7p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A magyar IT és űripar zászlóshajójának vezetője egy hétfői háttérbeszélgetésen részletezte a cég terveit, miután pénteken közzétették a harmadik negyedéves eredményeket.

Mint arról beszámoltunk, a 4iG kiváló számokkal lepte meg a befektetőket pénteken és nagyszabású tervei vannak a további fejlődésre, terjeszkedésre.

Az elképzeléseket Fekete Péter, a 4iG vezérigazgatója ismertette egy hétfői háttérbeszélgetésen.

Megszűnt a szigetszerű működés

A 4iG tevékenysége számos területre kiterjed, úgymint az IT rendszerintegráció, a telekom – ezen belül a kereskedelmi szegmens és digitális infrastruktúra –, valamint az űr- és védelmi ipar – kezdte beszámolóját Fekete. Ezek a területek most értek össze a három divizíóban, megszűnt az akvizíciók után a szigetszerű működés. Jön a szinergia és az új ügyfelek – érvelt.

Lesz kiegészítő akvizíció a közelgő hetekben, hónapokban a hazai piac konszolidációjában, és a nemzetközi porondon, beleérve új piacokra való belépést is – tette hozzá.

Fontos lesz a nemzetközi infrastruktúra fejlesztése is. Hetekre vannak az EAGLE projektben a szerződéstől majd elindul a kivitelezés, amelyet néhány év alatt fejeznek be.

A 4iG nemzetközi kötvénykibocsátást tervez, és később a tőkebevonást is mérlegelni fogja (a kötvények hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, tőkéhez részvények értékesítésével lehet hozzájutni – a szerk.). Továbbra is az EBITDA-t és az árbevételt figyelik a növekedés fő indikátoraiként. 2025 negyedik negyedéve lehet a legjobb háromhavi periódusuk. Középtávon 1000 milliárd forint éves árbevétel a cél, később 1500 milliárd.

A székházban nagy terveket készítenek, különösen az űr- és védelmi ipari szegmensben
A székházban nagy terveket készítenek, különösen az űr- és védelmi ipari szegmensben
Fotó: 4iG

Az űr- és védelmi szegmensben is a konszolidálás a cél, majd felkészítés a növekedésre. Akárcsak a frissen megszerzett Rábánál, mely tranzakció pénzügyi zárása még nem történt meg. A cseh CSG csoporttal együtt kezdődik a szakmai fejlesztés. A győri központú vállalat tőzsdén jegyzett cég marad, nincs is más választásuk. Hosszútávon ez változhat, erről majd a megfelelő időpontban adnak tájékoztatást. A Rábát eddig nem sikerült senkinek rendbe tennie, de a 4iG többek között globális ernyőt képes nyújtani a volt állami többségi tulajdonú cégnek.

2026-ra még nem adtak ki pénzügyi iránymutatást, majd a jövő elején, a folyamatban lévő akvizíciók zárásának ismeretében fognak.

Lapunk kérdésére a vezérigazgató elárulta, hogy az üzbegisztáni piacra való belépésének tervénél a kínálkozó alkalom, és az OTP sikeres példája voltak a fő inspiráló okok. Az izraeli befektetés a Spacecomba kisebbségi pénzügyi befektetés, főleg az üzleti kapcsolatok létesítése vezérelte a céget. A vezérigazgató nem lát közvetlen politikai kockázatokat a cég működésére. Az ukrán háború esetleges lezárásával kapcsolatban a vezérigazgató úgy látja, hogy a védelmi ipar termékei iránti kereslet fennmarad.

Pénzügyi kilátások

A  4iG számára a 2025-ös kilátások továbbra is pozitívak, amelyeket a több országra kiterjedő integráció előrehaladása, valamint a digitális kapcsolódás és a védelmi technológiák iránt növekvő kereslet támaszt alá.

Az árbevétel növekedése várhatóan meghaladja a 10 százalékot, amit elsősorban a távközlés (organikus és akvizíciós növekedés) és a közszféra IT-szolgáltatásai támogatnak.

Az EBITDA várhatóan növekedni fog a transzformációs program szinergiahatásainak, valamint az organikus és akvizíciós növekedésnek köszönhetően (Netfone, PR-Telecom, Canal+, úr- és védelmi szegmens).

