3p
Eladja három kelet-magyarországi megyei napilapját az osztrák Russmedia-csoport.
Heinrich Pecina. (Kép forrása, MTI Fotó: Mohai Balázs)

A magyar és román regionális napilapokat (az Észak-Magyarországot, a Hajdú-bihari Naplót, a Kelet-Magyarországot, valamint a Jurnal Aradeant és a Jurnal Bihoreant) eladják a Media Development Management Kft.-nek, amely az ausztriai CPS Investment Services AG leányvállalata. Utóbbi cég a közlemény szerint "azért jött létre, hogy ezen a befektetési platformon keresztül a VCP Csoport alkalmazottjai és tulajdonosai befektetéseket eszközölhessenek".

Ki áll a Media Development Management mögött?

A 3 millió forintos törzstőkéjű magyar kft-nek limassoli című ugyan a gazdája, de a szálak Heinrich Pecina osztrák üzletemberhez vezethetnek - írja a hvg.hu. A portál cikke emlékeztet: miután Pecina zárta be a Népszabadságot, majd adta el a Mediaworks Hungary Zrt.-t Mészáros Lőrincnek, nem meglépő, hogy felcsúti polgármestertől kapott segítséget. Pontosabban az ő áttételes tulajdonában lévő MKB Banktól. A napokban ugyanis a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. és az MKB megállapodott a ciprusi céggel, hogy hitelt adnak neki a Russmedia megvásárlására - írja a hvg.hu.

Eredményes folytatás

Az új tulajdonos és a menedzsment a folyamatosságra törekszik és a már jól bevált csapattal kívánja folytatni az eddigi munkát. Meggyőződésem, hogy a vállalat ebben az új felállásban is eredményesen folytatja majd az eddig elvégzett munkát - idézik Eugen A. Russt, a Russmedia ügyvezetőjét.

A Russmedia digitális márkáival továbbra is aktív marad a magyar és a román piacon, vagyis az álláshirdetési CVOnline.hu-val, az apróhirdetési Publi24.ro portállal, valamint a Russmedia Tech szoftverfejlesztő céggel, illetve a vállalat továbbra is terjeszkedni kíván a digitális üzletágban ezeken a piacokon.

Továbbra is Fodor István irányítja ügyvezetőként a két országban a most eladott, eddigi Russmedia-lapok tevékenységét, és ősszel jelenti be további terveiket.

Családi vállalkozás

Az MTI nemzetközi, magyarországi létszám- és gazdasági adataikkal kapcsolatos megkeresésére sajtóügynökségükön keresztül Eugen A. Russ, a Russmedia ügyvezetője azt közölte, a cégcsoport "családi vállalkozás és hagyományosan nem közöl üzleti információkat".

Vajna is lapot húzott

Múlt héten Andy Vajna is bevásárolt a napilappiacon: a Délmagyarországot, a Kisalföldet, és a Bors című újságot is jegyző Lapcom Kiadó Zrt.-re tette rá a kezét. Részletek >>>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG