakran az utolsó pillanatban változó beosztások ellen tiltakozik.
Vállalat Mi vihette rá az MVM exvezetőit egy 50 milliárdba kerülő árfolyamügyletre?
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 15:09
Ezt próbálta kitalálni laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor. Bizonyosságot majd akkor lehet megtudni, ha az MVM volt vezetői a hivatalos jogi és könyvvizsgálói eljárások keretében részletes elszámolást adnak a 400 euró/forint feletti fedezeti tranzakcióról.
Vállalat Zöld jelzést kapott a 4iG, élesedik az új partnerség
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 18:53
Rábólintott a német hatóság két tranzakcióra.
Vállalat Nem teljesen átlátható – kiejtették Mészáros Lőrinc cégét egy fontos körből
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 11:39
Az MFB döntéséről Kapitány István is tájékoztatást adott.
Vállalat Elkezdték a Paksi Atomerőmű 2. blokkjának felterhelését
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 19:41
Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának fokozatos felterhelése hétfőn 18 órakor – közölte a létesítmény a honlapján.
Vállalat Óriási tőkeemelés az állami tulajdonú banknál
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 15:15
Ritka nagyságrendű üzleti döntés született az MFB-nél. 
Vállalat Patinás, több mint hetven éve alapított cég szűnhet meg Magyarországon
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 10. 08:54
Már több mint 4 éve húzódik Magyarország egyik legnagyobb és legrégebbi, hazai tulajdonban lévő téglagyárának a vesszőfutása. A Mályi Tégla Kft. az orosz-ukrán háborúval járó energiaválság miatt vált teljesen fizetésképtelenné, majd került felszámolási eljárás alá. Évekig úgy tűnt, hogy az állam mentőövet dobhat a cégnek, de most egy új tulajdonos érkezhet, akinek a tervei között nem szerepel a téglagyártási tevékenység folytatása.
Vállalat Magyar kézifegyver-gyártásról tárgyalt Washingtonban a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 8. 11:14
Jászai Gellért a kézifegyvergyártó Troy Industries vezetői mellett a J.P. Morgan képviselőjével is egyeztetett.
Vállalat Magas rangú amerikai kormányzati szereplőkkel tárgyalt Jászai Gellért
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 7. 15:36
Az űr- és védelmi ipar volt az egyik fő egyeztetési pont.
Vállalat A Mol bebiztosította erre az évre az olajszállítást
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 6. 17:13
Megállapodtak a horvát olajvezeték üzemeltetőjével.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG