3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Kevesebb lett a bevétel és az új előfizető is, mint várták.


A vártnál kisebb bevételt ért el és kevesebb előfizetőt szerzett a Magyarországon is jelen lévő Netflix amerikai internetes tartalomszolgáltató a tavalyi negyedik negyedévben a New York-i tőzsde zárása után, csütörtök éjjel közzétett gyorsjelentés tanúsága szerint.

A csalódást okozó vállalati beszámoló és előrejelzés megtépázta a Netflix árfolyamát, amely 0,51 százalékos pluszban, 353,19 dolláron fejezte be a napot, de a zárást követő elektronikus kereskedésben 4 százalék körüli veszteségbe került. A december végi 231,23 dollárhoz képest így is nagyjából 50 százalékkal magasabb az árfolyam.

A december végével záródott három hónapban rekordnagyságban, 8,84 millióval emelkedett az új előfizetők száma, az idei első negyedévben pedig 8,9 millió új előfizetőre számítanak. Elemzők 9,18 millióra, illetve 7,64 millióra számítottak. Az előfizetéssel rendelkezők száma 139,26 millióra rúgott az év végén.

A vállalat bevételei 4 milliárd 187 millió dollárra nőttek a negyedik negyedévben, szemben az előző negyedéves 3,99 milliárd, illetve az egy évvel korábbi 3,28 milliárd dollárral. Elemzők valamivel nagyobb összegre, 4,21 milliárd dollárra számítottak. Az idei első negyedévre 4,49 milliárd dolláros bevétellel számol a Netflix, ez is alatta van a 4,61 milliárd dolláros elemzői várakozásoknak.

A vállalat nyeresége 134 millió dollárt tett ki, az egy részvényre jutó  hígított profit értéke 30 centre rúgott, ami meghaladja az elemzők által várt 24 centet. Egy évvel korábban 186 milliós, részvényenként 41 centes nyereséget termelt a cég.

A Netflix a világ legnagyobb streamingszolgáltatója, és az évvégi ünnepi szezont is magában foglaló negyedik negyedév szokott a legerősebb lenni, mert az okostelefonok és -televíziók eladásainak növekedése általában felfelé húzza a Netflix előfizetőinek számát is. A felhasználók a regisztrációt követő első hónapban ingyen nézhetik a Netflix által kínált filmeket és sorozatokat, ezután előfizetési díj ellenében használhatják a szolgáltatást.

A videó streaming szolgáltatások piacán azonban nagyon erős a verseny. A Netflix rovására már nemcsak az HBO, az Amazon, az Apple vagy éppen a Hulu terjeszkedik, hanem olyan új belépők, mint a Disney és az AT&T is erős riválist jelentenek. A Google videóplatformja, a YouTube, amely főleg a fiatalokat vonzza, ugyancsak komoly versenytárs.

A Netflix úgy próbálja meg megtartani vezető pozícióját, hogy a globális terjeszkedésre és eredeti tartalmak előállítására összpontosít. Például a mozik után december 21-én mutatta be a Sandra Bullock főszereplésével készült Bird Box című alkotást, amelyet becslések szerint több mint 80 millióan néztek meg otthonukban négy hét alatt.

A Netflix a negyedik negyedévben rekordnagyságban, 781 órával növelte az Egyesült Államokban bemutatott eredeti gyártású tartalmakat, egyebek között olyan sorozatok vetítésével, mint a Narcos: Mexico, vagy éppen olyan filmekkel, mint a Karácsonyi krónikák. Az Egyesült Államokban televíziós képernyő előtt töltött idő nagyjából 10 százalékát fedi le a Netflix, ami jól jelzi népszerűségét, de azt is, hogy van még tér a növekedésre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nem elég, hogy van bevétel: az sem mindegy, mikor érkezik meg a pénz
PR | 2026. szeptember 3. 14:32
Nő a forgalom, de egyre több pénz áll a cégek közötti követelésekben. A magyar vállalkozások 2025-ben is növekedési pályán maradtak: az aktív cégek összesített nettó árbevétele megközelítette a 184 ezer milliárd forintot, ami 3,5 százalékos emelkedést jelent az előző évhez képest. A növekvő üzleti aktivitás ugyanakkor egy kevésbé látványos jelenséget is magával hozott: egyre több pénz ragad bent a vállalkozások közötti követelésekben.
Vállalat Elon Musk a 4iG-vel kötött együttműködésről posztolt
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 11:20
Elon Musk, a SpaceX elnöke és Gwynne Shotwell, a vállalat operatív igazgatója is saját X-oldalán hívta fel a figyelmet a 4iG Csoport és a SpaceX között létrejött, Európában úttörőnek számító együttműködésre, amelynek híre a vezetők követőtáborának köszönhetően így közel 250 millió emberhez juthat el világszerte.
Vállalat Sorra lépnek a magyar bankok, élénk versenyt indított el a Revolut
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 08:52
Az új ügyfeleket akár százezer forintnál is több ajándékpénzzel kecsegtető akciók mellett már minden, lakossági számlavezetést kínáló banknál megjelentek a nulla forintos havi díjú csomagok is – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A számlavezetési díj elengedése mellett az egyéb kedvezményekkel sem fukarkodnak a hazai bankok, amelyek már nemcsak egymással versenyeznek így az ügyfélszámlákért, hanem az idén magyar fióktelepet nyitó Revoluttal is.
Vállalat Nagy bejelentés, megugrott a magyar állam befolyása a Molban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 06:28
A szavazati jogban történt változásokról tett bejelentést a Budapesti Értéktőzsde honlapján a Mol Nyrt. A magyar állam 15,24 százalékos szavazati arányhoz jutott.
Vállalat Alacsonyabb villanyszámlát szeretne? Akkor van egy jó hírünk
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 16:59
Szeptembertől igényelhető, jövőre lép életbe az MVM új, dinamikus áramtarifája – közölte a társaság a honlapján.
Vállalat Magyarország piacvezető takarmánygyártója görög akvizícióval erősít
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 16:23
Magyarország egyik legnagyobb mezőgazdasági cégcsoportja, az UBM sikeresen lezárta Görögország egyik vezető takarmánygyártója, az EL.VI.Z. A.E. többségi tulajdonrészének megvásárlását. Ezzel hazánk piacvezető takarmánygyártó és egyik legnagyobb takarmányalapanyag-kereskedő cégének teljes gyártási kapacitása immár meghaladhatja az évi egymillió tonnás szintet.
Vállalat Indul keddtől a kötelező nyugtaadat-szolgáltatás
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 06:51
Szeptember 1-én elindul a kötelező nyugtaadat-szolgáltatás, de az év végéig a NAV nem bírságol, hanem segít. A következő négy hónap arra szolgál, hogy minden érintett kipróbálhassa a rendelkezésére álló megoldásokat, és megtalálja azt, amelyikkel a legegyszerűbben tudja teljesíteni új kötelezettségét – közölte az adóhatóság.
Vállalat Olyat jelentett az Nvidia, hogy az elemzők is leestek a székről
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 10:52
De a következő negyedévre még vadabb számokat várnak.
Vállalat Atomreaktorokat is telepítene a 4iG új üzletága
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 10:39
Önálló energetikai holdingot hoz létre a vállalat, komoly tervekkel.
Vállalat Rekordbevétellel zárta az első félévet a Lego
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 25. 13:46
Bejött a foci-vb trófeájának másolata, valamint a Pokémon és a K-Pop tematikához kapcsolódó készletek is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG