Ez nemcsak a szezonális, hanem az egész évben nyitva tartó szállodákban, éttermekben egyaránt is megjelenik. A szállodaszövetség a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával együttműködve keresi az ágazat számára lehetséges megoldásokat és várja az ezzel kapcsolatos kormányzati intézkedéseket - mondta Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke.
A munkaerőhiány nemcsak a szakszemélyzetben jelentős, de az adminisztratív, műszaki, vagy éppen takarítói, szobalány munkakörökben is.
Niklai Ákos a lehetséges és várt megoldások között említette a kormányzat által ígért járulékcsökkentést, de fontosnak tartotta a szakmunkás képzés mennyiségének, minőségének és hatékonyságának javítását is.
A turizmus minden főbb mutatója javul Magyarországon, a szektor idén év végéig jelentős növekedést produkálhat a vendégek számában és a bevételetekben is. Szeptemberben a szállodák vendégéjszakái 8,9 százalékkal növekedtek, ezen belül a belföldi növekedés kiemelkedő 18 százalékos volt, míg a külföldi forgalom 3,7 százalékkal emelkedett.
A Balaton 20 százalék feletti növekedéssel fantasztikus bővülést produkált, de Budapesten is 5,3 százalékos növekedést mértek.
Emelkedő részvények, erősödő forint. Mi kell még egy jó hétvégéhez?

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





