2p
Kuna Tibor cégei az állami megbízásoknak köszönhetően lettek kiemelkedően sikeresek, de az üzletember azt állítja, ez nem Szijjártó Péter barátságának köszönhető. Kuna felkerült a leggazdagabb magyarok listájára - rögtön amerikai befektetők jelentkeztek be a cégéért.
Kuna Tibor

Az üzletember nemrég felkerült a 100 leggazdagabb magyar listájára - a 97. helyre sorolták, vagyonát közel 8 milliárd forintra becsülve. Kuna Tibor elmondta: az, hogy felkerült a listára, azért szerencsés, mert felkeltette a tengerentúli befektetők érdeklődését a cége iránt: bejelentkezett ugyanis egy vevőjelölt.

Bár a listán közel 8 milliárd forintos vagyonnal szerepel, úgy véli, ez sokkal inkább a cégének vagyona, nem pedig magánvagyon - a 2015-ös eredmény után 2016-ban 880 millió forintot vett fel az üzletember. Így a 8 milliárd körülire becsült vagyon meglátása szerint sokkal inkább a cége értékére utal, ami így vonzóvá vált a külföldi befektetőknek. Kuna Tibor azt mondta a Trend FM-en: alapvetően egyébként nincs szándékában eladni a céget, de a tárgyalások azért megkezdődtek - akkor kell eladni valamit, amikor viszik, fogalmazott a cégvezető.

Vajon mennyit érne ez a cég Kuna Tibor nélkül? - tette fel a kérdést a Trend Fm műsorvezetője. Mindenki úgy gondolja ugyanis, hogy a nagy értékű - állami - megbízások, amelyekhez a Trinity vagy a Young&Partners hozzájut, az ő személyének köszönhetőek. Kuna Tibor szerint azonban nem azért kapják az ő cégei a megbízásokat, mert Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel jó barátok. A KKM-től alig kap megbízásokat, és biztosra veszi, hogy Szijjártó egyszer sem emelte fel a telefont annak érdekében, hogy vele szerződjön egy minisztérium vagy egy cég. A Kuna-cégek persze az állami megbízásoknak köszönhetően sikeresek, ez azonban az üzletember szerint nem a miniszteri barátságnak, hanem annak köszönhető, hogy évekkel ezelőtt erre a piacra, a közszolgálati kommunikációs piacra kitalált egy jól működő terméket.

Ha megszűnne a barátság közte és Szijjártó Péter között, akkor elmorzsolna egy könnycseppet magáért a jó barátságért, de a cég életében semmilyen változás nem állna be, ugyanígy kapnának állami megrendeléseket - mondta Kuna Tibor.

A teljes beszélgetést a Trend Fm honlapján hallgathatja meg >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG