Az embereket azonban, úgy tűnik, nehéz boldoggá tenni. A játék ugyan ingyen letölthető, a Nintendo ugyanakkor egy egyszeri fizetéssel 9,99 dollárt kér el a speciális tartalmak feloldásáért. Ez azonban magába foglalja a játék későbbi részeit is, így a játékosok szerint a Nintendo valójában egy „ingyenesnek álcázott” játékot hozott ki. A lepontozás a részvények alakulásában is meglátszott, a Nintendo papírjai 11 százalékkal estek a játék megjelenését követően.
Hogy ez egy újabb őrület előszele, vagy csak a nosztalgia hajtotta-e fel a letöltéseket, azt egyelőre nem tudjuk. Addig is, emlékezzünk vissza az 1985-ös, eredeti verzióra - ezt a témát még az is ismeri, aki egyébként nem játszik:
Havi alapon 0,2 százalékkal mérséklődtek az árak Németországban.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