Terjeszkedési tervek

A 4iG egy kisebb, értékét tekintve nem materiális távközlési infrastruktúra cég akvizíciójának előkészítésével a horvát piacra történő belépését készíti elő. Emellett vizsgálja az üzbegisztáni távközlési piacra akvizícióval való belépés lehetőségét egy helyi szakmai partner bevonásával.

  • 4iG és az IT Park nem kötelező érvényű szándéknyilatkozatot írt alá. Ennek célja, hogy megalapozza az üzleti együttműködést, elsősorban az információtechnológia, az innováció, valamint a tudástranszfer területén.
  • Egy hasonló megállapodás célja, hogy megalapozza a felek közötti esetleges jövőbeni együttműködést a távközlés területén.

A Digital Uzbekistan 2030 egy nemzeti stratégia, amelynek célja a digitális technológiák és infrastruktúra alkalmazása a gyors internethez való hozzáférés bővítésére, a hatékonyság növelésére és az egyenlőtlenségek csökkentésére 2030-ig. Ez jelentős üzleti lehetőséget kínál a 4iG számára.

A 4iG SDT három stratégiai jelentőségű megállapodást írt alá az Egyesült Arab Emírségek védelmi technológiai óriásával, az EDGE Grouppal. Az egyik megállapodás átfogó keretrendszert rögzít a technológia- és tudástranszferre, míg a másik kettő konkrét védelmi rendszerek – UAV, C-UAS, légvédelem és irányítási rendszerek – közös fejlesztését, lokalizálását és értékesítési lehetőségeit foglalja magában. A mostani együttműködések túlmutatnak a hagyományos kereskedelmi kapcsolatokon: közös kutatás-fejlesztésre (co-development), gyártásra és piacépítésre irányulnak.

Az EDGE Közép- és Kelet Európában, a 4iG SDT pedig Afrika piacain érvényesülhet – jelentette be a magyar vállalat még július 17-én.

IT piac

A cég a szolgáltatásként nyújtott (aaS) megoldások iránti nagyobb kereslet kihasználását tervezi. E területen kevés az EU-s fejlesztési forrás, viszont a DIMOP-források megérkezése várható. Továbbra is kedvezőtlenek a piaci körülmények: alacsony a GDP-növekedés, magasak a kamatlábak és magas az államháztartási hiány a cég piacán. Azonban a hosszútávú ügyfeleknek köszönhetően stabil a jövedelem- és a profittermelés.

A fő bevételi hajtóerők: a gondosóra projekt, a Közút és Hungaroring projekt, valamint a Nemzeti Informatikai Eszközkezelési Rendszer (NITEK) és a Wizz Air IT-üzemeltetés.

A cég ambíciói magukban foglalják a mesterséges intelligencia bővítését hazai, és a nemzetközi piacokon egyaránt. Az M&Al ehetőségeket aktívan vizsgálják az energia- és digitális adatelemzési szektorokban. A végső szakaszban lévő akvizíciók révén nem organikus növekedés, valamint kétszámjegyű árbevétel- és EBITDA-bővülés elérése a cél ebben a szegmensben.

Fenntarthatósági vállalások

A 4iG Csoport elkészítette a 2025. évi féléves Konszolidált Fenntarthatósági jelentését a CSRD (ESRS) szabványnak és a Számviteli törvénynek megfelelően. A 4iG Nyrt. 2025-ben megújította az EcoVadis minősítését, 54-ről 60-ra növelve az általános értékelését. Sikerült javítaniuk a minősítésüket mind a Munkaerő és Emberi jogok, mind az Etika, mind pedig a Fenntartható beszerzés területén. A 4iG Csoport magyarországi leányvállalatainak villamosenergiabeszerzése 2025-ben 100 százalékban megújuló energiaforrásból származik.

Összesen 150 573 MWh származási garanciát (Guarantee of Origin, GO) kötöttek le, amely garantálja, hogy minden általuk felhasznált villamos energia megújuló forrásból – nap- és szélenergiából – származik.

A 4iG Csoport 2025-ben 2. helyezést ért el a II. nagyvállalati kategóriában az Év Felelős Foglalkoztatója pályázaton. A minősítési folyamat kilenc HRterületet értékelt, többek között:

  • Juttatási rendszer és képzések: szakmai és nyelvi tréningek, e-learning rendszer, Welcome Day, Padawan GyakornokiProgram.
  • Egészségmegőrzési programok: 4iG és Care jólléti program egészségbiztosítást nyújt a Csoport valamennyi munkavállalója számára, ahol a 4iG Csoport a szerződő fél.
  • A Digitális Társadalomért Alapítvány és a ONE Alapítvány programjai, amelyek továbbra is a 4iG Csoport keretein belül működnek.

A 4iG Csoport 20 leányvállalata vonatkozásában 56 tanúsított irányítási rendszert működtet, 11 nemzetközi szabvány alapján, további 8 rendszer bevezetése pedig folyamatban van. A 4iG Csoport szinte minden leányvállalata (9) NIS2 auditált. További 3 leányvállalat auditja folyamatban van, 2 pedig a közeljövőben tervezett.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Minden idők legkörnyezetszennyezőbb futball-világbajnokságát rendezhetik meg idén
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. március 22. 18:29
Az idén június 11. és július 19. között három országban, az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban megrendezendő labdarúgó-világbajnokság még az eddigi legszennyezőbb vb-nél, a 2022-es katarinál is nagyobb károsanyag-kibocsátással járhat. Ez főként a mérkőzések közötti utazásokkal magyarázható: a nagy távolságok miatt a csapatok és a szurkolók szinte kizárólag repülővel közlekednek majd – mondta el a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Duha Bence, a Gránit Alapkezelő termékkialakítási és ESG vezetője.
Vállalat A Dior visszasettenkedik az orosz piacra
Elek Lenke | 2026. március 21. 17:17
A francia luxuscikkeket gyártó vállalat várhatóan újra megnyitja két oroszországi zászlóshajó üzletét.
Vállalat Drasztikus lépésre szánta el magát egy légitársaság az olajárak miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 13:56
Csökkentik a járatok számát.
Vállalat Tudatosabban építené vállalkozását? Ezt a podcastet nem hagyhatja ki!
PR | 2026. március 20. 17:21
A Garantiqa támogatásával készült Cégkassza Podcast azoknak szól, akik szeretnének tisztábban látni a vállalkozói pénzügyek, finanszírozási lehetőségek és kkv-trendek világában. Hiteles vendégek, aktuális témák, közérthető beszélgetések — minden, ami a tudatos üzleti döntésekhez kell.
Vállalat Minden harmadik dolgozótól megvált tavaly az egyik legnagyobb kínai techvállalat
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 13:08
Közzétette tavalyi eredményeit az Alibaba: a legérdekesebb adat, hogy az év elején még 194 ezres cégnél év végén már csak 128 ezren dolgoztak. Emellett a profit bezuhant, és a bevétel elmarad a várakozásoktól.
Vállalat Kedvező hírt kapott Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 09:50
Lezárult a Hernádi Zsolt ügyében indított úgynevezett megfeleltetési eljárás – közölte a Mol a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Vállalat Felfedte idei terveit a Szegeden is beruházó kínai BYD
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 07:27
A BYD kínai autómárka nem lassít az erőteljes európai terjeszkedés ütemén az idén: 35 országban kiépített több mint 1000 egységből álló hálózatát 2000 fölé bővítené az év végéig. Magyarországon pedig a tavalyi 14-ről 30-ra növelné a márkakereskedések számát, lefedve ezzel a piacot – tájékoztattak a a BYD Hungary vezetői.
Vállalat Egy új csodafegyver tűnt fel, ez oldhatja meg a magyar munkaerőpiac problémáit?
Imre Lőrinc | 2026. március 18. 19:41
Megtorpant idén januárban a magyarországi munkaerőpiac: a foglalkoztatottak száma csökkent, a munkanélküliségi ráta pedig nőtt. A gyógyírt a hazai belső munkaerőtartalék és a vendégmunkások mellett egy idehaza még kevésbé elterjedt foglalkoztatási modell, a „gig economy” hozhatja el.
Vállalat Parádés évet zárt 2025-ben a Waberer's Csoport
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 19:21
A Waberer’s International Nyrt. 816,2 millió euró konszolidált árbevételt ért el 2025-ben, ami 7,7 százalékkal haladja meg az előző évi értéket, a negyedik negyedévben pedig 213,4 millió euró árbevételt ért el, ami 16 százalékkal magasabb 2024 azonos időszakához képest – tudatta a logisztikai szolgáltató vállalat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Vállalat Az Alteo most Banán villantott
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 17:20
Üzembe helyezték az Alteo ötödik, 20 megawattóra kapacitású villamosenergia-tárolóját a Komárom-Esztergom megyei Bana községben
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG