A havi bruttó 200 ezer forint alatt kereső FKF-dolgozók 8,5 százalékos alapbéremelést kapnak, a 350 ezer és 500 ezer forint közötti bruttó alapbérrel rendelkezők 3 százalékos emelésben részesülnek, az 500 ezer forintos sáv felett pedig nem lesz emelés.
A megállapodás szerint az alkalmazottak január-márciusra vonatkozóan egyszeri kifizetést kapnak, az FKF által tavaly ígért bruttó 70 ezer forintos jutalom mellett pedig sikerült megállapodni bruttó 280 ezer forint jutalom kifizetésében is. Rögzítették azt is, hogy ha a munkáltató 2017-re pluszforrásokhoz jut, akkor haladéktalanul újrakezdi a tárgyalásokat a szakszervezettel.
Király András, az FKF 2800 dolgozója közül 2100-at képviselő HVDSZ 2000 elnöke a közleményben azt írta, épp azok a dolgozók kapnak nagyobb emelést, akik fizikai munkát, kézi, gépi úttisztítást vagy éppen hulladékbegyűjtést végeznek. Ők a munkavállalók felét teszik ki.
A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





