2p
Újabb büntetést kapott a Music FM. Egy héten belül ez már a második.

Ismét rossz korhatár-besorolást használt a Music FM, ami miatt a Médiatanács százezer forint bírságot szabott ki - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a Privátbankárral. 

Az MNHH szerint a január 15-ei, Önindító című reggeli műsort a 12-es kategória helyett a 16 éven aluliaknak nem ajánlottként kellett volna közzétennie, mert szexualitással foglalkozó témákat olyan túlzott részletességgel, vulgárisan és ellenpontozás nélkül dolgoztak fel, amelyek kerülendők a 16 éven aluli korosztálynál.

A hatóság közleménye megjegyzi: a testület a gyermekek védelmében hónapok óta átfogó tematikus vizsgálat keretében ellenőrzi a nagy hallgatottságú reggeli rádiós műsorok korhatár-besorolási gyakorlatát.

A Music FM-et a múlt héten egy másik januári adása miatt szintén elmarasztalta a Médiatanács, emellett korábban a Class FM, a Tilos Rádió és a Sláger FM esetében is jogsértéseket állapított meg.

Egy másik rádióval is baj volt

A  Karc FM szolgáltatóját pedig egy hatósági ellenőrzésben feltárt hiányosságok miatt indított eljárásban figyelmeztette. A rádió kevesebb gazdasági tematikájú műsort, magyar zenét, helyi közélettel foglalkozó, közszolgálati és idegen nyelvű műsort, valamint több ismétlést tett közzé a szerződésében vállaltakhoz képest, illetve megsértette a termékmegjelenítés szabályait, és burkolt reklámot is sugárzott.

Az NMHH egyúttal azt is közölte, hogy 76 millió forint támogatáshoz juttatott 28 helyi, körzeti és kisközösségi rádiót egy éven át a rendszeresen jelentkező műsoraik finanszírozására kiírt Magyar Média Mecenatúra program idei pályázatának második fordulójában.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG