3p

MENTOR című rádióműsorával segíti stratégiai terveik újrahangolásában a kis- és középvállalkozásokat a Trend FM. A magyar rádiózás történetében egyedülálló formátumú gazdasági reality 2022. április 5-én már a kilencedik évaddal jelentkezik. Még a stabil háttérrel rendelkező cégeket is váratlan kihívások elé állították az elmúlt évek. Most különösen fontosak az olyan hívószavak, mint a vállalati stratégia, üzleti tervezés, kockázatmenedzsment, kríziskommunikáció, tudásfejlesztés vagy épp a márkaépítés. Hatékony megoldásokat kínál ebben az évben is MENTOR című műsorával a Trend FM.

A MENTOR három kiválasztott cég mindennapjait, fejlődési lehetőségeit mutatja be: 12 héten át szakértő mentorok segítenek a versenyben lévő céges csapatoknak szintet lépni, optimalizálni, fejleszteni – azaz sikeres vállalkozást építeni. Eközben az adásokban olyan hasznos tippek is elhangzanak, amelyek akár a hallgatók problémáira is megoldást kínálhatnak – hiszen a műsor nem csak a kiválasztott vállalkozásoknak, hanem azoknak is szól, akik mernek vállalkozni, szeretnének előre lépni, hosszú távon gondolkodnak, és tudják, hogy a siker záloga a folyamatos fejlődésben, tanulásban rejlik.

A versenyben lévő vállalkozások hétről-hétre különböző stratégiai feladatok megoldásában mérik össze tudásukat a műsorvezető Érczfalvi András és a műsor fő szakmai partnere, dr. Molnár Imre koordinálása alatt. „A MENTOR célja, hogy lehetőséget nyújtson olyan vállalkozásoknak a fejlődésre, amelyek szeretnének a következő szintre lépni, de ehhez nem feltétlenül állnak rendelkezésükre a megfelelő eszközök. Az ingyenes tanácsadás és a feladatok ebben nyújtanak számukra segítséget” – hangsúlyozza dr. Molnár Imre stratégiai tanácsadó.

A MENTOR heti témái olyan területeket érintenek, mint a kockázatmenedzsment, a kommunikáció, üzleti terv készítése, vezetőfejlesztés, vállalati kultúra kialakítása, egyéni célkitűzések, valamint a mérési technikák definiálása. Ezekhez a témakörökhöz egy-egy szakértőt invitál a műsorba a Trend FM.

Annak érdekében, hogy a résztvevők a legtöbbet vegyék ki a versenyből, heti 1-2 munkanapot érdemes rááldozni a készülésre, hiszen milliókat spórolhatnak vállalkozásuknak azzal, ha proaktívan állnak a feladatokhoz, és nyitottak a coach támogatására.” – mondja a stratégiai tanácsadó. dr. Molnár Imre ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy „egy sikeres változtatási folyamathoz nemcsak a katalizátor szerepét is betöltő tanácsadó kell, hanem maga a változás iránt eltökélt vezető és csapata is. A Mentor abban egyedülálló, hogy ide olyan cégek vezetői jelentkeznek, akik eddig is jól csinálták a dolgaikat, de érzik, hogy talán lehetne jobban is. Ehhez készek újat tanulni, változtatni magukon is.”

A MENTOR gazdasági reality-be www.trendfm.hu/jelentkezes oldalon regisztrálhatnak azok a cégek, amelyek vállalják a 12 hetes megmérettetést és szívesen fejlődnének, élénkítenék vállalkozásukat.

A sikeres üzleti terv titkairól szóló MENTOR idei évadának első adása 2022. április 5-én, kedden hallható a Trend FM-en Budapesten és vonzáskörzetében, a 94.2-n.

Részletek: www.trendfm.hu/mentor  

e-mail: mentor@trendfm.hu

(x)

Címkék: Vállalat

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Lukoil olajfúró tornyokat támadott Ukrajna a Kaszpi-tengeren
Privátbankár.hu | 2026. január 11. 16:31
Az ukrán fegyveres erők három, Oroszország egyik legnagyobb olajvállalatához tartozó fúróplatformot támadtak meg – közölte az ukrán vezérkar vasárnap.
Vállalat A Dar Global és a Trump Organization 10 milliárd dolláros szaúdi fejlesztéseket indít
Privátbankár.hu | 2026. január 11. 15:31
A szaúdi ingatlanfejlesztő két Trump márkájú luxusprojektet indít Rijádban és Dzsiddában, összesen 10 milliárd dollár értékben – jelentette be vasárnap Ziad El Chaar vezérigazgató.
Vállalat Norvégokra és kínaiakra is süt a megújuló nap Egyiptomban
Privátbankár.hu | 2026. január 11. 15:05
Egyiptom összesen 1,8 milliárd dollár értékű megújulóenergia-megállapodást írt alá, jelentette vasárnap az állami televízió.
Vállalat Megtörik a három éves átok? Ez várhat idén a magyar cégekre
Imre Lőrinc | 2026. január 11. 12:01
Tavaly már sorozatban a harmadik évben csökkent a Magyarországon működő társas vállalkozások száma. Ez egybevág a harmadik éve stagnáló gazdasággal. A kilátásokat illetően az áprilisi választásokig nagy változásra nem számíthatunk, azt követően viszont akár pozitív fordulat is elképzelhető.
Vállalat Kilőttek a DH Group hitelközvetítései és a jutalékbevétele
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 16:25
Az ingatlanközvetítéssel és pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó DH Group csaknem 30 százalékkal növelte hitelközvetítéseit és a jutalékbevételeit 2025 utolsó negyedévében.
Vállalat Nagyot robbantott a TSMC a negyedik negyedévben
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 15:15
A mesterséges intelligencia térhódítása igen jól jött a tajvani chipgyártó vállalatnak.
Vállalat A Meta az atomerőművek karjaiba szaladt
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 14:24
Három atomenergia vállalattal is hosszútávú energiavásárlási megállapodásokat kötött.
Vállalat Kínával is dacolt a BMW, erős napot futnak a németek
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 14:05
A BMW Csoport 2025-ben világszerte 2 millió 463 ezer 715 járművet szállított ki, ami 0,5 százalékos növekedés az előző évhez képest – közölte a vállalat a honlapján közzétett jelentésben pénteken. A bővülést elsősorban Európa és az Egyesült Államok, valamint a Mini márka teljesítménye biztosította, miközben a kínai piac jelentősen visszahúzta az összesített számokat.
Vállalat Több száz millió forintos bírságot fújt be a szél a One ablakán
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 12:45
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 352 millió forint bírságot szabott ki a Vodafone Magyarország Zrt. jogutódjára, a One Magyarország Zrt.-re, mert a Vodafone 2022 októbere és 2024 májusa között nem megfelelően tájékoztatta a fogyasztókat az inflációkövető díjkorrekció alkalmazásáról – közölte a hatóság pénteken az MTI-vel.
Vállalat Óriási, közel egy évtizedes sorozat szakadt meg a technológiai nagyágyúnál
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 11:45
Az LG Electronics először jelentett negyedéves veszteséget kilenc év után.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG