3p
Egy amerikai bíró visszadobta a vállalat keresetét, amelyben a korlátozás feloldását kérik.

Egy amerikai szövetségi bíró elutasította a Kaspersky Lab által benyújtott kereseteket, amelyben azt kérték, hogy oldják fel termékeinek amerikai kormányzati használati tilalmát. Az orosz számítástechnikai cég beadványiban azzal érvelt, hogy a kongresszus megsértette az amerikai alkotmányt, amikor bírósági ítélet nélkül hozott törvényt a Kaspersky Lab termékeinek kitiltásáról a kormányzati hivatalokból.

Pofon az oroszoknak – újabb országból tiltották ki őket

A holland kormányhivatalok is becsukták az ajtót a Kaspersky Lab szoftverei előtt. Részletek >>>

A számítástechnikai cég szerint ezek a döntések érdemleges tények felmutatása nélkül, tisztességtelenül vették célba a vállalatot. A Kaspersky közleményében az amerikai belbiztonsági minisztérium által foganatosított tiltás feloldását is kérelmezte. Colleen Kollar-Kotelly washingtoni szövetségi bíró a kérvények elutasításakor azzal érvelt, hogy az orosz cég nem tudta bizonyítani sem a kongresszus alkotmánysértését, sem a minisztérium döntésének megalapozatlanságát. A döntéssel szemben a vállalat fellebbezéssel él.

Svájcban hoznak létre központot

Ahogy arról korábban már írtunk, múlt év végén Trump örvénybe iktatta a Kaspersky Lab programjainak kitiltását. Az Egyesült Államok kormánya mostantól nem használhatja az orosz cég vírusirtó szoftvereit, mivel azok nemzetbiztonsági kockázatot jelenthetnek. Az orosz programok kitiltása egy több mindenre kiterjedő védelmi irányelv részeként került az asztalra, ezzel megerősítve, hogy a hivatalos szerveknek három hónapjuk van a programok törlésére.

A gyanú szerint a szoftverek - az orosz adatmegosztási törvények értelmében is - lehetővé teszik a kémkedést, s ezzel komoly fenyegetést jelentenek. Az amerikai nemzetbiztonsági minisztérium (DHS) akkor aggodalmát hangoztatta, hogy a moszkvai székhelyű cégre befolyást gyakorolhat a Kreml, s ezért a Kaspersky vírusirtó szoftvereinek telepítése veszélyt jelent az amerikai nemzetbiztonságra. További részletek >>>

A Kaspersky Lab és alapítója, Eugene Kaspersky többször is cáfolta, hogy bármiképpen is segítene bármely kormánynak a számítógépes hírszerzésben. Visszautasította azt a feltételezést is, hogy tevékenységét az orosz kormányzat befolyásolná. A cég már korábban bejelentette: azt tervezi, hogy Svájcban adatközpontot hoz létre, ahol majd megvizsgálják és elemzik az amerikai és európai felhasználók által jelzett gyanús fájlokat.

Azt hitted, védve vagy az adathalászoktól? Nagyobbat nem is tévedhetnél

A Kaspersky Lab antiadathalász technológiái tavaly több mint 246 millió alkalommal észleltek olyan oldallátogatást, amelyen különböző adathalász módszereket kíséreltek meg. Ebből 53 százalék kifejezetten pénzügyekkel kapcsolatos honlapokra próbálta átirányítani a felhasználókat. A telefonos adathalászat is fénykorát éli, dugig van az internet ilyen appokkal. Mi lesz ennek a vége? További részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Lehetetlen helyzetbe hozhatja a startup-alapítókat a vagyonadó
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:11
A Startup Hungary szerint akár az éves fizetésük többszörösét is befizethetik az induló vállalkozások alapítói, mert a tervezet nem számol a startupok értékelési sajátosságaival.
Vállalat Akár Európába is hozhatja a Tesla a repülő Roadster gyártását?
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:29
Toávbb terjeszkedhet az elektromos autókat gyártó vállalat Európában. 
Vállalat Nagy a baj a Caolánál: nem tud törleszteni a hitelezőknek, és a tőzsde is megbüntette
Herman Bernadett | 2026. október 16. 10:21
Azonnali hatállyal felfüggesztette kedden a Budapesti Értéktőzsde a Caola kötvényeinek kereskedését az XBond piacon. A patinás magyar vállalat mögött egy gigantikus, 7,5 milliárd forintos kötvénytartozás tornyosul, amelynek mostanra már a kamatait sem képes kitermelni a cég, miközben a kötelező éves beszámolóját sem hozta nyilvánosságra.
Vállalat Tíz amerikai atomreaktor is épülhet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:02
Budapesten nyitott fióktelepet az amerikai Holtec International, amely az Egyesült Államok egyik meghatározó nukleáris energetikai vállalata. A cég már korábban megállapodott az MVM-mel a kis moduláris atomreaktorok magyarországi alkalmazásának vizsgálatáról, így a mostani lépés újabb állomása lehet az amerikai–magyar nukleáris együttműködésnek.
Vállalat Egyszerre hozott jó hírt és rosszat is az Autowallis
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:26
Ellentétes hónapokat tudhatnak maguk mögött a csoport különböző üzletágai.
Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG