2p

Tavaly már sorozatban a harmadik évben csökkent a Magyarországon működő társas vállalkozások száma. Ez egybevág a harmadik éve stagnáló gazdasággal. A kilátásokat illetően az áprilisi választásokig nagy változásra nem számíthatunk, azt követően viszont akár pozitív fordulat is elképzelhető.

Az elmúlt évben egy érdekes kettősséget figyelhettünk meg a magyarországi vállalkozói trendekben. Míg a társas vállalkozások száma már sorozatban a harmadik évben zsugorodott és 495 ezerre zuhant, addig az egyéni vállalkozásoké 646 ezer fölé emelkedett. Közülük több mint 557 ezren voltak aktívak. Mindkettő rekordnak számít – számol be róla laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor.hu.

Tavaly már sorozatban a harmadik évben csökkent a társas vállalkozások száma Magyarországon
Tavaly már sorozatban a harmadik évben csökkent a társas vállalkozások száma Magyarországon
Fotó: Depositphotos.com

„A tendencia 2024-ben fordult meg a cégalapítások kárára. Ezt leginkább költségoldalról magyarázhatjuk: az egyéni vállalkozói lét olcsóbb, rugalmasabb, akár szüneteltetni is lehet a vállalkozást. Azt se feledjük, hogy a kormány a tavaly novemberi adócsomagjában is több ponton kedvezett az egyéni vállalkozóknak, ezért idén is folytatódhat a lendület” – mondta el a portál megkeresésére Alföldi Csaba, az Opten céginformációs szakértője.

Magyarországon tavaly több mint 11 200-zal működött kevesebb cég, mint egy évvel korábban. A tendencia viszonylag egyenletes csökkenést mutat: 2023-ban több mint 11 600-zal, 2024-ben pedig közel 10 900-zal lett kevesebb társas vállalkozás. Hogyha a szektorokat nézzük, akkor a legnagyobb cégszámcsökkenés tavaly a kereskedelmet (3,4 ezres mínusz) és az építőipart (2 ezres visszaesés) érintette.

Ennek okairól, illetve arról, hogy az áprilisi választások hogyan alakíthatják a cégalapítási kedvet, a teljes cikkben olvashatnak. Miként arról is, hogy  Magyarországon jellemzően milyen módon kell egy társaságnak lehúznia a rolót. De az is kiderül, hogy mekkora számban vannak jelen a magyar üzleti életben a venezuelai vállalkozások.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG