2p

Új modellt dobhat piacra a Tesla.

A Reuters négy jól értesült forrásra hivatkozva azt írja, hogy a Tesla egy teljesen új, kisebb olcsóbb elektromos szabadidőautó (SUV) piacra dobását tervezi.

Az új autó nem a cég jelenlegi, Model 3-as vagy Model Y modelljeinek egy változata, hanem egy teljesen új, kompakt SUV lenne. A Tesla már fel is vette a kapcsolatot beszállítóival, hogy az ehhez kapcsolódó tervekről tárgyaljanak.

Az autó 428 centiméter hosszú lenne, azaz nagyjábl fél méterrel rövidebb, mint a cég jelenlegi legkeresettebb modellje, a Model Y.

A lap három forrása szerint az új modellt Kínában készülne, egy forrás szerint viszont cél a gyártás az Egyesült Államokra és Európára történő kiterjesztése is.

A források szerint az új modellt „jelentősen olcsóbban” árulnák, mint a mostani legolcsóbb Teslát, a Model 3 belépőszintű változatát, amelyért Kínában nagyjából 11 millió, az Egyesült Államokban pedig nagyjából 12 millió forintnak megfelelő jüant, illetve dollárt kérnek.

Az árcsökkenés jó részéért a kisebb kapacitású akkumulátor felelne, ez viszont a Model Y-hoz képest kisebb hatótávolságot is jelentene – igaz kisebb súlyt is.

A cég évek óta lebegteti egy olcsóbb modellt piacra dobását, de eddig még nem jutott el a megvalósításig – legutóbb 2024-ben kaszálták el a Model 2 terveit. Korábban Elon Musk azt nyilatkozta, hogy „értelmetlen” lenne egy olcsóbb, kisebb modeltt piacra dobni emberi sofőröknek tervezve, hiszen a cég hamarosan önvezető autókat fog kínálni.

Elképzelhető viszont, hogy a részben éppen az olcsóbb modelljeikkel hódító kínai márkák előretörése és a cég eladásainak csökkenése ezúttal tényleg táveszi a Tesla vezetését, hogy lefele nyissanak a modellkínálatban.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Informatikai cég olvad be a 4iG-be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:16
A Poli Computer PC öt regionális központot működtet, szeptember 30-án olvadnak be a 4iG Informatikai Zrt.-be.
Vállalat Éghet a ház a Volkswagen-csoportnál: eladják a focicsapatukat és a Bayern-részesedésüket is
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:49
Miután bejelentette a szerkezeti átalakítást a Volkswagen-csoport, eladhatja a Wolfsburg focicsapatát és több más klubban lévő részesedését.
Vállalat Futballklubokig érhet el a Volkswagen válsága
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:15
A Volkswagen pénzügyi problémáit a német rekordbajnok Bayern München futballcsapata is megérezheti.
Vállalat Milliárdos magyar sikercégbe szállt be a Portfolion
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 18:49
Stratégiai befektetőként csatlakozik a Mobilfoxhoz az OTP Csoport kockázati- és magántőke-befektetőcége, a Portfolion; az egyedi prémium mobiltokokat gyártó és forgalmazó cég irányítása az alapító és többségi tulajdonos, Diller Kevin, valamint csapata kezében marad.
Vállalat Európai autógyárat venne a BYD
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:17
A magyarországi gyár után ez lenne a második összeszerelő bázis. 
Vállalat Nem akármilyen üzlet körvonalazódik a 4iG-nél
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:39
A befektetőket is tájékoztatták arról, hogy 100 százalékra emelnék tulajdonrészüket ebben a cégben.
Vállalat Cégegyesítésekről döntött az Alteo
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:08
Több leányát is összeboronálta a tőzsdei cég.
Vállalat Tényleg durva leépítésekre készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:28
Egyre biztosabb, hogy a korábban tervezett 50 ezerhez képest nagyobb lehet a ténylegesen elküldöttek száma.
Vállalat Még a vártnál is durvább elbocsátásokra készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:33
Az eredeti számot megduplázhatják.
Vállalat Most jön csak az igazi jó világ a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 12:22
Péntek este megjelent a rendelet a Magyar Közlönyben, szombattól pedig hivatalosan hatályba is lépett, így kivezették a védett árakat az üzemanyagok esetében – immár piaci árakon tankolhatnak a magyar autósok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG