3p

Az esztergomi Magyar Suzuki Zrt. tavaly 23 százalékkal növelte a belföldi értékesítésből származó nettó árbevételét, az exportértékesítésből eredő nettó árbevétel is 23,5 százalékkal emelkedett - ismertette a vállalat HR-ért, pénzügyekért és informatikáért felelős operatív igazgatója a társaság 2019-es eredményeit ismertető internetes sajtótájékoztatón.
 

Az esztergomi Magyar Suzuki Zrt. tavaly 23 százalékkal növelte a belföldi értékesítésből származó nettó árbevételét, az exportértékesítésből eredő nettó árbevétel is 23,5 százalékkal emelkedett - ismertette a vállalat HR-ért, pénzügyekért és informatikáért felelős operatív igazgatója a társaság 2019-es eredményeit ismertető internetes sajtótájékoztatón.Fejesné Gyurján Ildikó elmondta, a társaság csaknem 2,41 milliárd euró értékű nettó árbevétellel zárta a 2019-es évet. Exportból 2,07 milliárd euró származott, a belföldi értékesítés árbevétele 343,3 millió euró volt. A Suzuki alapítása óta 1,9 milliárd eurót fektetett be Magyarországon, ezzel az értékkel a legnagyobb japán beruházó. A vállalat tavaly 60 millió eurót fordított fejlesztésekre, főként a hibrid modellek bevezetésére.

Krisztián Róbert, kereskedelemért és értékesítésért felelős operatív igazgató elmondta a társaság tavaly 2,2 százalékponttal növelte magyarországi piaci részesedését. A márka az utóbbi négy évben folyamatosan vezeti a hazai újautó eladásokat, 2019-ben a hazai piacon 16,32 százalékos volt a Magyar Suzuki részesedése, 25766 új Suzukit helyeztek forgalomba az országban.

185 ezer Magyarországon készült autó kelt el

Az igazgató tájékoztatása szerint világszerte összesen 185 002 Esztergomban gyártott személygépkocsit adtak el tavaly, közülük 133 515 Vitara és 51 487 SX4 S-CROSS modell volt. A tavalyi gyártás 88 százaléka - 168 774 jármű - exportra készült.

Krisztián Róbert ismertette, a Magyar Suzuki Zrt. 2019-ben globálisan 194 447 járművet adott el 123 országban, ezzel 13,13 százalékkal növelte értékesítését 2018-hoz képest. Josinobu Abe elnök-vezérigazgató elmondta, 2020-ban a termelés új korszaka kezdődött az üzemben, mivel az európai piacra már kizárólag hibrid modelleket gyártanak Esztergomban.

A vállalat vezetője kiemelte, tavaly áprilistól a Magyar Suzuki a japán vállalatcsoport európai pótalkatrész- és kiegészítőtartozék-központja. A nagymértékben automatizált elosztó- és raktárbázisból hetente átlagosan 125 kamionnyi alkatrészt és pótalkatrészt szállítottak 120 országba 5 kontinens disztribútorainak.

Urbán László, vezérigazgató-helyettes újságírói kérdésre elmondta, a társaság középtávon nem számít a tisztán elektromos autózás széleskörű elterjedésére, ezért hibrid megoldásokat fejlesztik.

A vállalat sajtótájékoztatót követően kiadott közleménye szerint a Magyar Suzuki motorkerékpár-üzletága 24 százalékkal növelte értékesítését, a tavalyi évben 575 kétkerekűt helyeztek forgalomba. A Magyar Suzuki Zrt. ötödik éve a legnagyobb piaci részesedésű disztribútor Európában a Suzuki csoporton belül.

A társaság hajómotor kategóriában is erősítette pozícióját. A hajómotor üzletág 2017 óta a közép-kelet-európai régió központja és 567 regisztrált motorral piacvezető Magyarországon. A divízió 1469 hajómotort exportált 2019-ben Észtországba, Lettországba, Litvániába, Fehéroroszországba, Csehországba, Szlovákiába, Romániába, Szerbiába, Bulgáriába és Albániába.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
Vállalat A PwC szerint is a vagyon értékének meghatározása lehet a legnagyobb kérdés
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:47
A vagyonadó körüli diskurzus ma elsősorban az adókulcsról és az adósávokról szól, a gyakorlatban azonban az értékeléshez kapcsolódó kérdések jelenthetik az egyik legnagyobb kihívást a vagyonos magánszemélyek számára – közölte a PwC.
Vállalat Ahány vagyon, annyi értékelési rendszer – mit kezd ezzel a vagyonadó?
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:37
A 2026. október 6-án közzétett tervezet szerint az adó a nettó vagyon egymilliárd forintot meghaladó részét terhelné: 100 milliárd forintig 1%-os, afelett 1,5%-os mértékkel. A hatásvizsgálat 15 ezer magánszeméllyel, 2 ezer vagyonkezelési adóalannyal és 800 milliárd forintos költségvetési egyenlegjavító hatással számol, ezért az értékelési szabályok működőképessége kiemelt jelentőségű.
Vállalat A Spar tovább harcol a magyar különadó ellen
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 07:16
A vállalat szerint a magyar szabályozás továbbra is hátrányosan érinti a külföldi tulajdonú kereskedelmi láncokat, és az adóteher mérséklését célzó jogszabály-módosítás a nagy áruházláncok számára gyakorlatilag nem alkalmazható.
Vállalat Még mindig egy japán autómárka a magyarok kedvence
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:46
Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét – közölte a Toyota Central Europe Kft. (TCE).
Vállalat Olcsóbb lehet a tankolás a fuvarozóknak, új adó-visszaigénylési lehetőség jön
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:55
Literenként 25 forintnyi jövedéki adót igényelhetnek vissza átmenetileg a nagyobb tehergépjárművekkel és autóbuszokkal dolgozó vállalkozások. A fuvarozók érdekképviselete üdvözölte a kormány döntését, amely mellett az útdíjfizetés ellenőrzésének szigorítását is bejelentették.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG