2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Júliustól 7,5 százalék a reklámadó.

Módosította a parlament a reklámadóról szóló törvényt kedden, ennek értelmében 7,5 százalék lesz a kulcs a második félévben a reklámadó-fizetésre kötelezetteknek.

A képviselők 117 igen szavazattal, 58 nem ellenében fogadták el a nemzetgazdasági miniszter javaslatát. 
Eszerint mentesülnek az adó megfizetése alól azok a vállalkozások, amelyeknek a reklám közzétételéből származó nettó árbevétele nem éri el a 100 millió forintot.

Az adó mértéke 2017. január 1. és 2017. június 30. között nulla százalék, amit a visszamenőleges hatályú tehernövekedés elkerülésével indokolt a kormány. A második félévre, azaz július 1-jétől 7,5 százalékot kell megfizetni.

A jogszabály túlfizetésnek minősíti a 2017. június 30-ig már megfizetett reklámadót, s elrendeli annak visszatérítését az adóvisszatérítés szabályai szerint. Rendelkezik arról is, hogy az ugyanezen határidőig bevallott, de meg nem fizetett adót a továbbiakban sem kell befizetni.

A módosítások között szerepel az is, hogy a saját célú reklám közzététele nem lesz adóköteles.

A törvénymódosítást az Európai Bizottság (EB) azon határozata indokolta, amely megállapította, hogy a reklámadó több ponton sérti az uniós állami támogatási szabályokat. A kormány a brüsszeli döntést megtámadta és jogorvoslatot kért az Európai Bíróságtól, a jogvita ugyanakkor nem halasztja el az EB határozatának végrehajtását. 

Mindenki rosszul jár, kivéve...

A Magyar Reklámszövetség korábban több ízben publikálta a PWC által 2016-ban készített reklámgazdasági hatástanulmányt, amely szerint “minden reklámra költött 1 forint 6 forinttal járul hozzá a magyar gazdaság teljesítményéhez”, így nem csupán a digitális reklámipar, de az egész gazdaság rosszabb helyzetbe kerül az adó által.

A törvénynek tehát várhatóan egyaránt vesztesei lesznek a szabad médiapiac szereplői, a társadalom egésze és a kormányzat is, míg egyedüli nyertesei a reklámadó-fizetési kötelezettségek alól de facto eddig is mentesülő globális szereplők lesznek.

A hazai kiadók ezt az indokolatlan versenyhátrányt nem képesek ellensúlyozni, éppen ezért nem is tudják tolerálni, az ellen a jövőben minden lehetséges fórumon fel kívánják emelni szavukat - írja a reklámszövetség. Ugyanakkor a közterületi médiát további különadó is terheli, így a megemelkedett reklámadóval együttesen ez a szegmens szinte ellehetetlenül.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
Vállalat Komoly pofon: leminősítették a Duna Aszfaltot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 16:46
Rontották a vállalat besorolását.
Vállalat A 4iG egészen a Nasdaq-ig repülhet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 13:24
Megszületett az igazgatósági döntés a részvénypapírok előkészítése kapcsán.
Vállalat Újabb elismerést húzott be az MBH
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 12:49
A zöld védjegy után érkezett az újabb kedvező minősítés.
Vállalat Mennyit szánnak 2026-ban a cégek karácsonyi bulira?
PR | 2026. szeptember 15. 12:23
A Cegeshelyszinek.hu adatai alapján idén 30 000 Ft/főtől indul a céges karácsonyi buli költségvetése. Az ár nagyban függ a teljes létszámtól és attól is, mennyire időben foglalja le a cég a buli helyszínét: a legjobb ár-érték arányú, színvonalas helyszínek szeptember végére elfogynak. Amelyik cég októberre hagyja a szervezést, már csak a drágább, luxus kategória vagy az olcsóbb, kevésbé nívós helyek közül választhat. Idén dec. 10-11-e és 17-18-a a legnépszerűbb időpontok a céges karácsonyi bulira. 
Vállalat Kilőtt az első félévben az O3 Partners
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 11:34
Nemrég jelent meg a társaság legfrissebb riportja az elmúlt időszakról.
Vállalat Eurókötvényt bocsát ki a Mol
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 14. 12:59
Legfeljebb 500 millió euró értékben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG